Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Nemzeti kultúra - világkultúra: Vargyas Lajossal beszélget Ittzés Mihály
hogyan élnek a zenével, mit jelent számukra? Hasonlóképpen részletkérdés volt a dudazene, vagy az ugor réteg kutatása. Úgy gondolom — hisz Kodály is úgy tekintette —, hogy mégsem jelentéktelen felfedezésekhez sikerült eljutni e részletkutatásokban. Az összefoglalás abban a könyvben van, amelyet már említettem: A magyarság népzenéje. Itt mindazt össze akartam foglalni, a magam eredményein kívül is, amit elődeink és kortársaink, a velem párhuzamosan dolgozó kutatók fedeztek fel, hoztak létre. Köztük napvilágra nem került, kevéssé ismert eredményeket is belefoglaltam könyvembe. — Népzenekutatásról, gyűjtésről beszélve gyakran felötlik az emberben a gondolat, hogy vajon a folklór mai helyzete, élete, fejlődése ad-e elegendő munkát a folkloristáknak. Beszélhetünk erről Magyarországra, helyesebben a magyar nyelvterületre vonatkozóan éppúgy, mint nemzetközi méretekben? — Általános problémáról van szó, mert a népélet rohamos átalakulása miatt egyre kevésbé lehet a népzenét eredeti életformájában megfigyelni, gyűjteni. Ezért van az, hogy — a nálunk fejlettebb országokban különösen — nem a saját zenéjük, hanem a primitív népek zenéjének kutatására fektetik a súlyt. Például az Egyesült Államok kutatói nagyon keveset foglalkoznak az észak-amerikai népzenével, de a dél-amerikai indiánoknál, az afrikai bennszülötteknél nagy kutatásokat, gyűjtéseket végeznek. (Azt a kérdést, hogy ezt a munkát milyen szempontok alapján végzik, most ne érintsük.) Az európai népeknél egyre kevesebbet lehet ma már gyűjteni. A magyar paraszti életnek az a — más szempontból örömmel üdvözölhető — átalakulása, amelyet századunkban tapasztalunk, a népzenei, néprajzi kutatások szempontjából mégiscsak sajnálatos, mert a hagyományos népkultúrát, amely a mi kutatásaink tárgya, fokozatosan, de óriási gyorsasággal tünteti el. Ezek után is marad azért feladata a népzenetudománynak, néprajznak, amint valamilyen formában ma is van latin nyelv, s él a klasszika-filológia a maga sajátos problémáival, amelyeket kutatni kell, holott a római birodalom már réges-régen eltűnt. A mi számunkra a felgyújtott anyag összehasonlítható, és történeti kutatása adja a további feladatokat. Az összehasonlításban nemcsak azokra a népekre kell gondolnunk, amelyekkel a történelem folyamán érintkeztünk, hanem egyre inkább széles, a teljes emberiségre vonatkozó keretbe kell állítani a népzene típusaira és fejlődésére vonatkozó kutatásokat. Ez a feladat bőven és hosszú időre ad munkát a folkloristáknak. Mi nem vagyunk egészen abban a helyzetben, amiben például a hollandok; de a franciáknak és sok más népnek azért még akad valamennyi gyűjteni valója. Nekünk különösen ilyen területek a környező országokban lévő magyar nyelvszigetek, s itt-ott még a nagyobb összefüggő nyelvterületek is. Ezek akkor is archaikusabb hagyományt őriztek, amikor a magyarság államához tartoztak. Most ez a hagyományőrzés még erősebb, mert náluk nem megy oly rohamosan végbe a kultúra-váltás, mint nálunk. Másrészt a kisebbségi élet azt is jelenti, hogy sokkal erősebben ragaszkodnak a saját hagyományaikhoz. Az önálló nemzeti kultúrának még fontosabb részét látják a népkultúrában, mint mi. így aztán Erdélyben, Moldvában, de még a Felvidéken, Szlovákiában is bőven van gyűjteni való. Ezen túlmenően nem lebecsülendő az a fellendülés, lelkesedés — nem szeretem azt mondani: divat, mert abban van valamilyen lekicsinylés —, szóval az a lelkesedés, amivel a társadalom az utóbbi évtizedben felkarolta a népdalt és a néptáncot. Ez azt eredményezte, hogy azokban a községekben és közösségekben, ahol szinte elfelejtették a régi népzenei és néptánchagyományt, most az öregektől átveszik, megtanulják és új életre keltik. S ezt még mindig érdemes gyűjteni, mert bizonyos fokig autentikus anyagot jelent. — Elképzelhető-e, hogy e gyűjtések eredményeként a feldolgozás, osztályozás során új nézetek, elméleti megállapítások születnek? — Pillanatnyilag talán már nem, de a közelmúltban a friss gyűjtések még hoztak ilyen eredményt. Elsősorban a nagyon archaikus gyímesi, moldvai, de még a mezőségi anyagnak a feltárása is, különösen Kallós munkássága nyomán. Ennek köszönhető, hogy egy olyan stílusréteget ismertünk meg, aminek elszórt darabjait ugyan ismertük, de korábban nem fogtuk fel, hogy azok csak leszakadt részei, hírmondói egy egész stíluskörnek. Gyímesből 3
