Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Für Lajos: Az agrárkultúra megújulása az Alföldön, 1848-1914

országosnál lényegesen jobb s épp a tárgyalt korszakban kiszélesedő víziszállítás lehetőségei. Egyrészt a hatalmas méretű folyószabályozások, másfelől a zömmel Dél- és Délkelet-Alföldön kiépített csatornarendszerek teremtettek a korábbinál kedvezőbb feltételeket.

Nincs terünk az okok részletekbe menő feltárására, csupán a puszta tényre utalhatunk: a korabeli kimutatások szerint a korszak végére kiugróan magas adósságok, első helyen is jelzálogkölcsönök terhelték az Alföld középső és déli zónájában elhelyezkedő megyék gazdaságait. Az országos összképből messze kimagasló, 150 millió koronánál több jelzálogkölcsön Bács—Bodrog, Torontál és Pest —Pilis—Solt—Kiskun vármegyéket terhelte. Ám a következő fokozatba, 70—100 millió közti kategóriába is csak alföldi: Jász—Nagykun—Szolnok, Békés, Bihar, Szabolcs és Temes megyék tartoztak, s a III., 40—70 millió korona közti jelzálogkölcsönnel rendelkező 7 megyéből is négy az eddig említetlenül maradt alföldi megyékből került ki.10 Riasztóan magas adósságterhekről szólnak egy-egy város vonatkozó adatai századunk elejéről. Hódmezővásárhelyen pl. 1901-ben a földbirtokokat mintegy 8 millió korona adósság nyomta s a következő években bekebelezett új terhek évi 2 millió felett jártak11. Alapos elemzések során lehetne csupán kimutatni, hogy a felvett hitelek, az adósság szorító pántjai akkor meddig tudták tovább lendíteni, vagy túllépve a teherbírás ésszerű határait, mikortól kezdték el fékezni (vagy éppenséggel rombolni) az agrárfejlődés menetét.

Közvetlenebb kapcsolatban álltak a tőkés korabeli agrártermeléssel és társadalomszerkezettel a feudális kötöttségek eltörlése, leoldása nyomán meginduló változások. Az Alföld „falusias” jellegű vagyis kishatárú települései — főként a centrumot övező, hol öblösebb, hol keskenyebb peremtájakon — az ország többezernyi jobbágyfalujának sorsában, a felszabadulás, a szabadparaszttá levés keserves örömeiben osztoztak. A kötöttségek felszámolásának, a jobbágyfelszabadítás végrehajtásának menete, előnyös és hátrányos következményei jól ismertek. Mint ahogy sokat tudunk ma már arról is, hogy az Alföld kiterjedt nagy belső övezetében 1848 előtt igen különböző jogállású, nagy- és óriáshatárú települések népét mennyiben és miként érintette a forradalmi jobbágyfelszabadítás. Számunkra itt a legelőelkülönítések s a nyomában több ütemben végrehajtott egyéni legelőfelosztások és tagosítások érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. Mindenképpen hangsúlyoznunk kell, hogy az Alföldön, különösen annak középső és déli részén — amint ez szakkörökben ismeretes — a teleknagyság, legfőképpen pedig a telek- vagy egyéb arányosítási kulcs szerinti legelőnagyság messze, esetenként többszörösen meghaladta az ország többi tájegységén kiosztásra kerülő legelők területét. A jobbágyfelszabadításhoz, a vonatkozó törvényekhez mindenképpen kapcsolódó folyamatok révén s az éppen most említett körülmények folytán ezer és tízezer holdak mentek át egy-két évtized leforgása alatt egyéni tulajdonba. S ezzel egyidejűleg a feszítő demográfiai helyzet és a gazdasági konjunktúra nyomán ezeket a földeket csakhamar szántóföldi művelésbe vonták, a legelők feltörése példátlan arányokat öltött.

A művelés alá vehető földek határait, sokszor párhuzamosan az előbbi folyamatokkal, tovább tágították a folyószabályozási és lecsapolási munkálatok során hasznosíthatóvá váló földek millió holdjai. A Tisza és mellékfolyói belső szakaszának szabályozásával, a vonatkozó területek ármentesítésével 3,6 millió hold, a Dunáéval 1,9 millió vált mezőgazdasági művelésre alkalmassá a századfordulóig eltelt évtizedek alatt. A folyómedrektől távolabb eső mocsarak és belvizek lecsapolásával becslések szerint csak az Alföldön több mint egy millió hold földön lehetett agrártermelést: legelő-, rétvagy szántóföldi gazdálkodást folytatni.12 Megint más kérdés, hogy a földbirtoklás szerkezetét, a birtokmegoszlást és a társadalmi viszonyokat kedvezően vagy károsan érintették-e ezek a körülmények.

Történetírásunk a korabeli országos állapotok vizsgálata során, szemben a helytörténetírással, mind a mai napig mellőzi, vagy ha szól is róla, lekicsinyli a tőkés agrárfejlődés folyamatában Alföld-szerte nagy szerepet játszó parcellázásokat, a kisbérieteket és a telepítéseket. A parcellázásokat, ideértve a kisbérleti célú parcellázásokat is, főként a homokmegkötési szándékok, a társadalmi feszültségek enyhítését célzó politikai elgondolások, nem utolsó sorban a parcellázásokhoz kapcsolódó pénzszerzési, pénznyerési törekvések mozgatták. Parcellázok voltak a városok, nagyfalvak, földbirtokosok és hitelintézetek. Az utóbbiak közvetítő szerepe azonban szinte minden alkalommal érvényesült. A parcellázásokat rendszerint egyének vagy vállalkozók, alkalmi társulások bonyolították le. Bármilyen megfontolások mozgatták azokat, s bármilyen formában bonyolódtak is ezek a parcellázások és bérbeadások, témánk szempontjából az a legfontosabb, hogy ennek révén — amint ez a helytörténeti feldolgozások és az egykori feljegyzések: pl. Szeged, Szabadka, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Mezőberény, Nagykőrös, Kecskemét részadataiból következtethetők — több százezer, vagy annál is több hold föld került korszakunkban paraszti tulajdonba-használatba és sokszor ezzel együtt szántóföldi művelésbe.13 A parcellázások azonban nemcsak előnyökkel jártak, de jelentős

33