Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Vigh Károly: A Bajcsy-Zsilinszky-dráma problémái
Kazimir levelének a melléklete az Önéletrajz-ból 15 epizódot emel ki, ami a tárgyalási jelenet keretében Bajcsy-Zsilinszky Endre életútjának különböző állomásait tartalmazza. Nem érdektelen, ezért ide iktatjuk a színházi szakember értékelését a dráma vázlatáról: „A darab mondanivalója ebből az egész megrendítő életútból természetszerűleg adódna, és Bajcsy életén keresztül a magyar nép sorsáról annyi mindent el lehet mondani, hogy az talán már sok is — és nem szabad visszaélni a lehetőségekkel. De élni feltétlenül kell velük.” A Kazimir-elképzelte jelenetsor koncepciójából és dramaturgiájából azonban kiderül, hogy az Áchim-témát, mint a „görög drámákban is felfedezhető tragikai vétséget”, a dráma végkifejletében is meghatározó jelentőségűnek értékelte, és ezért — szerinte — ennek a motívumnak „az egész drámán Bajcsy életében végig kell vonulnia.” A levél azzal a reménnyel zárul, hogy a Bajcsy-Zsilinszky-dráma ügyében elkezdődött dialógust mihamarabb folytatják. Mint Kazimir Károly elmondta nekünk, sajnos nem jutottak tovább a dráma ügyében, Darvas József korai halála miatt nem csupán a Bajcsy- Zsilinszky-dráma, hanem az egész irói életmű is torzóban maradt... * * * Z. Szabó László tanárnak Az utolsó stáció című rekviemje következett a Bajcsy-Zsilinszky- drámakísérletek sorában, amelyet a győri Kisfaludy Színház művészei a 60-as évek végén adtak elő. Zsilinszky életének végső, tragikus szakaszát ölelte fel ez a dokumentum-dráma, amelyről maga a szerző úgy nyilatkozott az akkor még élő özvegy Bajcsy-Zsilinszky Endréné előtt, hogy tisztában van a dráma kidolgozatlanságával. * * * * Hosszú évekig nem hallottunk újabb kísérletről, mígnem Hernádi Gyula, a sokoldalúságáról ismert író, aki a regényben és a novellában épp oly otthonosan mozog, mint a drámában, vagy a filmben, hozzá kezdett egy Bajcsy-Zsilinszky-dráma megírásához. Amikor 1975 tavaszán az Astoriában először beszélgettünk vele erről a vállalkozásáról, a szerzőnek már kialakult elképzelései voltak. Kijelentette: több Zsilinszkyt vonultat fel a drámában, viszont más szereplők csak statiszta-szerepet kapnak. Meghökkentőnek találtam a koncepciót, és a továbbiak során a történeti szakirodalom átnyújtásával kívántam a szerző figyelmét Zsilinszky életpályájának igazi drámai csomópontjai felé irányítani. Ismerve addig megírt drámáit, tudtam, hogy Hernádi előnyben részesíti a históriai viszonyok, folyamatok, helyzetek modellálását, és kevésbé helyez súlyt az egyéni konfliktusokra, a jellemábrázolásra, a lélektani megfigyelésekre. Ráadásul egy „felnégyelt” Zsilinszky esetében a minimálisra zsugorodik a mód arra, hogy a főhőst fejlődésében, vívódásaiban, konfliktusaiban, önmagával és politikai ellenfeleivel, valamint barátaival megharcolt küzdelmeiben lehessen ábrázolni. Hernádi Gyula — ragaszkodva eredeti elképzeléseihez — megtetézte azt egy történetieden látomás-sorozattal, szinte bábszínpadian bizarr helyzetet teremtve Zsilinszky számára, ahogy azt a kritika is kifogásolta. Elmarasztalták a színikritikák Hernádit a történelmietlen modellálásért, a jellemábrázolás, a lélektani megfigyelés teljes hiányáért, a determinista „megoldásért”, a parabola-dráma groteszk abszurditásáért, pamfletszerű túlzásaiért, a történelmi „nyersanyag” semmibevételéért. Mindezeken felül a kritikusok kárhoztatták Hernádi „lapos prózáját”, a drámai nyelv teljes hiányát. Súlyos megállapítások, kegyetlen bírálat, de — sajnos — igaz. Mit tehet hozzá a színházi szakemberek eme lesújtó bírálatához a történész, a Bajcsy- Zsilinszky-kutató? Mindenekelőtt azt, hogy az írói szabadság nem terjedhet a történelmi valóság — akár „látomás”-szerű — meghamisításig. Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai harcainak másfél évtizede a Magyarországot elnyeléssel fenyegető nagynémet imperializmus elleni szakadatlan küzdelemmel telt el. A német kérdés, a hitlerizmus hangoztatásában ő volt a magyar parlament Catoja. Állhatatosan és megalkuvás nélkül figyelmeztette 14
