Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Vigh Károly: A Bajcsy-Zsilinszky-dráma problémái
Vígh Károly A Bajcsy-Zsilinszky-dráma problémái ^gy születési centenárium — akár politikusról, vagy íróról, esetleg művészről is lett légyen szó — mindig alkalmat szolgáltat az utókornak arra, hogy mérlegre tegye az életművet, felmérje a személyiség jelentőségét, korára gyakorolt hatását. Különösen érvényes ez a megállapítás egy olyan rendkívüli életpálya esetében, mint amilyen Bajcsy- Zsilinszky Endréé volt. Mi most mégsem e mérleg elkészítésére vállalkozunk, hanem arról kívánunk beszámolni: milyen dráma-kísérletek születtek korunkban Zsilinszkyről. Történeti alakjáról csak a hatvanas évek végén és a hetvenes évek óta jelenhettek meg a pálya kiemelkedő szakaszait és fontos epizódjait objektiven értékelő tanulmányok, publikációk, egyidőben olyan értékelésekkel, amelyek még magukon viselték a korábbi szektásdogmatikus történetszemlélet torzító vonásait. A szakfolyóiratok, irodalmi lapok és a napisajtó hasábjain hullámzó diszkussziók Zsilinszkyről, igazolni látszottak Illyés Gyulát, aki egy visszaemlékezés-kötet számára írt töprengését így kezdi a mártír-politikusról: „Benne van nemzeti történelmünkben, de — mindnyájan érezzük — még nem a helyén, így valósággal föl-alá jár benne, csoporttól csoporthoz lépdelve. A nagy politikusok közt fog megállapodni vajon, vagy a publicistáknál? Vagy azokénál, akikre egyszerűen mint hőseire emlékezik egy nép? Történelmünkben nem ritka a halhatatlanságra rendelteknek ez a helykeresése, talajtapogatása.” Úgy véljük, ma már megnyugtató választ adhatunk az illyési kérdésre. Bajcsy-Zsilinsz- ky Endrét az ellenforradalmi negyedszázad nagyformátumú politikusának és hős mártírjának kell tekintenünk, aki ugyan nem kapta meg a sorstól Széchenyi országépítő lehetőségeit, de a nemzeti függetlenségen alapuló külpolitikai koncepciójának megalkotásával, Magyarország demokratikus újjászületésére vonatkozó történetpolitikai munkáinak, emlékiratainak megszerkesztésével, valamint gazdag publicisztikai munkásságával, máig kellően nem értékelt szellemi-politikai örökséget hagyományozott nemzetére. Rendkívüli életútjának drámaiságát nem „csak” a sopronkőhidai mártírium jelképezi, hanem az a pályaív, amely Szeged és Sopronkőhida között feszül. Ahogy Illyés írja erről a pályáról: „Egy tisztaságra szánt jellem küzdi a tökély felé magát, még a rossz súrolásával is, egy szennyező társadalomban.” Szegeden — Gömbös, Eckhardt, Kozma és a többi fajvédő társainak a körében — még olyan illúziók rabja, hogy egy militarizált szellemű társadalommal, nacionalista, antiszemita, fajvédő eszmékkel, szociális reformokkal Magyarország alkalmassá válik belső problémáinak a megoldására és elszakított területeinek visszaszerzésére. A húszas évek végén azonban rájön: Gömbösék szociálpolitikája üres demagógia, s a nemzet nagy belső erőforrásait is másutt kell keresnie, ezért előbb csak az Előőrs című lapjával, majd a Nemzeti Radikális Párt megszervezésével elindul magányos politikai útjára. Útkeresése során szinte valamennyi ellenzéki politikai és szellemi mozgalommal van valami kapcsolata, de elsősorban a paraszti jellegű pártcsoportosulásokat kíséri figyelemmel. Sajtója először tárja olvasói elé a dolgozó tömegek, mindenekelőtt az ellenforradalmi propaganda által idillinek hirdetett parasztság embertelen nyomorát és kiszolgáltatottságát. És már munkásszociográfiák is feltűnnek lapja hasábjain. Szabó Páltól és Sinka Istvántól kezdve Illyésen át Tamási Áronig és Veres Péterig — a népi írók színe-java ír az Előőrsbe és a Szabadságba. Sőt: egy ideig József Attila is munkatársa lapjának. 8
