Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Romsics Ignác: Az agrárkérdés nemzeti-nemzetiségi aspektusa 1890-1918 között

parasztsághoz képest is expanzív volt. 1900 és 1910 között például, amikor a 100 holdon felüli magyar földtulajdonosok és bérlők száma Erdélyben 5,8%-kai csökkent, s a nemzetiségieké 32,9%-kal nőtt, az 50 és 100 kát. holdon belüli, tehát döntően paraszti birtokmozgás is a románoknak kedvezett. Miközben ugyanis a magyar nemzetiségű kisbirtokosok és kisbérlők száma csak 24,8%-kai nőtt, a nemzetiségieké 47,4%-kal.11

E jelenség véleményünk szerint két tényezőre volt visszavezethető. Egyrészt arra, hogy a román paraszt nemcsak a magyar középbirtokoshoz, hanem a magyar paraszthoz képest is igénytelen, s ezáltal a magyar parasztnál is tőkeerősebb és vásárlóképesebb volt.12 Másrészt pedig arra, hogy a román paraszt mögött ott állt egy gazdaságon kívüli szempontokat is figyelembe vevő román bankhálózat, az Albina, amely a magyar paraszt mögül tökéletesen hiányzott. Ezzel, az Albina politikai céljával kapcsolatban a román polgárság egyik nagy egyénisége, Baripu már 1885-ben így fogalmazott: „... igen, ez egy gazdasági háború, amelyet teljes erőnkből kell folytami az ország egész területén, ha tovább akarunk létezni, ha akarjuk, valóban legyen hazánk.”13

A háború előtti birtokpolitikai mozgalom csúcspontja a Bethlen és Tokaji által kezdeményezett, s az EGE által szervezett 1913. szeptember eleji „országos nagygyűlés” volt Kolozsvárott. A gyűlés határozati javaslatai lényegüket tekintve az erdélyi magyar közép- és nagybirtokállomány megóvását, valamint „erőteljes magyar kisbirtokos osztály” megteremtését célozták. Ezek érdekében a következő konkrét intézkedéseket igényelték: porosz mintára egy olyan nagyszabású birtokrendezési eljárást, amelynek következtében a közép- és nagybirtokok adó- és hitelterheiktől megszabadulhatnának, s járadékbirtokok vagy 1000 kát. h. alatti hitbizományok formájában osztatlanul egy kézen maradnának; egy új örökösödési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy a még meglevő magyar birtokok ne osztódhassanak tovább, hanem paraszti és középbirtokosi hitbizományok formájában egyben és egy kézben maradhassanak; a kötött forgalmú birtokaik eladására engedélyt kapott alföldi és dunántúli földbirtokosok kötelezését arra, hogy a vételárból Erdélyben vásároljanak maguknak földet; nagyszabású, évi 10 millió koronás költségvetéssel induló telepítés megkezdését, s ennek részeként a kivándorolt, de visszavándorolni akaró, valamint földtelen székelyföldi magyarok telepes birtokokhoz juttatását elsősorban a Mezőségben; a földhitelekkel foglalkozó Országos Központi Hitelszövetkezet államsegélyekkel történő támogatását, ill. egy külön erdélyi földhitelintézet felállítását a román pénzintézetek földvásárlásainak ellensúlyozására; s végül az erdélyi magánparcellázások előzetes állami engedélyezéstől való függővé tételét.14

A kolozsvári nagygyűlést követően Tisza ismét megpróbálkozott az egyre határozottabban erdélyi jelleget öltő agrárius birtokpolitikai mozgalom lecsendesítésével. Decemberben 12 millió koronás államsegélyt juttatott az Altruista Banknak, amit az részben erdélyi birtokosok hosszúlejáratú kölcsönigényeinek a kielégítésére, részben eladósodott erdélyi magyar közép- és nagybirtokok megvételére fordított.15 A kormánytámogatás segítségével néhány gazdálkodásra képtelen vagy jövedelménél többet költő földbirtokos ugyan megmenekült a hitelezőktől, ill. az árverezéstől, a mozgalom nemzeti és szociális szempontból egyaránt legfontosabbnak tekinthető követelése, a telepítés azonban továbbra sem indult meg.

Kérdés: tehetett volna-e ennél lényegesen többet a kormánypolitika? Úgy vélem nem, pontosabban: ekkor már biztos, hogy nem. A háború a küszöbön állt, s a felkészülés erre a kormány erőforrásait minden korábbinál jobban igénybe vette. Másrészről éppen 1913 elején, ill. 1913—14 fordulóján tárgyalt Tisza az erdélyi románokkal egyfajta modus vivendiről, ami egyben Románia szövetségének, vagy legalábbis semlegességének a további megtartását is célozta. Nyilvánvaló volt, hogy a birtokpolitikai mozgalom célkitűzése és Tisza nemzetiségpolitikai koncepciója kölcsönösen kizárták egymást. Ha ugyanis a magyar kormány elfogadja Bethlenék birtokpolitikai elképzeléseit, fölösleges tárgyalást kezdeményeznie, s ha megegyezést akar, nem zárhatja el a románokat a földszerzés lehetőségétől.

29