Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Romsics Ignác: Az agrárkérdés nemzeti-nemzetiségi aspektusa 1890-1918 között
ezért Darányi törvénytervezetének a napirendre tűzése elől is elzárkóztak. Ehelyett szerveztek egy újabb bankot, amelynek a parcellázást és a telepítést is feladatává tették. Az Altruista Bank 1912-ben 13 ezer, 1913-ban 16 ezer kát. h. földet vásárolt, s körülbelül félannyit parcellázott, ill. adott bérbe. Tehát 10%-át sem annak a mennyiségnek, amellyel a Darányi-féle javaslat 12 éven át évről-évre számolt, s természetesen nem is ott, ahol ez etnikai szempontból leginkább indokolt lett volna, hanem ott, ahol eladó földek voltak.6 A kedélyek lecsillapítását Tisza áthidaló ötlete így átmenetileg sem érte el. A birtokpolitikai mozgalom ezért tovább tartott, sőt 1912-ben újabb lendületet vett. A mozgalom ismételt aktivizálásában gróf Bethlen István játszott döntő szerepet. Az erdélyi román kérdés és a nemzeti szempontú földbirtokpolitika kezdettől, tehát 1901-es képviselővé választásától jelen voltak Bethlen politikai nézetrendszerében. Centrális kérdésekké viszont csak 1906—7-től váltak. 1907-es parlamenti szűzbeszédének alapgondolata — az időközben elhunyt Beksics és Bartha Miklós 10—15 évvel korábbi okfejtéséhez hasonlóan — az volt, hogy — egyfelől Románia függetlenné válása és függetlenségének nemzetközi szavatolása, másfelől az erdélyi román értelmiség és polgárság új, irredenta orientációja miatt — a történelmi Magyarország keretein belül a tartós és őszinte román—magyar megbékélés többé már nem lehetséges; a románság végső és valódi célja Erdély és Románia egyesítése.7 Diagnózisa annyiban mégis teljesebb volt elődeinél, hogy az erdélyi magyar birtokállomány csökkenéséről és a román növekedéséről Bethlen először tárt fel többé-kevésbé egzakt adatokat. 1911-ben ugyanis addig páratlan adatgyűjtésbe kezdett. Jórészt a főszolgabírói és jegyzői karra támaszkodva 1912 elejére 23 románok lakta erdélyi, partiumi és bánáti vármegye 100 holdon felüli birtokainak 1907 és 1911 közötti forgalmi adatait gyűjtötte össze. Hasonló adatokkal addig sem a Statisztikai Hivatal, sem a különböző gazdasági szervezetek nem rendelkeztek. Gyűjtése szerint 1907 és 1911 között a 100 holdon felüli mezőgazdaságilag művelhető magyar birtokok 6,6%-a, tehát majdnem 100 ezer hold szántó, kert és szőlő ment át román tulajdonba- Az anyaországi megyékben ez az arány 5,5%-ra csökkent, a Királyhágón túl viszont 8%-ra emelkedett.8 A Bethlen által feltárt folyamat valódiságát az Erdélyi Gazdasági Egylet 1912—13-as nagy adatgyűjtése igazolta. Ennek eredményeit Tokaji László, az EGE titkára tette közzé Eladó ország és Honfoglalás Erdélyben c. könyveiben. Ezek szerint a vizsgálatot megelőző tíz évben Erdély és Szilágy vármegye összes magyar birtokosa valamivel több mint kétszeresét veszítette el annak a földterületnek, amelyet Bethlen a 100 holdon felüli birtokokra és az utolsó öt évre számítva kimutatott. Voltaképpen tehát megerősítette Bethlen adatait, s bizonyította két feltevését: egyrészt azt, hogy itt tartós tendenciáról volt szó, másrészt azt, hogy elsősorban a 100 holdon felüli birtokok fogytak. Az eladott vagy elárverezett magyar birtokok túlnyomó többségét a román polgárság és parasztság vásárolta meg. 1898 és 1912 között a 100 holdon felüli magyar birtokok száma 2800-ról 2200-ra csökkent, a románoké és szászoké pedig 1100-ról 1700-ra emelkedett. Tokaji azt is kiszámította, hogy földértékben mekkora volt a veszteség. E tekintetben 1898 és 1912 között 8,2%-os, 1903 és 1912 között pedig 5,5%-os csökkenést állapított meg.9 Az először tehát Bethlen, majd nála alaposabban az EGE által feltárt folyamat persze bizonyos mértékig természetes jelenség volt. Természetes volt egyrészt azért, mert a közép- és nagybirtok (Erdélyben 84%-ban magyar) lassú, de állandó lemorzsolódása tendenciaszerűen az ország más, nem nemzetiségi vidékein is érvényesült. (1867 és 1914 között a 100 és 200 kát. h. közötti birtokosok száma 4,6, a 200 és 500 kát. hold közöttieké 0,4, az 500 és 1000 kát. h. közöttieké 14, az 1000 és 10 000 kát. h. közöttieké pedig 25,5%-kal csökkent. Ugyanezen időszakban a 200 és 1000 kát. h. közötti birtokokra eső földterület 16,7, az 1000 és 10 000 kát. h. közötti birtokokra jutó pedig 30,1%-kal csökkent.)10 Másrészt pedig azért, mert Erdély adott etnoszociális struktúrája következtében az eladásra kínált földek vevői legnagyobbrészt szükségszerűen a román lakosság köréből kerültek ki. Részben azonban másról, ennél többről is szó volt. A román parasztság ugyanis nemcsak a túlköltekező magyar középbirtokossághoz, hanem az ottani magyar 28
