Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Vértessy György: Egy XI. századi "ómagyar" nyelvi emlék problémái
Vértessy György Egy XI. századi „ómagyar” nyelvi emlék problémái JL JL Magyar Nemzet 1984. október 16-i számában érdekes hírre bukkantam. Szántó Károly a Tisztelt Szerkesztőség! című rovatban többek között arról ír, hogy Jerney János akadémikus 1854-ben kiadta a Magyar nyelvkincsek az Árpádok korszakából c. kétkötetes művet, amelynek második kötetében az I. András király kori rovásírással írt imádságokat közli (Szántó, 1984., 6.). Néhány sorral lejjebb azonban már a következőket olvashatjuk „Évekkel később — írja Szántó — 1866-ban Szabó Károly akadémikus a Budapesti Szemlében felfedte, hogy az I. András korabeli két imádság ... Literáti Nemes Sámuel régiségárus és kéziratgyűjtőtől való, aki koholási készségéről és ügyességéről volt nevezetes.” Mivel az említett imádságokat magam is ismerem, úgy vélem, hogy a hozzátapadó tévedésekre és előítéletekre érdemes felfigyelni. * * * A múlt században élénk érdeklődést váltott ki egy kb. 16 x 20 cm nagyságú bőrhártya, amelyet most az Országos Széchényi Könyvtárban Föl. Hung. I. 1365. számmal Literáti Nemes Sámuel „hamisítványai” között őriznek.1 E csontszínű hártya azzal vonta magára a figyelmet, hogy az egyik oldalán párszavas, piros betűvel írott latin nyelvű bevezetés után (nem rovásírásos, hanem) — helyenként alig olvasható — magyar nyelvű szöveg találhatól/a Literáti 1842-ben Klagenfurtban több kódexet „szerezvén”, „talált” közöttük egy kis negyedrét, hártyára írt, 155 lapból álló bereviáriumot. Ezt az imakönyvet Literátitól Jankovich Miklós vette meg, akivel Jemey János szerződéssel kikötötte, hogy csakis ő közölhesse és fejthesse meg az érdekes emléket.2 (Tóth, i. m. 8.). Jerney szerint a könyv leírása a következő. „Bekötése e könyvnek sokkal későbbkori, s megújítását árulja el. Háta ugyanis bőrhártyával van behúzva ... minek külsejére mind a két tábla színén ismét bőrhártya... van ragasztva oly módon, hogy a fölső lapjánál magyar, alsó lapjánál latin szövegű, elég homályos régi irat vehető észre” (Tóth, i.m. 7 —8.). Jerney azonban csak 1850-ben kezdhette el a munkálatokat, mivel előbb Keletre utazott „a magyar nemzet maradékainak” kinyomozására, majd a szabadságharc kitörése és végül Jankovich 1846. évi halála akadályozták meg ebben. Amikor a breviárium Jankovich hagyatékából a Nemzeti Múzeumba került, Jerney kifejthette belőle a két hártyát és azt — írja Tóth Béla — „szórul-szóra, sorról-sorra megmagyarázva, mai nyelvre fordítva, az eredetinek hű másolatával kiadta” az előbbiekben említett munka II. kötetében. Jerney archaikus betűkkel közzétett szövegéről — Tóth Béla közlése szerint — azt hitték, hogy az az eredetinek „hű” mása. Most azonban, hogy e kérdéses ima megfelelő minőségű felvétele a birtokunkban van, megállapíthatjuk, hogy az archaikus betűkkel közölt írás nem a bőrhártyán látható szöveget, hanem Jemey helyesnek vélt olvasatát adja. Ez a jószándékú tévedés — mint azt a későbbiekben látjuk majd — jelentős szerepet játszott abban, hogy e különös ima a feledés homályába merült. Nézzük meg, hogy e bőrhártya betűit hogyan értelmezte Jerney.3 86
