Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Varga Domokos: Hangok és hangulatok
Ahogy a csokrot és a bokrot sem rokonítják semmiképpen. Fülünk mégsem tudja egészen elválasztani őket egymástól. Az etimológusoknak igazuk van. E szavaknak a jelek szerint csakugyan nincsenek közös gyökerei. De a fülünknek is igaza van, mert a hasonló hangalak és a hasonló jelentés hangulatilag mégis valami vonzást teremt közöttük. Ilyen szóbokrot alkotnak például köznapi nyelvérzékünk szerint a bolyong, bolyog, bócorog, bódorog, lődörög, kódorog, kujtorog, kóborol, tekereg, csavarog, csámborog, ténfereg, tébolyog, tévelyeg, sompolyog, sündörög, sőt talán még a tántorog, támolyog, ámolyog, imbo- lyog igék is, amelyek között néhány rokon eredetű is akad, legtöbbjüket azonban csak az említett vonzás kapcsolja össze. Ebben a közös képzőknek is szerepük van persze, akárcsak a kucorog, kuporog, zsugorog együvétartozásában (bár azt sem tekinthetjük teljesen véletlennek, hogy e szavakban közös képzők jelennek meg). Ugyanígy erősíti egymás hangulati hatását nemcsak a rokonítható — sőt közös eredetű — szenved és senyved, hanem a hervad, sorvad, hamvad, nyamvad is, sőt ezeken túl az ernyed, görnyed, kornyad, fonnyad, vánnyad. Sok -ány végű szavunk közül igazán nem kelt semmi kellemetlen hatást se a leány, se az árt ány, se a bárány, se a tokány (és még felsorolhatnék egy csomót). Mégis mintha valami közös pejoratív hangulatra utalna a következő szavak alakja: ocsmány, hitvány, trehány, puhány, pogány, vagány, zsivány, sovány, halvány, vagy ha ilyesmiket mondunk valakire: „posvány alak”, „utolsó patkány”. A csatak, latyak, lucsok, szutyok, mocsok, piszok szavak is egymásra felelnek. Mintha a kidomborodás közös érzetét keltenék a bimbó, csimbók, zsombék, a szláv eredetű gomba, meg persze a gomb, gömb, comb, a cimpa és a tompor. Ilyesféle hatást ébreszt a bibircsók, bóbita, búb, buborék, dudor, púp összecsengése is. Vagy e szavaké: görget, gurul, göröngy, guriga, karika, korong, kerék, kerek, kör, kerül, kerít, karima meg az Arany János használta karam („a táj karama”). Nem hangsúlyozhatom eléggé, mindig újra: nem e szavak közös származásáról beszélek (ha akadnak is köztük rokon eredetűek), s még kevésbé hangoknak, hangcsoportoknak tulajdonított jelentésről. Csupán többé-kevésbé világosan érzékelhető hangulati vonzásról, melyet a forma és a tartalom együttesen vált ki. Csak ilyen alapon és csak ennyi joggal állíthatók egymás mellé az olyan szavak is, mint a barangol, csatangol és a bitangol, a bandukol és a mendegél, a billeg, ballag, kullog és a cselleng, a battyog és a sattyog, a fürkész és a kurkász, a dörzsöl, horzsol, morzsol és talán a perzsel, a csihol és a kohol, a csihad és a lohad, a szikkad és a tikkad, a lankad és a kókad, a tombol és a rombol, a boncol, koncai és a marcangol, az éviekéi és a lubickol, a táncol, viháncol és a hancúroz, a kotor, kapar és a vakar, az acsarog és a vicsorog, a nyes és a nyiszál, az omlik, bomlik és a romlik, az oszlik, foszlik és a festik, a harmatoz és a permetez, a huppan, süpped és a süllyed, az ing, leng, ring, reng, a rángat, himbál és a hintái, a hergel és a haragszik, az eldönget és az eltángál, hogy csupa igét mondjunk. De más szófajokban is találunk hasonló összecsengéseket, például sík és sima, csúf és csúnya, henye és hanyag, cifra, cafra és cafka, báva és gyáva, gyenge és zsenge, fancsal, kancsal és bandzsal, falánk és nyalánk, rongyos és toprongyos, fattyú és suttyó, hólyag és hályog, burján, surján és turján és így tovább. Nem mondhatjuk, hogy az ilyen szavaknak nincs közük egymáshoz. Nyelvérzékünk összetartozónak tekinti őket, s ez különösen azoknak ad még erősebb érzelmi töltést, amelyeknek a hangulati hatása amúgy sem elhanyagolható. Szókapcsolatok tanúsága Hogy jogosan hivatkozom a nyelvérzékre, azt spontán módon létrejött különféle szókapcsolataink, így ikerszavaink egy része is tanúsítja. Azok ugyanis, amelyekben két különböző eredetű, de többé-kevésbé rokon hangzású és jelentésű szó kapcsolódott össze. Elég sok 82
