Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Varga Domokos: Hangok és hangulatok
van ilyen. Csak hamarjában: äzik-fäzik, csetlik-botlik, csúszik-tnászik, csűr-csavar, derül- borul, dúl-fúl, fúr-farag, gyúr-gyamar, irkál-firkál, ken-fen, locsog-fecseg, nyal-fál, ötöl- hatol, perdül-fordul, térül-fordul, sürög-forog, tébláb, teng-leng, tipeg-topog, űz-fűz... Mindezekben játékos összecsengés van, annak bizonyságaképpen, hogy a magyarul beszélők füle ezt is mindig érzékeli, nemcsak az értelmi kapcsolódást. Ugyanerről vall a torzon- borz, a széllelbélelt, a szóló szőlő, a tenyeres-talpas, lompos farkas, a Hencidától Boncidáig, az eszem-iszom, szánom-bánom, rontom-bontom, a mennydörgös ménkű, a fityfene, fityfranc, kótyomfitty, a kutyakomédia, a tél-túl, hébe-hóba, hetet-havat, a tűzön-vízen, árkon-bokron (keresztül), szőröstül -bőröstül, fűnek-fának, cseberből-vederbe, körbe-karikába, szerbe-szám- ba, kénye-kedve, szeme-szája, ahol szintén mindenütt megvan az összetétel, illetve a szókapcsolat zenei „logikája”. Ide sorolható a búbánat, a csupacsont, a hitehagyott, az együgyű, az ügyefogyott, az agyalágyult is, akárcsak a hűbelebalázs a maga 6-jeivel, /-jeivel, a nem oda Buda, az áll a bál, vagy a Móricz Zsigmond-címként ismert Esölesök, Úri muri, Forr a bor. Kifogyhatatlan nyelvi lelemény segít létrehozni az ilyen szókapcsolatokat a maguk rímeivel, alliterációival, vagy szóbelseji hangpárhuzamaival. Kimutatja a foga fehérjét, se füle, se farka, se ize, se bűze, vagy megszoksz, vagy megszöksz, mint aki nyársat nyelt, nyakatekert, szárny aszegett, szembeszökő, szemet szúr . . .folytathatnánk a végtelenségig. Ellentétek Nemcsak hangpárhuzamokat mutatnak a magyar szavak, itt-ott hangellentéteket is. Az egyenes, nyílegyenes, szálegyenes és a kacskaringós, görbe, girbe-gurba, görnyedt — hangzásban is ellentétesek, éppúgy, mint a hosszú és a rövid, a lassú és a gyors, sebes, szapora, a vékony és a vastag, a nyúlánk és a tömzsi, köpcös, az óriás és az apró, törpe, incifinci, a kecses és az otromba, a csúszik és az akad. .. Vitathatatlanul ellentétes hangzású szavunk azonban kevés van. A gyönyörűt talán szebbnek érezzük — ö-inél, w-jénél fogva —, mint a csúnyát, csúfat, rútat, de akkor mit mondjunk gyötör és szörnyű szavunkra. Összecseng a rendes is a rondával, a kedves a redvesstl, a ragyogó a ragyással, roggyanttal, és mint már szó volt róla, az igaz is a gazzal. Versek próbája Ha mindezt, amit eddig elmondtam, csak félig is komolyan lehet venni, akkor a magyar költészetben is tükröződniük kell az említett jelenségeknek. Nem úgy, hogy java költőink versei tele volnának ocsmány és rusnya, lotyka és pacuha jellegű szavakkal. Se nem úgy, hogy soraik minduntalan megcsendülnének-bondulnának. Inkább úgy, hogy egy sokszor szinte észrevétlen zene munkál bennük, amely nem korlátozódik a nyíltan egymásra felelő sorvégi rímekre, szókezdő hangokra, hanem az egész költői nyelvet áthatja. Itt-ott a pejoratív hangulatkeltésnek is szerepe lehet. József Attila ajkán is gyakran „csörömpöl a szó”, vagy hull elénk „alvadt vérdarabok”-ként. „Pipabagó nem ország, / ne bomolj, ha szutyka csorog” (Laci bá’), „Recseg az ég odvas falunkba’, / csikorogva hordja halomba / tört águnkat, csörög a lombja” (Akácokhoz), „Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt” (Betlehem), „Míg sorsunk rongy és alant szárnyal / tapogatódzó ökömyállal!...” (Egy költőre), „Nyirkos, görbedő atyáim, / édes sovány leánykáim / a tömeg” (Tömeg), „az az elvaduló csahos rám támadt” (Bánat), „Törékeny falvak reccsennek össze, / mint tócsán gyönge jég” (A város peremén), „Ettem-ittam fekete, undok / mocskot és csípős trágyalevet” (Számvetés), „Ajtót nyitok. Meglódul lomhán / a főzelék fagyott szaga” (Ajtót nyitok), „Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad” (Kései sirató), „Hiányod átjár, mint huzat a házon” (Gyermekké tettél), „Fogad morzsold szét, fald föl nyelvedet” (Magány), „nem egy szörny-állam iszonyata rág / s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk új ordas eszmék” (Thomas Mann üdvözlése), „Mocskolván magukat szegyig / koholt képekkel és szeszekkel” (Ars poetica), „Vad, habzó nyálú tengerek / falatjaként forgók, ha fekszem” (Bukj föl az árból), „görnyedő árnyadnak 83
