Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
kirúgtak. A lakók valami olyasmit rebesgetnek, hogy a II. és III. épületből azokat rúgják ki, akik megérdemlik; az I.-ből azt, aki nem tetszik a nagynéni-unokahúg-gondnok duónak. Nemigen hiszem, hogy így lenne, de ha így van, nem értem, hogy miért van így. A szállónak van közművelődési felelőse is, ráadásul kettő. Ők együtt is, külön is „demokratikus” emberek, velünk, alantasabb alkalmazottakkal is szóba állnak. Z. bácsi például, kettőjük közül a főnök, velem mindennap. Újságcikkekére, hetilapbéli írásokra hívjuk fel egymás figyelmét. Még egy olyan bizarr gondolata is van Z. bácsinak, hogy vezessem az ifjúsági klubot. (Túl szép a menyasszony!) Esténként magam is be-be megyek a közművelődési irodába, újságot olvasni vagy „csak” emberszót hallgatni. Mit is dolgoznak ők? Szervezik a heti kétszeri mozit — amit egyébként alig kell szervezni, mert elég jó filmeket küld a FÖMO, esetenként 130—160 nézője van a filmeknek. Nemcsak a Profinak, aminek Belmondo a főszereplője, hanem a mindig múlt században játszódó, mindig a jó és szegény főhős egyértelmű győzelmével végződő filmeknek is. A közművelődésieknek feladata az alkoholmentes klub irányítása is, de mostanság az nem működik, mert valaki elfelejtette megrendelni azt az öt láda Coca-Colát, amit az alkohol ádáz ellenségei ott hetente megisznak, s amíg Coca-Cola nincs, klub sincs. Működik még egy fotókör is a szállón, laborjuk a színpadi öltözőben van berendezve —, ez a legjobb „kulturális egység”, az általuk készített képek a társalgóban, egy tárlóban ki vannak állítva, s rendszeresen cserélik is. A klub tagjai között van N., portás kollégám is, meg Erzsi, a II. épület egyik takarítónője, és az Erzsi férje, Jenő, aki másfél éve táppénzen van üzemi baleset miatt, testfelületének több mint egyharmada megégett, ma is minden másnap kezelésre jár. Házaspároknak, valamint azoknak, akik bejelentik Nagyfőnöknek, hogy „együtt élnek” — pénteken 14 órától vasárnap este 24 óráig rendelkezésükre áll a fiú szobája, kivéve a kétszer nyolc éjszakai órát. Hat-nyolc ilyen pár van a szállón, amint látom, tényleg komolyan veszik egymást, kihasználják az együttlétet célzó engedélyt, de sose élnek vele vissza. A szállón 183 analfabéta van, s kétszázra tehető azoknak a száma, akik 1—3 általános iskolai osztályt jártak, tíz-harminc évvel ezelőtt, tehát gyakorlatilag analfabéták, mert olvasni teljesen elfelejtettek, s legfeljebb a nevüket tudják leírni. Amint Z. bácsi mondja, minden évben megkísérelnek alapfokú írás-olvasás tanfolyamot indítani, sose jelentkezik senki. Ugyanígy hirdetnek felső tagozat elvégzését lehetővé tevő iskolát is, az idén is hirdettek. Bementem a kultúrterembe, amikor ez a megbeszélés volt, negyvenegy ott ülőt számoltam össze. U. bácsi megkért, akik jelentkeznek iskolába, írjam fel. Egyetlen este nyolc (!!!) jelentkező ember volt, olyanok, akik nem végezték el a nyolc osztályt. Egy jó hét múlva, amikor már tényleg be kellett volna iratkozni, megkapták volna a tanulók a könyveiket — ingyen! —, hat-nyolc ember lézengett a teremben. Nem értettem a dolgot, s Z. bácsin is látszott, hogy rosszul esett neki a kudarc. Egy-két tanulni mindenáron akaró cigányfiú még káromkodott is, mert ennyiőjüknek nem indítják meg az iskolát. K. Lajos— Kisvárda környéki cigány srác, őt jól ismerem, egyízben én kísértem fel az orvost hozzá, amikor egy egész grillcsirke bekebelezése után kiütéseket kapott éjjelre — igen bosszús volt, mert neki csak egy osztálya hiányzik a nyolchoz, s a munkavezetője megmondta neki: „Apuskám, nekem nem professzorok kellenek, hanem olyanok, akik a betont terítik!” Ez így már nyilvánvaló. így már érthető, miért csökkent ötödére a jelentkezők száma egy hét alatt. A kultúra, a mindenki számára kötelező általános iskola elvégzése, a többet tudás — ahogy én tudom — állampolgári kötelesség, nemzeti ügy ... akkor miért engedjük meg, hogy egy — a kijelentéséből következtethetően — kultúrálatlan munkavezető egy olyan ember tanulását akadályozza meg, aki környezetében példát adott volna másoknak is? De Z. bácsi vállvonását sem értem („Ha csak ennyi jelentkező van, nem indítunk iskolát”). Én bizony, hallva a K. Lajos főnökének a kijelentését, felkerestem volna azt a díszes vállalatot. Meg, ha nálunk kevés a jelentkező, átirányítottam volna a tanulni akarókat másik szállóra, ahol sikerült beindítani a tanfolyamot. Szóval, így vagy úgy, de megoldottam volna! Én viszont portás vagyok, s földi ember ne beszéljen bele az Olümposzon történő dolgokba. A napokban ismerkedtem meg K. Péter bácsival. Valahogy beszédbe elegyedtünk — nem volt szolgálatban — arról, hogy mennyit ment előbbre 61
