Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló

a világ ’45 óta. Mondja, hogy szülőfaluja egyik részén a harmincas évek elején magyar emberek laktak putriban, s ünnepi eledelüknek számított a puliszka. Rákérdeztem a falura

— egyazon helyen láttuk meg a napvilágot, Péter bácsi ismerte apámat-anyámat, nagyapám tanította az elemiben. Kanyargós az élet útja. Mezőgazdasági középfokú képzettsége van, háború, amerikai fogság, gépállomások szervezése-igazgatása a Dunántúlon, közben aktív parasztpárti, utoljára Nagy Ferenc lemondása utáni napon járt a Parlamentben, még aznap délelőtt a Parasztpárt központjában — ahol a bentlévő pártpolitikusok annyira rettegnek a bármelyik percben bekövetkező letartóztatástól, hogy szinte kirúgják. Már nyugdíjas, azért kell neki éjjel őrködni, mert a kedves neje elhagyta, ő taníttatja tizenhét éves ikerfiait. Egyébként A. bácsi párja vagyok, nincs sok bajom vele, mert egyszerűsítettem a munkáját: mindent megcsinálok helyette. így legalább azt is elértem, hogy testi-szellemi kapacitásomnak úgy 2—2,5 százaléka ki van használva munka közben. Mostanában egyre gyakrabban mesélgeti az öreg, hogy milyen sűrűn vezetett hajdanán kirándulókkal telt buszt Bécsbe. Azért ő vezette, mert a Volán akkori gépkocsivezetői közül ő tudott a legjobban németül. Ez elvileg hihető is. ... de miért csattogtatja az öreg a protézisét, ha mi L. Jóskával — nyírségi cigányfiú, öt évet dolgozott az NDK-ban, a napokban tette le a vizsgáit, minősített hegesztő — németre fordítjuk a szót?

(szeptember 27.) Megjártam hát N-t, a határmenti városkát, utóbbi évekbeli otthonomat. Laci továbbra is szorgalmasan iszik, a tanácson halmozódnak az akták, Gyula harmadik sebességbe kapcsolt az udvarlássztrádán, Jóska összeveszett az anyósával, Karcsi katona, Emeletes és Vadus röplapdáznak — szóval minden maradt a régiben. Hunyori nénivel felszámoltam a diplomáciai kapcsolatot. Mielőtt N-be utaztam volna, táviratoztam Karcsiéknak, hogy hivjanak fel telefonon. A szállón az a divat, hogy lakót telefonhoz nem hívnak, emiatt megkértem, hogy mondjon be valamit a hangosba, ne kelljen nekem a zsúfolt társalgóban ülni egész este. Kerek-perec megtagadta. Két nap múlva, amikor utazni akartam, megkértem, hívjon nekem taxit telefonon. Természetesen nem hívott. (Legnagyobb megrökönyödésemre Nagyfőnök megkísérelt hívni! Hova írjam fel?) Azt mondják, minden embernek van a másiknál három dobása. Hunyori néninek nálam csak kettő volt! Amióta két kérésemet nem teljesítette, nem köszönök neki, nem szólok hozzá, frissen tisztított ablaküvegnek nézem. Azóta meglepetten hunyorog rám, s panaszkodik a többi kollégának, hogy én nem szólok hozzá. Egyre több a bajom a részegekkel. Ha éjszaka jönnek, természetes, hogy én terelem őket. U. néni és E. mégiscsak lányok, A. bácsi alszik, valakinek meg kell csinálni. ...node nappal is, amikor szolgálatban sem vagyok? A minap is nekem szól Pöttyös, hogy vezessek ki egy részeg embert az étteremből. Előbb nem találtam, aztán ráleltem, feje benne a levesestányérban, a leves egyik fele a nadrágján, másik fele a haján, ő közben önfeledten alszik. Meg ugyan nem értem, de olyan nagyon sem csodálkozom az ilyen eseteken. Hát ki beszél itt ezzel az emberrel? Van neki ehhez az intézményhez valami köze azon kívül, hogy itt az ágya, s naponta egyszer itt kap meleg ételt? Nem értem, például, hogy miért csak nők lehetnek gondnokok vállalatszerte? Erről a szállóról két gondnok hiányzik, most a múltkoriban jött egy magas, szakállas, harminc körüli srác — Nagyfőnök úgy elküldte, hogy talán azóta sem állt meg. A Nagyfőnökhöz való viszonyomról csak annyit, hogy most már hiába szállna le őkelme az uborkafáról,

— én nem állok kötélnek ezután. A munkámat elvégzem, abba nem fog belekötni — de semmi egyébben nem vagyok partner a továbbiakban. Az történt, hogy aznap este, amikor a telefont vártam, ülést tartott a szállásbizottság. Az egész vállalat szállásbizottságainak az elnöke T. Dezső, itt lakik, beszédesek is vagyunk egymással, így észrevettük egymást. No, mielőtt bevonultak volna ülésezni, Dezső szólt, hogy ha tehetem, menjek be, bár nem vagyok tag, de örülne, ha ott lennék. Igent mondtam, de öt perc múlva visszajött, hogy Nagyfőnök azt mondta, nem szükséges a jelenlétem. Nem voltam bosszús — nem is kommentálom most sem. Ennél lényegesen jobban idegesít Rácz úr. Van talán százhatvan centi magas is, a lúdtalpa majdnem gágog, zsírpúpot hord a hátán, mint a tevék, keres négyezer forintot, egy nadrágja és egy zakója van — s megiszik naponta három liter bort. A családja régen elzavarta, nincs neki hova menni, ha innen kitiltják, és végső figyelmezte62