Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
jött a csere. Csodálkozásomra Nagyfőnök megengedte. C. a helyettesítési kérelmet megtetézte azzal, hogy elkért 1000 forintomat, mondván, két nap múlva, reggel, amikor visszaadja a cserét, hozza. A fiúk megjöttek, utazgattunk egy kicsit, Kecskemétre, onnan kisvo- naton Petőfi-házat nézni, a másik vasúton vissza Pestre. C. nem hozta a pénzt — mérges voltam, mert kellemetlen helyzetet teremtett nekem, a srácoknak ígértem azt a két Adyt. Ma, három nappal a határidő után is csak 400 Ft-ot adott vissza belőle. Délután galoppon voltam, nyertem kilencszáz forintot. Sajna, Pista bácsinak, a szobatársamnak van egy rettenetes szokása. Hetente kétszer — pontos menetrendje van: hétfő—csütörtök — leissza magát valami fertelmes büdös pálinkával, ilyenkor ébren is, álmában is beszél, sőt egész strófákat végig dalol. Keddre—péntekre virradóan — persze, ha nem éjjel dolgozom — csak éjfél után tudok elaludni. Olvasni, mert szeretném, ha ő minél hamarabb elaludna, nem olvashatok. Az altatóm elfogyott, nincs bátorságom fél napot elüldögélni abban a katonai börtön formájú rendelőben egy doboz Eunoctinért. Nem utolsósorban azért is zavar az öreg szokása, mert több mint egy hónapja egy korty szeszt sem ittam, s a pálinkát nem is szerettem sose. Azért még ez legyen itt a legnagyobb bajom. (szeptember 8.) A legutóbbi héten felfedeztem, hogy hol lehet házon belül kávét inni: a Il-es épület gondnokságán, öt forintért, kiváló minőségűt. Sok lakót megismertem már. Pár napja előléptem, ez azt jelenti, hogy már nem kell U. néni szeme előtt ülnöm, a hátsó portán dolgozom. Egyik reggel sombrero-szerű kalapban sovány, karvalyorrú ember sétált el előttem, szájában jókora szivarral. Mintha valamelyik Traven-regényből lépett volna ki. ... vagy Max Frisch Homo Fáberjének egyik fegyvercsempésze tévedt volna erre. Ő Zsiga, nyírségi cigányember, hét gyermek apja, kettő már befejezte a középiskolát, az ikrek jövőre érettségiznek szakközépiskolában Nyíregyházán. Amikor megtudja, hogy magam is szivaroztam egykor, rámtukmál egyet, s meghagyja, hogy estére keressem meg, mutatni akar valamit. így teszek, felvezet a szobájukba, ami kísértetiesen emlékeztet egy pálmaházra, csak kisebb. Legalább húszfajta délszaki növényt számolok hirtelen össze, egyik virágzik, másik nem, van olyan, amelyiknek tenyérnyi a levele, van amit Zs. úgy emel fel, mint egy kétnapos csecsemőt. „Nagyon szeretem a virágot, megveszem, itt nevelgetem őket, aztán, amikor már biztos vagyok benne, hogy megmarad, meg amikor már kitapasztaltam, hogy mi neki a legjobb, akkor hazaviszem, akkor már az otthoniak is tudják nevelni. Úgy gondolom, ha nyugdíjba megyek, emeletet húzok a házra, annak csupa üveg lesz a fala, tele teszem ilyen virágokkal”. Ismerem már B. Kálmánt is, csendes, nagydarab, kicsit hízásnak indult férfi, ő is cigány, ő is nyírségi. Új háza van, nagyobbik gyereke most elsős gimnazista. Kálmán a fegyelmi bizottság elnöke, s hetente kétszer — kedden és csütörtökön — ő szedi a kultúrteremben rendezett mozielőadás belépőjegyeit. Ezért havi négyszáz forint fizetést kap. A múlt héten vett színes televíziót, arra kért, ajánljak neki egy jó szakkönyvet, aminek segítségével felszerelhetné az antennát. Azt javasolom, ne kísérletezzen, hívja ki a szerelőket, azok felszerelik, beállítják a készüléket is. Egy olyan drága masinát nem érdemes vadonatújan avatatlan kézzel bütykörészni. Igazat ad. B. Dénes meg eltörte a bal kezén a középső ujjat. Csúnyán ám, nyílt töréssel. Dénes pocakos, borszerető fiú — ez már egy kicsit az arca közepén is meglátszik —, vállalata legjobb villanyszerelőjének mondják. Az ujját is azért törte el, mert egy-két órát késett az anyag, sietve le akarta pakoltatni, maga is megfogta a munka végét, s valamelyik tanuló ráejtett a kezére egy huzaltekercset. Ismerem B. Gézát is, cigányosan fekete arcával, fülcimpájánál is lejjebb eresztett, enyhén őszülő oldalszakállával, gondosan fésült hollófekete hajával. Mindig szürke öltönyben jár, s elég gyakran részeg. Brigádvezető egy építőipari leányvállalatnál, ács a szakmája. Vagy ő nagyon társtalan, vagy én vagyok nagyon bizalomgerjesztő, de egy késő este mellém lépett a hátsó portán, s elmesélte — nagy vonalakban, persze — az életét. Negyvenbeli, jászsági fiú. Tizenkilenc éves asszonylánya van, pár hónapja nagyapa, de már hat éve nem látta a lányát. Annak az anyját, a volt feleségét meg még régebben. Ahogy mondja, az ő anyja egy igen házsártos teremtés, ő a legkisebb gyerek, ősi szokás szerint neki kellett a szülői házban maradni, odavitte hát a feleségét. Az anyós addig szekírozta a menyt — amíg Géza inni kezdett, de nagyon. Kilencéves volt a lány, amikor elváltak, 58
