Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - VERSESKÖTETEK - MÉRLEGEN - Tüskés Tibor: Kerék Imre: Rézholdak, réznapok: [könyvismertetés]
Gál Sándor immár költőként is a csehszlovákiai magyar irodalom legrangosabb alkotói közé tartozik. Költészetének lényege: a kisebbség sorsproblémáinak tudatos vállalása, a valóság őszinte feltárása s az adott helyzettel való bátor szembenézés. Ez a költői program, a nemzetiségi állapotokról való számadás és helyzetjelentés fogalmazódik meg egyszerű, tiszta formában a kötet verseiben. Egyik kritikusa, Alabán Ferenc irta a könyv kapcsán az alábbiakat: „E költészet dokumentumértékének forrása egyértelműen a nemzetiség, amelynek gondjait az alkotó magára vállalta. Elkötelezettség ez, melyben a tapasztalat ráncai mutatják magukat és az individualizmus apró fájdalmain túl bátorságért és tettekért szólít a kollektivitás történelmi gondja, mert a költő aggódva figyeli a jövő horizontjait.” (.Irodalmi Szemle, 1985/1.) A drámai telítettségű múlt idézésére, a problematikus jelen bemutatására, a „szabadság lehetőségének” keresésére, a jövőkép felvillantására egyaránt vállalkozott a költő. Európa vadonában c. versében olvashatjuk az alábbiakat: „de megmaradtam semmire se készen / semmit se tudón e lét-kisebbségben / s egyúttal kisebbségben is! / lett kettős teher a terhem / tetőzve balhitekkel babonákkal / láthatatlan fenyegetésekkel / melyek jöttek lidérces lobogással / lápok mocsarak mélyeiről”. A mindenséggel való szembenézés s a megdöbbentő helyzetjelentés őszinte sorai ezek. Ugyanebben a versben fogalmazódik meg a költő szülőföldtől való elszakadásának érzete, a térben és időben való távolodás keserű- kényszerű tudomásulvétele is: „miért adtatok éjszakát csillagos eget / miért ha végül nyitott tenyeretekből I kifújt a szél”. Majd néhány sorral odébb a történelmi háttér is felvillan, mintegy jelezve az egyénben lecsapódó, de már egyetemesebb emberi problémák okait is:fordul bennem az idő / meddig? I Mohácsig Dózsáig Világosig / minden pestisekig kolerákig / minden újabb emberaszályig j labancságig I névtelen faluig leroskadt házig / a megválthatatlan megváltásig / hadra kelésig hadnyugvásig”. S még mindig a történelem porondján vagyunk; a költő a régi emlékeket, az eszmélés korszakát idézi a Nincsenek álmaim c. versében: „ . . . tizenvalahány éves / lehettem akkor éppen épülőfélben / levő ember túl egy háborún túl / egy lakosságcserén túl egy ledőlt / és küszöbén egy még fel nem épült rendnek”. Aztán a számadás, a számvetés korszakába érünk, „elérkezett az idő elmondani / nem ifjú heveskedéssel hanem érett I férfifegyelemmel amit a tapasztalás I és a hajnalok egybetereltek / forduljunk hát szembe a havas I domboldallal a lucfenyők sötétlő / némaságával a hó alatt nyugvó / tó csendjével” — olvashatjuk a Míg a világ s egy nap c. költeményben. A kötet Kő és köd ciklusában újabb helyzetjelentések fogalmazódnak meg: „mit üzenjek legszebb halottaimnak / hogy vagyunk még csak a szemünk vénül / lázadtam s békültem elégszer értünk / látható sebekből szakad a vérünk”. Itt már az erőforrásokat is kijelöli a költő, s érezzük a tenniakarás szándékát is: „s ne kérdezd mi lesz ha a part leomlik / még áll és mert áll meg nem kerülhető / védi anyánk hite munkája szava / még elindulhatunk otthonról haza / állnak a sárfalak és a háztető \ legfőbb hatalmunk bár maga védtelen I óv és vár ott a tántorgó széleken”. A Virrasztások ciklusban ismét a múlt lép elénk — erőt adva a megmaradáshoz, értékeket rejtegetve a továbblépéshez, önmagunk túléléséhez. Virrasztások Bartók Bélával c. költeményében írja Gál ezeket a sorokat: „évek óta anyám / énekeit gyűjtögetem / építem húsodba ami / ősidők óta összetartozott I a tudottat mentem / új tudássá”. S egyben félti a jelentől a tiszta erőforrások elvesztését is a költő. „mert forrásaink / fogynak egyre fogynak / tiszta forrásaink \ bizony apadoznak” — olvashatjuk a figyelmeztető záróakkordokat az idézett versben. Gál Sándor költeményei bár sokszor az elmúlás látomásától terhesek, sorait olvasva mégsem érezzük ezt a viziót pesszimisztikusnak, kilátástalannak. Bizonyítékul az utolsó ciklus befejező sorait idézzük: „szavunk és hallgatásunk egy / nem élhetünk másként csak ahogy éltünk / az egek árnyékában I érzem erejét a közelítő halálnak / ez is üzenet / kinek szól / fölfénylik a hold udvara / minden olyan mint a kezdet kezdetén”. (Madách Könyvkiadó, 1984.) Csáky Károly Kerék Imre: Rézholdak, réznapok W álságban van a költészet és a közönség kapcsolata. Nem anekdota, hanem megtapasztalt tény: Svájcban, pályaalkalmassági vizsga alkalmával, ha valaki arra a kérdésre, hogy „szereti-e a verseket?” igennel válaszol, rontja esélyeit. Nálunk a tévében szombatonként még elhangzik a Vers — mindenkinek, és a rádióban is vannak versműsorok. De csökken a verseskötetek példány száma, és a szerkesztők már panaszkodnak: kevés a mondható vers, kevés a jól hangzó, első hallásra befogadható költemény. 94
