Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
— Ötös, Juliska néném, ötös, ötös! Na jó van akkor-----De nagyon szerettek ott éngemet, mindenki nagyon szeretett! A Terézke főnővír is, meg a doktorok mind! Ez az igazgatói főorvos úr is — zsidó ember vót, az égisz hatalmas kórháznak az igazgatója, Anikót már előbb ismerte ű, meg ű is vette fel a nővírkípzőre, aszondta Anikónak: — Te kölök! — aszondja neki. — Felveszlek! De hogyha szígyent vallók veled, én úgy elverem a popsidat, hogy ollyant még az íletbe nem kaptál! Mer nagyon szerette Anikót! De ugyanúgy engemet is! Meg ugyanúgy szerettek a betegek is! Vót egy beteg, a Svarc bácsi. Én csak Karcsi bácsinak híttam. Az ollyan vót, hogy égisz íccaka nem aludtak tűlle! Mer egyfolytába csak, hogy „Julisné-NÍÍ! Julisné-NÍÍ!” Megyek be reggel, avval fogannak: — Gyöjjön má Juliska néni, mer nem aludtunk égisz ícaka a Svarc bácsitul! Mer örökké csak magát követeli! Bemegyek: — Mi van Karcsi bácsi? Mi bájjá van, mér hívott? — Pisilhetném! — Adom! Odatettem neki az edínt, beleráztam az izéjit — mindjár pisilt! De ű csak nekem pisilt! SENKINEK se pisilt másnak, CSAK nekem! — Jó van Karcsi bácsi! Most rendbe van? Jó van akkor-----IMÁDTAK engemet ottan! De vót szavam is! Ha énnekem valami nem tetszett, én mindég megmondtam a magamét! Oszt mindég eligazítottam a dógot! Vót eggy adjunktus, Kovács, doktor Kovácsnak hítták. Ríszeges vót! Oszt ahánszor ríszeg vót, mindég meghalt valaki a keze alatt! De nagyon nem szerettem írté! Egyszer: gyön befelé. De látom má messzirül: HÓTT ríszeg, VERES! — Adjunktus úr! — mondom neki. — Tessék Juliska néni, tessék, tessék, tessék! — mer dadogott ha ríszeg vót. — Az isten rakja bele magába a faszát — mondom. — Hát má megin PICSA ríszeg! Megin meg akar ölni valakit?! Vegye tudomásul: én nem fogok itt bokáig járni az ember- vírbe! Meg nem nízem hogy maga mit csinál, ha maga gyilkos is, én nem leszek gyilkos! Vegye tudomásul: máma itt maga nem operál, máma itt nem nyúl eggyik beteghe se! Megértette?! — Igenis megértettem, igenis megértettem! Fordult meg, elment! ODA vót a főorvos, mikor elbeszíltik neki! Annyira nevette, majd el FEKÜDT! Mondják ászt, hogy hí engem a főorvos úr. Megyek be hozzá. — Juliska néni! — aszondja. — Mit csinált az adjunktus úrral? — de nevet, hogy majd le esik a székről! — Jaj, főorvos úr! — mondom. — Hát ez így megy: ahánszor ríszeg, mindég meghal a keze alatt egy beteg! Én meg nem szeretem az embervírt fogdosni! Hát micsináljak? Rákiabáltam, oszt elment! 1 — Kedves Juliska néni, magának van tökíletessen igaza! Ebbe maga parancsol, nem én! De így van jól, így van jól! — Hát, ebbül én parancsolok! De igy el lett fogadva minden, amibe én intízkedtem! Úgy szerettek éngemet a kórházba, hogy még majnem össze is vesztek rajtam! Mer elébb a Baros utcába vótam, ahun Anikó tanúit, onnat mentem át a Károlyi kórházba, Anikóm után, mer oda lett hellyezve ápolónőnek — de csak úgy bírtam elmenni a Baros utcábul, hogy a főnővír szabadságon vót, máskípp el se engedtek vóna! Mikor oszt már ott vótam, telefonált vissza az ottani főnővír, hogy érdeklődjön utánnam: — Terézke — aszondja a telefonba —, itt van nállunk a Juliska néni, a Károlyiné, aki tinállatok vót, mit szólsz hozzá? Míllyen vót a munkája tinállatok? 69
