Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
— Tudod mit szóllok Máriám? — aszondja a Terézke főnővír. — Azt, hogy ha én itthon vagyok, ha nem vagyok oda ípp nyaralni, akkor most nem nállad van a Juliska néni, hanem énnállam! Mer akkor SZÓ se lehet rúlla hogy elengedjem! Mer anná rendesebb asszon nincs a világon! A betegek is imádták! És GYÖnyörű szípen, NAgyon jól takarít! — Igen — aszondja a Mária főnővír —, itt is ez a helyzet vele! — Na — aszondja a Terézke —, hát ha akármikor valami probléma vóna vele, ha akarmi kifogásotok vóna ellene Máriám, csak szóljál azonnal, és én MÁRIS szaladok írté ászt hozom vissza magamho! Ha ípp nincs is hely, ÜNEKI akkor is van! Mer az egy OLLYAN asszony, egy ARANY asszony az! — aszondja a Terézke főnővír. Ez ÍGY vót! Ha nem igaz, hát a Szűz Mária verjík meg! Nagyon szerettem én is ott lenni. Nagyon szerettem kórházba takarittónő lenni! Utóvíg- re ászt mégis elgyöttem. Hazamentem Karcagra. Mer ott vót a ház. Mer ugye a fél ház az enyim vót apámrul, a negyedet meg megvettem a mostohaanyáimul, amikor meg az is meghalt, a jányai örököltik az ű megmaradt negyed házát — na akkor én inkább lementem, mer nem akartam hogy valaki oda bedugja az órát! Mer akkor nekem má víglegessen kuss lett vóna. Pláne ha egy családos belemegy — akkor nekem vígem van! Meg ott vót a trafik is apámrul. Mer apám, mint hetvenöt százalíkos hadirokkant, kapott egy trafikot, még az én fiatalkoromba. Ahogy oszt apám meghalt, rámmaradt vóna a trafik — hasznátam is egy darabig, de oszt odaajáltam a mostohaanyámnak, hogy legyen azé. Most ászt ez a trafik is visszamaradt énnekem. Hát oszt így ugye muszáj vót menni! De akkor is: kétszer kelletett beanni a felmondásomat! Oszt még másodszorra is aszond- ta a főorvos: — Juliska néni, nem vettünk rúlla tudomást! — Ha vettek, ha nem vettek, én úgyis elmegyek haza! Három hetet dógoztam magoknak, ennyi vót, kísz, élig, alá szógája! Hát csak nem gondol ollyat a főorvos úr, hogy házat, trafikot, mindent hagyjak, csak hogy itt takaríthassam a kórházat?! Amikor ott nem is dógozok, csak ülök a trafikba, és megkeresem ugyanezt a pízt! Hát bolond azír nem vagyok! Mentem akkor vissza trafikosnak. Csináltam azt is még vagy egy évig — úgy gyöttem oszt vissza megin Pestre, Anikóho. * * * Anikóval jól megvagyunk. Hát Anikó nagyon szeret éngem. Anikót még ha meg is láncolnák, biztos hogy elrágná a láncot hogy gyöhessen hozzám! Ha beteg vagyok?: — ÉÉN, TIgedet, KÓRházba?? Dehogyis adlak oda anyám! — aszondja Anikó. — Hogy gondolsz ollyat?! Majd én itthon ápollak, meggyógyítlak! — De — mondom — Anikó, ha ágynak esek, micsinálsz akkor velem? Akkor mit tudói csinálni?? — Mír?! — aszondja. — Hát ha a kórházba a magyarok után hordom a bilit, a magyarok szarát pucolom-mosom, akkot TÍGEDET nem tunnálak ápolni?! Énnekem az se lesz baj ha minden nap odakakálsz az ágy mellé, vagy az ágyba! Mer te az enyim vagy! — aszondja. — Még ha oda jutunk is, hogy tehetetlen leszel, hülye leszel, én akkor is úgy foglak venni tígedet, minthogyha az eggyéves kisjányom vónál! Itt lakik most a Marika is velünk. Rokony ű is — az apjárul. Nem idegenyünk a Marika, mer rokonyunk — csak az anyja vót magyar. De jó a Marika is, jó énhozzám nagyon! Minthogyha csak jányom vóna a is! Hogy ezek miket hordanak nekem! Anikó hoz nekem narancsot, banántot! Marika ÍLLYEN dobozzal a csokoládékat! Sajtot, tejfelt, húsokat, MINDENT hoznak ezek nekem! Azt az IGAZI száraz füstöltkolbászt — nekem MINDÉG van füstöltkolbászom! 70
