Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
Odagyön a fődetektív. Mondom neki: — Szólíthatom mint elvtársat? — Égisz nyugodtan! — aszondja. — Nízze elvtárs — mondom —, én negyvenhét úta párttag vagyok. Most értsen meg engemet jól! Én egy NAGYON szegíny, árva, özvegy asszon vagyok! Hazúdtam. Ebbe a ríszbe hazudtam neki, na. Micsináljak! — Egy NAGYON szegíny, árva, özvegy asszon vagyok — mondom —, de komunista, párttag! Namost, ha az elvtárs is párttag, akkor tudnia kell, hogy mi a jelszavunk! Tudja hogy mi a jelszavunk?! Rámníz. — Micsoda? — aszondja. — ílni, és ílni hagyni! — mondom. — így van?! — így — aszondja. — Maga — mondom neki — íl. Jól íl! Jó fizetése van, eltartsa belűle a családjait. Én meg — mondom — EBBÜL kínlódok, nyócad magamra evvel keresek! Oszt ha maga most éngemet elfog és lefokoz, elveszi tűlem ezt a pár kis virágvázát, avval éngemet teljesen felakaszt! Avval én akkor meghaltam! Mer nincs tovább pízem, a családnak nincs tovább kenyír! Hát hogyan kezdek akkor mégegyszer hozzá az elindulásho?! Mer ha most el is veszi a vázájaimat, énnekem CSAK hozzá kell kezdeni megin, újbul! Mer muszáj! Mer a cigánt munkára nem veszik fel, hiába is próbálkozik! És valamibül meg kell ílni, a gyerekiknek valamit enni KELL! Ha nem akarok lopni vagy betörni, csak ezt kell újbul elkezdenem! — Igaza van — aszondja. — Ha én most magának vónék — mondom —, tudja micsinálník? Én a maga helyibe kiadnám az összes rendőröknek, hogy mondják meg mindenkinek aki így ócskával foglalkozik, hogy EZUTÁN ha valakit meglátnak hogy csinálja, akkor elkobozzák az összes vázákat, meg így lesz meg úgy lesz meg amúgy lessz! De így EGYSZERRE nekimenni valakinek, ászt így megfojtani, ezt nem szabad! — Maga csakugyan eggy okos asszony — aszondja a fődetektív. — És akkor — mondom — ha ezt most így kihirdetnék, akkor utánna ha mégegyszer elkapnak: KÉREM! Ha utánna mégegyszer megtalál itt éngemet, akkor EGÍSZ NYUGODTAN! Akkor má majd azt csinál velem amit akar! SEMMI KIFOGÁSOM! Remélem, megösmer?! — Meg, elvtársnő! Na így is lett. Kiadta az összes rendőröknek, hogy ezután így legyen! — Jó van — aszondja —, menjenek most haza asszonyok! De — aszondja — mindenki oda menjík, ahova való! Úgyhogy ki kelletett váltanom a jegyemet Karcagra, oszt haza kelletett gyónni. Mer ellenőrizték! Hát így ütem. íllyen kínlódva! * * * Amikor Anikóm nyócadik osztályos lett, én aszondtam neki: — Idehallgass Anikó! Válasszá. Varrónő leszel, vagy ápolónő! De az eggyiknek sikerülni KELL. Ha beledöglök, meg ha beledöglesz, akkor is! Az én dógom a píz. Te meg tanuljál Tanuljá, mer én belédverem, az anyád kurva szentsígit! Mer te nem leszel az ami én vótam meg én vagyok! Hogy mindég csak azír a kis kenyírér harcolj! Ha ez lesz teveled is, akkor inkább vizbefojtalak! Van eszed, TANÚLJ! És legyél úri nő! Hogy kinevethesd a többit! Szenvedtem vele eleget. Nemeiig vót hogy őtöztessem, ellássam, adogassam neki a sok pízt — még akkor mindég azon is kellett lennem hogy neveljem! Amíg a nővírkípzőn vót, de sok beteget megfürdettem űhelyette, de sokat tisztába tettem amíg ű tanult! Meg DE sokat magyaráztam neki: 64
