Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Lengyel András: A régi szociográfia: dokumentumok 1934-1940: [könyvismertetés]
szöveg, az élőbeszéd hevenyészettsége a papíron kényelmetlenül hat: közvetlenség, életszerűség helyett nyersnek, darabosnak érezzük. Alig jobb a helyzet, ha az újságíró megelégszik a különféle nyilatkozatok, a kérdésben érintett személyek véleményének összegyűjtésével és közlésével. Legyen a szociográfus körültekintő, ne fogadja el a pletyka szintű híreket, ne dőljön be a személyes panaszoknak, de legalább ennyire feszélyező az osztályvezetői nyilatkozatokból egybefűzött írás, a kérdés-felelet játékból egybeszerkesztett interjú. A szociográfia talán legnagyobb kísértése a novellásítás, a szépirodalmiasítás. Az író ilyenkor nem elégszik meg a valóságos tények pőreségével, kitalált alakokat illeszt írásába, helyzeteket és párbeszédeket költ, a történetet fölismerhetetlen környezetbe helyezi, szépirodalmi ambíciókkal mossa el a figura arcát. Az egyéni, ironikus hangnak is akkor van helye az írásban, ha sikerül következetesen végigvinni, ha egyéni szemlélet, karakterisztikus írói látásmód ad neki fedezetet. A kötet legsikeresebb írásai azok, amelyekben a problémaérzékenység és a kifejezési eszköz, a gondolati igényesség és az előadásmód egysége valósul meg. Szemmel láthatóan a megformált monológ, az életszerű riport, a dokumentumokból fölépített montázs, a szenvtelen hang, az esszéiszti- kus megközelítés, a gondolatgazdag tanulmány azok az eszközök, amelyek a leghatásosabban szolgálják a szociográfus céljait. R. Székely Julianna dokumentumokból és riportszerű elemekből formálja igen szuggesztív írássá egy budapesti rockkoncert történetét (Vasszűz-akció). Az első pillanatban talán meghökkentő, hogyan kerül egy lábjegyzetekkel körülbástyázott tanulmány az esztendő reprezentatív szociográfiai írásait egybefoglaló kötetbe. Mondhatnám, Vekerdy Tamásnak az óvodai nevelésről szóló, nagy pszichológiai érzékenységgel megírt dolgozata a kötet egyik legjobb darabja (Óvodák). Serfőző Simon írása arra példa, hogy a látszólag szenvtelen előadásmód szinte megsokszorozza a történet hatását: a költői érzékenység és a társadalmi gondok iránti figyelem nem kizárja, ellenkezőleg: felerősíti egymást (Amíg beáll a halál). Nem a kötetben olvasunk először a szabolcsi almáskertek szomorú sorsáról, az átgondolatlan gyümölcstelepítésről, az elfuserált almatermesztésről. Kun István írása azzal kelt figyelmet, hogy esszéisztikus eszközökkel a sokoldalú megközelítéstől az általánosítható következtetésekig jut el (Alma, almás). Vegyes kötet az új írószemmel — mondottuk. A kiadó és a szerkesztő az újságirás irányában igyekszik tágítani a műfaj határait, a kritikus az irodalmi szociográfia fokozottabb támogatására hívja fel a figyelmet. Hiszen még az újságolvasó figyelme is az elmúlt év szociográfiaterméséböl számos kitűnő, a kötetbe föl nem vett írás emlékét őrizte meg. Nem beszélve arról, hogy — minden híresztelés ellenére — az írói szociográfia sem múlt ki egészen. Amíg az új Irószemmel gondolatköre jóformán alig lép túl a közhely-témákon, addig a Magyarország felfedezése sorozat két új könyvvel, Albert Gábor és Szász Imre valóban fölfedezés számba menő munkájával gyarapodott. Kár volna az újságírás és az írói szociográfia közt a határokat összemosni. Ha az írói szociográfia él is a riport eszközével, az újságirás műfajaival, a riport még nem szociográfia. Amelyik írás publicisztikának jó, nem biztos, hogy szociográfiának is kitűnő. Ha a magyar irodalmi szociográfia java termésére gondolunk, reményt látunk arra, hogy az írószemmel meg tud maradni a könyvhét reprezentatív szociográfiai antológiájának. (Kossuth Könyvkiadó, 1985.) Tüskés Tibor A régi szociográfia. Dokumentumok 1934—1940 E Tz az ízléses kivitelű karcsú kötet a Népművelési Intézet Szociográfiai munkafüzetek címen indított új sorozatának első darabja. A sorozat az intézet körül folyó műhelymunka terméke lesz, kimondatlan célja az intézet szociográfiai munkájának tudományos megalapozása s a történeti előzmények számbavétele, föltárása. A címlap verzóján az önminősítés csupán „oktatási segédanyagot” ígér, az első szám azonban ennél mindjárt többet nyújt. A kötet a magyar szociográfia történetének olyan vetületét dokumentálja (a terjedelmi lehetőségekhez képest jól), amelyre eddig kevés figyelem jutott. A válogatásban szereplő írások a harmincas évek szociográfiájának programjait, módszertani elveit s egykorú kritikáját adják. Az összeállitás alcíme is ez: Programok, módszerek, kritikák. A válogatást Némedi Dénes végezte, aki a népi szociográfiáról írta kandidátusi disszertációját, így 45
