Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Szabó A. Ferenc: "Magyarország felfedezése" - folytatódik: [a szociográfiai könyvsorozat ismertetése]

sítás a toronyból), az ország peremvidékén még a 60-as évek közepén is megtalálható nyomor és elmaradottság leírása (Végh: Állóvíz), és a nagyüzemi gazdálkodás mintaképeinek tekintett állami gazdaságokban tapasztalható visszásságok feltárása (Zám: Hortobágyi jegyzetek). A viták végül sorra elcsitultak, sokat segített ebben az idősebb írók személyes tapasztalata, társadalomismerete, bölcsessége. A talán leghevesebb vita (Végh Antal és a szabolcsi vezetők közötti) lezárásához az írószövetség elnöke, Darvas József, maga is régi szociográfus, nyújtott segítséget. Megért ő már — egészen más természetű — nagyobb viharokat is, bírósággal, börtönnel fenyegető támadásokat a valóságfeltáró irói munka nyomán a 30-as években! A fiatal írók helyzetét az is erősítette, hogy nemcsak a régi szociográfusok, a népi írók támogatták őket, hanem az írótársadalom többsége, például Lengyel József, aki Csák Gyula mellen állt ki. A szociográfiai feltáró munka bizalmat kapott a kulturális irányítás párt- és állami fórumain is, ennek nyomán egyre több helyi vezető értette meg a szociográfiai tevékenység „érted haragszom” attitűdjét, társadalom- és világnézetformáló szerepét.

Az irodalmi élet fórumai, a folyóiratok és a könyvkiadók, támogatták a szociográfiai mozgalom kibontakozását, helyet adtak az írásoknak, és a szociográfia műfaja, szocializmusbeli helyzete, funkciója körül kialakuló eszmecseréknek. A viták egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy ez a műfaj a magyar irodalom egyik legéletképesebb, legnagyobb hagyományokra visszatekintő ága, amelynek különleges vonzóerőt nyújt sokarcúsá- ga, parttalansága; a személyes szépírói önvallomástól a lendületes, friss publicisztikáig terjedő tágassága. Általánossá vált az a meggyőződés, hogy a nagy átalakulásban lévő magyar társadalom valósághű ábrázolása nem akadályozza, hanem segíti az ország továbbhaladását. Ezért a műfaj nem egyszerűen védelemre, elismertetésre, hanem támogatásra érdemes. A 30-as évek szociográfiáinak szerzői közül többen élére álltak annak a kezdeményezésnek, amely könyvsorozat megindításával és ösztöndij alapításával is kívánta segíteni a szociográfusokat. Arra, hogy az intézményesítés nem egyszerűen az írók tevékenységének ellenőrzés alá vonását jelentette, garanciát nyújtott a „Magyarország felfedezése” sorozat szerkesztő bizottságának összetétele, amelyben a Szépirodalmi Könyvkiadó — egyébként is „céhbeli”, író — szakemberein kívül fontos állami posztokat betöltő régi neves szociográfusok foglaltak helyet. (Az első szerkesztő bizottság: Boldizsár Iván, Darvas József, Erdei Ferenc, Gondos Ernő, Hegedűs András, Illés Endre, Ortutay Gyula.)

A munka megindítása során a legegyszerűbb dolog a sorozat címének megválasztása volt. Azt a nevet kellett adni néki, hogy Magyarország felfedezése! Azt a nevet, amelyen Sárközi György irányításával 1937-ben megindult a munka. Ez a sorozat nem fejeződhetett be, nem teljesedhetett ki, mert a Horthy-rendszer nem volt képes elviselni a társadalmi kiszolgáltatottság, elnyomás, nyomorúság tényszerű ábrázolását. Osztályok elleni izgatás és valótlanságok állításának vádjával bíróság elé idézte rögtön az első kötet, a Viharsarok szerzőjét, Féja Gézát. Még két kötet megjelenhetett (Erdei: Futóhomok, Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság), aztán be kellett szüntetni a vállalkozást. Hát most elérkezett az ideje, hogy végre megszülessék, ha más történelmi körülmények között is, ha más célokkal is a valóságfeltáró sorozat hazánkról, amelyben élünk — mondották Darvasék. Maguk a „régi öregek” is művekkel kívántak sorompóba szállni a mozgalom tekintélyének megalapozására. Ez végül csak Erdeinek sikerült, Darvast megakadályozta benne korai halála, Boldizsár Iván pedig majd egyszer biztosan megírja, hogy miért nem készítette el Budapestről tervezett kötetét.

A könyvsorozat „programnyilatkozatát” Darvas fogalmazta meg A régi Magyarország felfedezésétől az újig címmel. ( Valóság, 1970. 3.) írásában, amelyet készülő könyve részleteként adott közre, hangsúlyozta a régi és az új szociográfiai mozgalom közötti folytonosság és megszakítottság helyes értelmezésének fontosságát. Rámutatott arra, hogy egy irodalmi műfaj nem lehet önmagában vitatható, csak választott tárgya és ábrázolásmódja együttesen adhatja meg véglegesen a választ arra, hogy milyen célokat szolgál. Ha a társadalmi önismeretet gazdagítja, csak „kormánypárti” lehet — hangsúlyozta azok megnyugtatására, akik problematikusnak tartották a valóság konkrét kérdéseinek írói megkö32