Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Szabó A. Ferenc: "Magyarország felfedezése" - folytatódik: [a szociográfiai könyvsorozat ismertetése]
zelítését. Ugyanakkor figyelmeztette a szociográfusokat is, hogy a megváltozott körülmények között a mozgalom csak akkor lehet sikeres, ha témaválasztásában is alkalmazkodik az új viszonyokhoz, nem lesz kizárólagosan a parasztság és a falu krónikása, hanem témakörébe vonja a társadalom többi osztályait is, mindenekelőtt a munkásságot, amelynek megváltozott szociológiai súlya és történelmi szerepe kellőképpen indokolja ezt. Figyelemreméltó volt Darvas cikkében a történetiség mint megközelítési elv alkalmazásának kiemelése. Nem a korszakos változások kötelességszerű bizonyítása miatt tartotta ezt fontosnak, hanem azért, hogy figyelembevételével teljesebb, átfogóbb társadalomrajzok készüljenek a vitathatóbb impresszionisztikus, szubjektív leírások helyett. Ha nem is tudományosságot — jelezte, hogy ez más műfaj —, de mindenképpen alapos anyagismeretet, elmélyült, módszeres kutatómunkát ajánlott a sorozat jövendő szerzőinek figyelmébe. Az 1970-es könyvhéten jelent meg a sorozat első kötete, a középkorú, munkásból íróvá lett Mocsár Gábor Égő arany című műve, az alföldi olajbányászok életéről. Nem a szelet kavaró „problematikus” fiatalok kerültek az előtérbe, és nem a változások sodrától meggyötört falvak és parasztok képe, amit a fiatal írók néhány éve fölmutattak. Másfél évtizede ugyanis még nagyon ellentmondásos volt a magyar mezőgazdaság helyzete. Igaz, az ország már újra megtermelte kenyerét és takarmányát, de a termelőszövetkezeteknek még csak egy része tudott talpraállni, vagy kísérelte meg a felemelkedést az új gazdasági mechanizmus nyújtotta szélesebb lehetőségek segítségével. Mocsár könyve tisztes, alapos munka volt, a munkásságnak azt az új, közvetlenül faluról származó rétegét rajzolta elénk, amely örökös vándorlásával, a természeti erőkkel — a mélyből feltörő kőolaj és földgáz félelmetes erejével — közvetlenül szembeszegülve a legjobban volt képes szimbolizálni egy új társadalom épitésének forgatagos heroizmusát. A kötet jól szolgálta az új sorozat szerkesztési alapelvét is, azt a törekvést, hogy a műveknek nem csupán horizontálisan, tehát országrészenként kellene feltérképezni az országot — ahogyan ezt a 30-as években megkísérelték —, hanem vertikálisan is, egy-egy karakterisztikus társadalmi réteg helyzetét megvilágítva. Néhány évvel később döbbentünk rá, hogy telitalálat volt a könyv témaválasztása az olaj szemszögéből is. Mocsár Gábor megsejtette, hogy a közeljövő nagy gazdaságpolitikai kérdéséről van szó, ha nem is azzal az előjellel, ahogyan annak idején gondoltuk. Az olajbányászat körül már megkezdésétől fogva legendák, titkok köde gomolygott. Mesés vagyonokra tettek szert azok a tőkések, akik vele foglalkoztak. Hatalmi versengés indult az olajmezők birtoklásáért, már a II. világháború idején fontos szerepet játszott a náci Németország stratégiai terveiben. A 60-as évek egyik nagy hazai könyvsikere volt O’Connor: Olajkirályok birodalma című könyve, (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1963.). Mocsár Gábor könyvét úgy is olvashattuk, mint a nagy világgazdasági kérdéshez fűzött szerény, de bennünket nagyon is érdeklő adalékot az olaj hazai pályafutásáról. A második kötetet Varga Domokos írta. (Erdőkerülőben, 1970.) A könyv hasonlatos volt az elsőhöz. Újra a munkásság egy rétege került a vizsgálódás középpontjába, annak ismét egy olyan rétege, amely közel él és dolgozik a természethez és szociológiailag közel áll a parasztsághoz. A munka másik nagy témája a magyar erdő kérdése volt. Ez a kérdés egyszerre ökológiai, környezetvédelmi, turisztikai és nem utolsósorban gazdasági kérdés a trianoni békeszerződés óta, amióta hazánk az egyik fában legszegényebb országa Európának. A hiányzó erdők utáni nosztalgia régebben haragot, elkeseredést, irredentizmust szült, az utóbbi évtizedekben már inkább — szerencsére — cselekvésre sarkallt. Ezzel együtt megdöbbentő, hogy mégis viszonylag milyen keveset tettünk erdeink számszerű és minőségi gyarapítása terén. Az erdőterület arányát ugyan sikerült 6 évtized alatt megkétszerezni, de az állomány szétszórt, nem eléggé értékes, és napi gazdálkodási megfontolásokból — bizonyította a szerző — mégis gyakran túl korán kényszerültek az erdészetek kivágni a fákat, még a 60-as években is. Az emberek viszonya a természeti értékekhez a közben eltelt másfél évtized alatt nagyot változott. Egyre jobban megbecsüljük erdeinket, üdülőterületeinket, és ez jó feltételeket nyújt az erdészek számára, hogy valóraváltsák elképzeléseiket egy arányosan erdősült Magyarország megteremtése érdekében. Hiába ment azonban a legutóbbi időszakban 33
