Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: A társadalmi rétegtudat és a táji tudat összekapcsolódása: Veres Péter népcsoporttudatáról

ideálképét, amelyet mércévé emel. S mert a Tisztántúlon találja meg szülőfaluja népének legközelebbi sorsosait, a tiszántúli földmunkássággal érzi a legtöbb rokonságot, a tiszántúli földmunkásságot tekinti az „igazi” alföldi parasztságnak, ezt pedig az „igazi” magyarságnak. A többi alföldi terület, valamint „egyes dunántúli és felvidéki népszigetek” népe egészíti még ki a tiszántúli „törzsmagyarság”-ot. Ezek együtt őrzik leghívebben az ősi magyar jelleget, amelyet szülőfaluja népének jellemvonásaiból von le a szerző. Láthatjuk, hogy a népcsoport-tudatnak közvetlen összefüggései vannak a nemzeti tudattal.

1932—34-es szemléleti fordulata az anacionális gondolkodástól a nacionálisig vezette el az írót, de a népcsoporttudatnak nem volt köztes szerepe ezen az úton, abszolút értéket nem képviselt. Együtt jelent meg a nemzeti tudattal, de sajátos ellentmondás rejlett benne: az alföldi földmunkásság kisebb kategória a magyarságnál, mert csak egyik alkotórésze annak; ugyanakkor a legértékesebb, jellegadó része, tehát fölötte is áll a magyarság egészének. Ezt az ellentmondást tükrözi az író leírása a Számadásban, az 1933 január eleji szociáldemokrata pártkongresszuson átélt különös élményéről. Maga az író ezt az élményt tekintette az egyik döntő érzelmi tényezőnek magyarságszemlélete kialakításában (A másikról, amely szintén valamiféle irracionális azonosulás a fajta „ezeréves lelké”-vel, a Mit ér az ember, ha magyarban ír.2): „Amikor rákerült a sor a kongresszus végén osztályos társaimra, a megindultság, a másoké és az enyém, a legmagasabb fokra emelkedett. Annyira, hogy amikor egyik osztályostársam a nehéz élet elmondása közben rátért különösen nagy fájdalmunkra, hogy azok, akik megaláznak, a mi fiaink, a mi véreink, a mi fajtánk, a magyar parasztok, sőt a földmunkások gyermekei, akkor én elsírtam magam s talán félóráig sem tudtam magamhoz jönni.

(....) Megismertem a misztikusok lelkiállapotát s külön érték, hogy most már nemcsak megértem, hanem át is érzem őket. S hogy aztán tisztába jöttem azzal, amit addig csak sejtettem, hogy a faji érzés nem üres demagógia, mert hiszen éppen az fájt nekem is mindig, hogy a fajtám, amelyikkel pedig mindenütt dicsekedtem s amelyet valóban szerettem, az alázott meg. Ezen a kongresszuson győződtem meg véglegesen arról, amit addig is éreztem, hogy a magyar földmunkás, mint magyar paraszt s egyben magyar faj, külön valóságot jelent nemcsak a világban a többi jogok között (sic!), hanem magában a magyar nemzetben is. Külön nyelven, külön hangon beszéltek az összes alföldi földmunkások, sajátos észjárásuk, sajátos világnézetük volt, amelyet azonosnak éreztem az enyémmel... Ebből kiindulva Írtam meg Az Alföld parasztsága című könyvecskémet. . ,”3

A népcsoporttudatnak csak az egész magyarságtudattal való kapcsolatában van elméleti jelentősége Veres Péter gondolatvilágában. Ha elvonatkoztatjuk az egész magyarságtudattól, akkor a természetes érzelmi kötődést jelenti a felnevelő tájhoz és közösséghez; valamint jelenti ismereteinek kimeríthetetlen kútforrását, szépprózai, szociográfiai és publicisztikai műveinek keretét, témavilágát, s e témavilághoz való érzelmi és tudatos kapcsolódását. Az érzelmi kötődés egyfajta büszkeséget is implikált, a magyarság legmagyarabb, legöntuda- tosabb, osztályharcos múltú közösségéhez való tartozás öntudatát, önérzetét. Soha nem volt azonban társadalomelméleti következése Veres Péter népcsoport-tudatának, amely hierarchikus társadalomkép felé mutatott volna: az alföldi magyarság emberi értékét nem növeli „igazibb” magyarsága, tehát előjogokat sem kívánhat magának magyarsága okán. Épp ellenkezőleg: a felelőssége nagyobb a nemzeti lét megőrzésében és fejlesztésében — így gondolta ezt Veres Péter.

Melyek a népcsoporttudat ismeretelemei Az Alföld parasztságában?

A kis könyv első fejezete „A táj” címet viseli, a földről, az építkezésről, az időjárásról és a termelésről kapunk képet az alfejezetekben. A táj után annak lakóiról szól, „A nép” című nagy fejezetet így tagolja: Faji arca, Történelmi sorsa, Mai társadalmi helyzete. Itt vezeti be saját társadalmi rétegének megjelölésére a „ridegparasztság” fogalmát, amely „társadalom-lélektanilag is hiteles költői analógia”, s amelyben Bata Imre a később fölvetődő Veres Péter-i társadalom-élettan csíráját látja. A ridegparasztság történetileg megkülönböztető vonása az író megszépítő elgondolása szerint, hogy nem volt „szolgajobbágy”, hanem csak olyanformán volt alávetve, „mint a szabadon élő hortobágyi rideg marha,

27