Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: A társadalmi rétegtudat és a táji tudat összekapcsolódása: Veres Péter népcsoporttudatáról

amely felett ugyan uralkodnak, akolban is tartják néha, de olyan távolról, kívülről és messziről, hogy ez az életükre nincs alakító befolyással.”4 A ridegparasztság kultúráját tárgyalva nyelvéről, beszédéről, iparművészetéről, zenéjéről, dalairól, színművészeiéről, irodalmáról, táncáról, öltözködéséről, a járásról, mozgásról, gesztusokról, a nevelésről, szokásokról, társas érintkezésről és a szórakozásról ír Veres Péter. Az erkölcsről és a vallásról, majd a mindennapi élet egyes vonatkozásairól esik szó ezután, hogy legvégül kimondassék a szociológiai gondolatmenet végkövetkeztetéseként „a monopolkapitalizmusnak az alföldi parasztságra érvényes képlete: felszabadulás vagy pusztulás!”5 Bata Imre szerint a könyv szerkezetét a Németh László-féle sorstudomány sugallta, innen szociológiai következetlensége.6 A szerkezet hiányaitól, a prekoncepciós elemző és értelmező rétegtől eltekintve, a mű fő értékeit a népcsoportról való eredeti és feltétlenül autentikus megfigyelésekben, lélektani és szociológiai tény-igazságokban találjuk meg.

Az Alföld parasztságának azzal a tételével, hogy az alföldi ridegparasztság a magyarság faji reprezentánsa, Veres Péter a népcsoporttudatot a nemzeti tudathoz kapcsolta. Ezután következő munkásságában fokozatosan kibontakozik a „népben-nemzetben” gondolkodás, a nemzet (az emberiség virtuális közösségének alárendelten) az értékhierarchia csúcsára kerül, a népcsoport-tudat elveszíti teoretikus jelentőségét. Érzelmi kötődést és irodalmi nyersanyagot jelent a továbbiakban. Az 1941-ben megjelent Falusi krónika már ilyennek mutatja. Balmazújváros történeti szociográfiáját írta meg e művében Veres Péter, emlékezete és öreg parasztok visszaemlékezése alapján, ugyanazon elvi és gyakorlati megfontolásból, mint a többi népi író a mozgalom nagy szociográfiáit: a nemzet egésze számára mutatni föl a nemzet egészének problémáit egy olyan közösség tükrében, amely e problémákat jellemzően magában hordja, s amelyet az író legjobban ismer. Már nem egy népcsoport különleges értékeit próbálja bizonyítani, mint Az Alföld parasztságában, hanem a népcsoport tárgyilagos — de nem elfogulatlan — bemutatására törekszik. Megszabadult a nemzetjellemtani eszmélkedések ballasztjaitól és a ridegparasztság kiválasztottságának tételétől, s cserébe világos, tiszta nyelvet, epikus higgadtságot és ábrázolóerőt nyert. A Balogh család történetének széles társadalom-élettani tablóját előlegezi a Falusi krónika, a ridegparasztság munkás életének és társadalmi harcainak szociológiai, néprajzi, történelmi és lélektani hitelű, irodalmi érvényű ábrázolásával.

S előlegezi még a Szülőhazám, „Hortobágy mellyéke” című kései szociográfiát. Ebben megint a „sorstudomány” tudománytalan, vállaltan dilettáns szerkezetét követi, mert a legfontosabb sorskérdésekre ügyel, amelyek nyilván nem tudományos alapon „választódnak ki”. A sorskérdéseket balmazújvárosi megjelenésükben vizsgálja, de mindig az egész ország gondjára ügyelve, országos érvényű tanulságot keresve. A néptenyészet törvényeinek társadalomélettani faggatása pedig ennél is tágabb, egyetemes tanulságokkal jár. Mert bár itt is érzi, vallja és vállalja szülőfalujának másságát, különösségét (hiszen ez egyébként is ténykérdés), de nem alapoz rá semmiféle mítoszt, semmiféle túlnövesztett népcsoporttudatot. Visszatérő kérdése, hogy vajon miért volt csupán kivételes a kivándorlás ebből a hótt-szegény faluból úgy az első világháború előtt, mint később, még 56-ban is. A magyarázat után kutatva a „tenyészet” olyan alaptörvényére utal, amely Újvároson társadalmi okok folytán jobban érvényesülhetett, mint máshol: a közösség, a nyáj, a „magunk bandájában lenni” kötőerejére: „Valami olyasmi, hogy a négerek közt nem kell szégyellnie at embernek, hogy néger, a cigánynak a faluszéli putritelepen, hogy cigány.” Mert: „minden igazi emberi közösség más-más realitás.”1 A másság, a különbözés nem jelent egyúttal értékkülönbséget is az öreg Veres Péternél, mert ekkorra már az elkötelezettség elve és magatartása kiegészült, s meg is szelídült a tolerancia elvével és magatartásával. 1956 utáni eszmélkedésének egyik fő tétele, hogy a kollektivizmusnak össze kell kapcsolódnia a demokratizmussal.

28