Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Vekerdi László: Embertudomány - kultúrák - történelem: a kulturális antropológia kihívása
hódítás lehetőségének végére érve a birodalom — az egész gazdasági, technikai, demográfiai, politikai struktúrát fenntartó expanzió hiányában — ugyanolyan gyorsan az összeomlás szélére jutott, mint ahogyan felemelkedett. Az időben érkező néhány spanyol kalandor hihetetlen sikerét elsősorban ez magyarázza, nem fegyvereik felsőbbrendűsége és fölös kegyetlenkedéseik. Mindenesetre a spanyolok is megtették azért a magukét, s tán még inkább az általuk behurcolt járványok, amelyek az immunizálatlan bennszülöttek közt szörnyű pusztítást végeztek. Mintha még a mikrobák is az európaiak kezére dolgoztak volna: az egész amerikai kontinensen hatalmas lakatlan s ritkán lakott területek keletkeztek, ezzel is csábítva a telepeseket. A fokozódó munkaerőhiány is megteremtette a maga gondjait, amit néhány európai állam újból a saját hasznára fölözött le a rabszolga-kereskedelemmel. Az újkorelő és a kora újkor európai és Európán kívüli kultúrák világméretű összeütközését hozta magával, s ennek a történetét nem lehet, mint eddig tették, csak Európa felől nézve megírni. A történészek azonban nemigen tudták megközelíteni a másik oldal felől, hiszen az hagyományosan az etnográfusok és a kulturális antropológusok területe volt. Az antropológusoknak tehát — vélte Eric R. Wolf — „fel kell fedezni a történelmet”. „A régebbi antropológiának azonban nem sok mondandója akadt a kultúrák kölcsönhatását 1492 óta hajtó főbb erőkről; azokról az erőkről, amik Európát a kereskedelmi expanzióba és az ipari kapitalizmusba sodorták.” Holott „az antropológusok által tanulmányozott csoportok többségét rég magukkal ragadták az európai expanzió által keltett változások, s ők maguk is hozzájárultak ezekhez a változásokhoz. Nem elégedhetünk meg többé azzal, hogy megírjuk a győztes elitek történetét, vagy hogy föltárjuk az uralmuk alá vetett emikai csoportok elnyomását. Társadalomtörténészek és történeti szociológusok megmutatták, hogy a közönséges emberek ugyanúgy alakítói is a történeti folyamatoknak, amint áldozatai és csöndes tanúi. Fel kell hát tárnunk a »történelem nélküli népek« történetét — a »primitívek«, a parasztok, a munkások, a bevándorlók, a legyőzött kisebbségek aktív históriáját.” Úgy lehet ez ma az egész kulturális antropológia legsürgetőbb kihívása; hiszen — amint Wolf írta erről szóló nagy könyve előszavában — éppen ma igencsak hozzájárulhat „az emberi állapot jobb megértéséhez”. Nagyon kevés mindaz, amit erről eddig tudtunk; cseppet sem kielégítő, mert a sok antropológiai és történeti kutatás ellenére — amint Veres Péter írta a Bölcs és balgatag őseink-ben — „továbbra is fennmarad a fő kérdés: micsoda az ember? Micsoda az ember, nemcsak mint munkára kényszerülő »termelő állat« (ennyi a méhektől és a termeszektől is kitelik), hanem mint közösségekbe tömörülő szocio-bioló- giai tenyészet s hozzá mint »homo sapiens« is?” 25
