Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - A hazai agrárvilág - átmeneti korban: Fekete Gyula válaszol Pál Gyula kérdéseire
sa”, a gyermek föláldozása révén lehet anyagi és egyéb előnyökhöz jutni. Ide tartozik minden olyan gyakorlat, amely mai, pillanatnyi, érdekeknek rendeli alá a jövő távlati érdekeit: környezetszennyezés, talajpusztítás, energia rablógazdálkodás, indokolatlan vagy helytelenül felhasznált hosszú lejáratú kölcsön, melyet a gyerekeknek, az unokáknak kell majd visszafizetni stb.) Ezek után térek vissza az eredeti kérdésre: a kisebb népesség-eltartóképességű, szocialista típusú nagyüzemeknek van-e szerepük a hazai születésszám csökkenésében? Én úgy gondolom, van szerepük, de ez a szerep csak másodlagos, amennyiben a fent említett érdekviszonyok, a gyermek ellen ható „ösztönzők” a szocialista nagyüzemek házatáján is érvényesülnek. Egyébként én nem a mezőgazdaság népesség-eltartóképességének csökkenésében látom a problémát. Jól szervezett, dinamikusan fejlődő gazdaságban az újonnan születő, modern ágazatok csillapíthatatlan étvággyal szippantják föl a más ágazatokban fölöslegessé váló munkaerőt. De van itt valami, amivel végképp nem számol a civilizált világ, pedig már két évszázad óta kialakuló folyamat Európában. Nálunk csak az utóbbi évtizedekben vált társadalmi méretűvé: a termelésközpontú család-típust fölváltotta a fogyasztásközpontú. Az előbbinél — gondoljunk a birtokos parasztcsaládokra, de akár a napszámosokra, a gazdasági cselédekre is gondolhatunk — a gyermek már apró korától fogva segítség, majd családbeli munkás kéz, öregek eltartója, betegek ápolója. Az utóbbinál — a bérből-fizetés- ből élők családjában — a gyermek nem gyarapitja a családbeli jövedelmet, sőt mindvégig fogyasztja, míg a saját lábára nem áll, de utána sem igen lehet rá számítani. Az érdekviszonyok tehát meredeken a visszájára fordultak, előjelük megcserélődött: létérdek volt a gyermek azelőtt abban a típusú családban, amelyet valamilyen termelési feladatok fogtak össze, költséges (és kétes) örömforrás — sokak szerint: hobbi — vált belőle a bérből-fize- tésből élők családjában, ahol is minél kisebb a család, annál több jut egy főre a jövedelemből. (Számítsuk be azt is: beköszöntött közben az antibébi tabletták kora.) Az öregkori ellátást társadalmasítottuk, általános ma már a nyugdíj. Minthogy magánutód nem szükséges hozzá, sokan nem számolnak azzal, hogy társadalmilag épp úgy szükséges a kellő számú utód. Hogy csakis élőmunka teremthet értéket, csakis élőmunkából származhat a nyugdíjak árufedezete, az öregek ellátása. Egyébként elméleti okfejtéssel is igazolható, hogy a gyermekellenes „ösztönzők” elhatalmasodása jórészt jövedelemelosztási probléma, és csak ennyiben függ össze a mezőgazdaság szocializálásával. 8. A településfejlesztésre szánt összegnek az utolsó tíz év alatt több mint a felét Budapest és az öt megyei város, a megmaradt rész nagyobbik felét pedig a megyeszékhelyek használták fel. Csökkenő arányban jutott a középfokú központoknak és csak nagyon kis mértékben a községeknek. így a tervezettnél és a számítottnál többen költöztek be a nagyvárosokba, a beáramlás pedig a városok fejlesztésére fordított összegek nagyobb részét lekötötte, így településfejlesztés gyakorlatilag a városokban sem történt. Ilyen feltételek mellet — Ön szerint — elképzelhető, hogy a községek és falvak népesség-megtartóképessége növekedjen? Ilyen feltételek mellett semmiképp. Még a feltételek radikális javítása esetén is nehéz elképzelnem, minthogy olyan folyamatokat indított meg a hibás településpolitika, amelyek már visszafordíthatatlanok. Eltűnődöm néha, mi lesz szülőmegyémben, Borsodban, a csereháti, szárazvölgyi hegyközi aprófalvak sorsa? És hát a baranyai, a somogyi, a zalai, a Vas megyei aprófalvak sorsa? Az a településpolitikai elv, amely abból a seholsem érvényes dogmából indult ki, hogy bizonyos lélekszámnál kezdődik az életképes település, s erre hivatkozva le akart törölni kétezernyi falut, községet az ország térképéről, ez a koncepciónak becézett agyrém, noha szerencsésen leszerepelt már, meddig károsít még? Annak idején Gyűrűfű kihalásának félrevert harang módján kongó országos visszhangja kelt, azóta jó néhány falunk gyűrűsfűsödött már, visszhang nélkül tűnt el a térképről, s a legutóbbi két népszámlálás közt is — tíz év alatt! — számos aprófalu lélekszáma a felére töppedt — mi hát ebben a folyamatban a szükségszerű, a társadalmi-gazdasági fejlődés 8 %
