Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)
— döntötte el. — Ha kint vagyok, esetleg tudok még valamit intézni, de ha elfognak, akkor megette a fene ... Ahogy így töprengett magában, arra lett figyelmes, hogy egy elnagyolt képű alak hagyja el a rendőrség épületét. Bár civilben volt, látszott a mozgásáról, hogy katona s Péternek úgy tűnt, hogy látta őt az éjszaka a Gecsemáni kertben, amikor Krisztust letartóztatták. Nagyot gondolt és az illető nyomába szegődött. Mikor aztán utolérte, azt mondotta neki: — Uram! Szabad egy szóra? Bevonultak mindketten a szemben levő ház árkádjai alá s úgy tettek, mintha a kirakat nézésével lennének elfoglalva. — Ön okos embernek látszik — mondotta Péter s érezte, hogy ő most nagyon ravasz. — Nacsak — felelte a civil rendőr mély értelműén. — Van némi megtakarított összegem, felajánlanám önnek, bizonyos információk fejében ... — Halljuk — mondotta a rendőr. Péter azonban nem volt megelégedve a lelkesedésével s úgy gondolta, jobb lesz, ha előbb megcsörgeti előtte a dohányt. — Tíz drahmát volnék hajlandó áldozni kedves idegen barátom — mondotta, mert egyszer Jeruzsálemben találkozott volt egy diplomatával, aki hasonló hanglejtésben beszélt s most meg volt győződve, hogy a rendőr is meg van illetődve tőle. A zsaru a tízes hallatán könnyedén elnevette magát, majd azt mondotta: — Elő a farbával! — Idefigyeljen, — mondotta Péter s az óvatosság kedvéért széjjelnézett. — Engem a Názáreti sorsa érdekelne. — A Názáreti sorsa? — kérdezte a rendőr látszólag minden különösebb szövegalatti nélkül. — Azt szeretném tudni, hogy hol van és mi vár reá. A rendőr elfordult, hogy kellőképp kiröhöghesse magát, aztán pedig karon fogta Pétert s azt mondotta neki: — Jöjjön, nézzünk utána. — Nem lesz ebből balhé, ha én is megyek? De kérem, — mondotta a rendőr röhögve, — hiszen jogállamban élünk. A rendőrség folyosóján a kövezeten ülve négyen kockáztak. Köztük volt az a főhadnagy is, aki az éjszakai akciót vezette. Görögvágású orráról Péter azonnal felismerte. A civil rendőr azonnal hozzája fordult: — Ez az ember itt a Názáreti után érdeklődik, — mondotta s ismét csak nevetett, de most leplezetlenül. A tiszt úgy ugrott fel a kövezetről, mintha skorpió csípte volna meg. — Hogy? — fordult az emberéhez s majd felöklelte a szemével.-— Úgy tudom, hogy az éjszaka, valamilyen félreértés folytán bekísérték, — mondotta Péter remegő hangon. — És az édesanyja üzent nekem, hogy kérdezzem meg az urakat... — Ja? — ocsúdott fel a tiszt és szélesen elmosolyodott, — arról a názáreti koldusról van szó? Valóban valami lopási gyanúba keveredett s néhány órára le kellett tartóztatnunk, de azóta szabadon van, sőt az egyik emberem személyesen tette fel a délutáni tevére, amely egyenesen a szülővárosába szállította, haza. Péter zavartan pislogott. A civil rendőr azonban dühbe gurult. — Nem azt főhadnagy úr! — Hát melyiket?! — ordított reá a tiszt. — Hogyhogy melyiket? — jött ki a béketűrésből a civil rendőr. — Melyiket, te barom, melyiket? Tudsz te egyáltalán más názáreti fogolyról? Te főtt tulok! Ekkor a civilbe öltözött rendőrnek leesett a tantusz és elvörösödött. 49
