Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)
— Persze! Hát honnét is tudnék. A tiszt ezután összeszedte magát, nyájasan mosolygott és a kapuig kísérte Pétert, ahol barátságosan kezet is nyújtott neki. * * * Péter a sarokig ment, ahol megállt s visszanézve tépelődött. — Ezek szerint a keresztrefeszítés is elmarad! — mondotta — és hirtelen öröm vett erőt rajta. Elégedett volt magával, hogy végül is elment a rendőrségre. Hogy elég bátor volt ezt így megtenni. Lám, az ember tévedhet. Pedig egészen úgy tűnt neki, hogy a főnökét elvitték. — Mint ahogy el is vitték — mondotta aztán. — Elvitték és később eleresztették. Nekik is kellemetlen lett volna a kivégzés. És ahogy ezt így szépen elrendezte magában, meggyorsította lépteit, hogy még a dagály beállta előtt kievezhessen a tengerre. A Vízköz határán azonban hirtelen megállította egy gondolat: — Jó — mondotta —, de akkor azután én miben fogok hinni, ha a megváltás, mint magatartásforma tévedés és romantika. Es mint elveszett gyermek hosszan nézett vissza a városra.” * * * Mielőtt a színházi eseményekhez visszatérek, valamit el kell mondanom az előbbi szövegről. Ez nem a hatalom bírálata, hisz értsünk szót, abban az időben a hatalom én vagyok! Nem elnyomó, az csak része a hatalom funkcióinak. Olyan hatalom, akinek hite van. Itt a személyiség zavara fogalmazódik meg. Az üzenet ezért az utolsó mondatban rejlik. Csak azért, hogy ne értsük félre akkori önmagunkat. * * * Az Elvtárs — így nevezem és így is írom nagy E-vel, ugyanis pár évvel később, mikor a fővárosi lakásán felkerestem, az anyósa e szavakkal fogadott: az Elvtárs már várja, — tehát az elvtárs megnyerőén egyszerű ember volt. Pár évvel lehetett idősebb mint én, de rendesen megjárta a frontokat, fiatalon politizált, szóval nem véletlenül került vezető munkakörbe ilyen rövid idő alatt. Beszédén érzett, hogy paraszt és hogy erdélyi. És ez jellemvonásává is vált, ez a paraszti egyszerűség és közvetlenség. Tisztességesen szürcsölte a kávét, amikor a színházat megmutatván a szobámban letelepedtünk s megkínáltam. A süteményt is megette, mégpedig olyan diszkrét csámcsogás közepette, mint a kövér emberek, akik olyan lélekből tudnak enni. Aztán mikor ez is megvolt, összehívatta a színház, a párt és a szakszervezet vezetőségét és elbeszélgetett velük. Elmondta, hogy a kormány — így — nagyon meg van elégedve a színházzal és biztosítja a tagságot, hogy a kormány ezután is segíti a társulatot. Persze azért, mert a társulat tehetséges, jól és eredményesen járul hozzá a szocialista kultúra fejlesztéséhez. De a bizalomban része van a fiatal igazgatónak is, aki itt az új, szocialista vezető értelmiségi réteg egy markáns alakja. Aki a mélyből jött, a tömegből és aki, lám sikerrel tud tevékenykedni olyan nehéz területen is, mint a kultúra. Az ő példája is bizonyítja — mondotta az Elvtárs, — hogy milyen nagy erők szabadultak fel a dolgozóosztályokban, a forradalom után. És felszólította a pártszervezetet, a szakszervezetet és felkérte a tagságot is, hogy adjanak meg minden segítséget a fiatal vezetőnek, akiben a kormány megbízik. Egy merész fordulattal majd azt mondta: igenis, maguk a felelősek azért, hogy ez a fiatal, tehetséges, jóindulatú ember teljesíteni tudja a rábízott feladatokat. 50
