Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - A hazai agrárvilág - átmeneti korban: Fekete Gyula válaszol Pál Gyula kérdéseire

Még csak annyit: ez nem holmi divatáramlat volt az irodalomban, gondoljuk meg: terpeszkedett a nagybirtok, feudális rekvizitumok nyomorították a közéletet — ez az irodalom vetette föl, és részben meg is válaszolta a kor sorskérdéseit, legizgalmasabb közgondjait; ez képviselte művészi rangban is, időtálló mivoltában is a magyar irodalom fővonulatát.

3. A jobbágytelek egy hold (= 1000, 1100 vagy 1200 O-öl) belső, 16—40 hold külső telekből állott, mely szántóföldhöz azután még 6—20 hold kaszálható rét is tartozott, ezenfelül megillette a tulajdonost — részarányban — a legelő, az erdő és a nádiás haszonélvezeti joga. Erdei Ferenc azt írja: „Egyeztek abban is az összes parasztok, hogy elődeik jobbágyok voltak, s mint a jobbágy társadalom alakították ki mai erkölcseiket”. Egy telkesgazda, akinek a felszabadításáért haladó elődeink annyit küzdöttek és harcoltak, az 1950-es években nálunk haladásellenes, osztályidegen lett, az ún. kuláklistára került és likvidálásra ítéltetett. Osztályidegen mivoltát a családi közös művelésben lévő, még osztatlan földterület nagyságával határozták meg, nem pedig az egy családtagra jutó földterülettel. Holott köztudott volt, különösen a Dunántúlon, az osztatlan családi birtok nagy száma („Amig nem fekszem le, addig nem vetkőzöm le” elv), vagyis volt úgy, hogy három felnőtt nemzedék gazdálkodott az osztatlan birtokon, idegen munkaerő alkalmazása nélkül — ugyanis éltek még a nagyszülők. A „szüntelenül éleződő osztályharc” elvileg és gyakorlatilag roppant káros felfogása következtében ez a réteg számos diszkriminációs intézkedést szenvedett el. Ön, mint humanista, hogyan egyezteti össze a jobbágyfelszabadításért folytatott harcot az utódaik elleni osztályharccal?

— Sehogyan. A küzdelem a jobbágyfelszabadításért a történelem fősodrában, a társadalmi haladás irányába törte az utat. Az úgynevezett kulák likvidálás pedig olyan vakvágány volt, amely toronyiránt súlyos karambolok felé vitte a társadalmat.

Igyekszem nem elfogult lenni, hiszen ilyen kuláklistán szereplő gazda volt az apám is. A huszas évek közepén, amikor a pengős világ bejött, bankkölcsönre földet vásároltak a nagyapámék. Azontúl a banknak dolgozott a család, a bankkamat — hosszú éveken át 16 %-os bankkamat — rendszeres befizetésére, mert a bankkölcsön törlesztésére végképp nem futotta. Apám örökölte később a vagyont is, az adósságot is, s noha tartott cselédet, alkalmazott idénymunkást, végig, míg a pengő tartotta magát, nem bírt a bankadósságtól szabadulni. Nagygazda létére olyan házban lakott, családostul, amelynek egyetlen ganaj- padlós szobája volt, 60—80 éves öreg bútorokkal berendezve. 1948-ban a bátyámmal együtt rábeszéltük, hogy ajánlja fel a földjét térítés nélkül az államnak, mi nem tartunk rá igényt. Hagyjon meg vagy három holdat, elég lesz az neki turkálni öreg korára. A földet átvette a helybeli termelőszövetkezet, de az apámat két év múlva ugyanúgy kuláklistára tették s kirótták rá a képtelenül nagy adót, beszolgáltatást, mintha a földjével rendelkezett volna. S minthogy nem tett — nem tehetett — eleget a kirovásnak, internálták. Később valamennyi időre haza engedték, majd újra internálták, minthogy nem művelte meg a maradék földjét, amíg az intemálótáborban volt. A házba idegeneket telepítettek, azok megverték az anyámat — nem részletezem, csak jelezni kívánom, miért kell óvakodnom az elfogultságtól.

Egyébként én voltam a földosztás miniszteri biztosa Borsod megyében, s én is szíwel- lélekkel egyetértettem azzal a jelszóval, hogy „azé legyen a föld, aki megműveli!” De a rendeletek, mint említetted is, nem ezen az elvi alapon születtek, hiszen a családi birtokok osztatlan művelésére sem voltak tekintettel, de hozzátehetném: a területenként nagyon különbözQ föld minőségre, gazdálkodási módra, színvonalra sem, ötszörös szorzóval büntették a gyümölcsöst, a szőlőt, tehát osztályellenségnek minősítették, igen sok esetben, a korszerűségre törekvő, vállalkozó szellemű kisparasztokat is.

De mindezeken túl a lényeget én az embertelen politikai gyakorlatban látom. Ezekben az években nemcsak a kulákká, osztályellenséggé nyilvánított, szűk nagygazda réteg, hanem szinte az egész parasztság kiszolgáltatott helyzetbe került. Eluralkodott a törvénytelenség, senki sem érezhette magát biztonságban. Erre csak egyetlen példát.

3