Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Tóth István: Szexuális "mítoszok" és "ellenmítoszok"
a nők tartották magukat szexuálisan „selejtesnek”, akik ilyen módon nem tudtak kielégül- ni. Ezeket a nőket „frigideknek” bélyegezték, s a javasolt kezelés a pszichoanalízis volt. Ennek hatásosságáról ilyen esetekben álljon itt egy vélemény az analitikus Helene Deutsch egy 1965-ös vallomása: „Keserűen csalódtam a frigiditás pszichoanalitikus kezelésének eredményességében”.19 Igen ám, de a libikóka átlendült. Ahogy a nők egyre önérvényesí- tőbben kezdtek viselkedni, már nem az a nő volt frigid, aki képtelen volt a hagyományos koitusz útján kielégülni, hanem partnere címkéződőtt „korai ejakulátomak”. A hatvanas évek végén a modem szexterápia létrehozta az ún. klitorális orgazmus „ellenmítoszát”. Azt gondolhatnánk, látszólag ez megállította a libikókát, hiszen a koitális „teljesítménykényszert” mindkét nemről levette. Nem így történt. Woody Allen „Manhattan” című filmjében egy koktélpartin amerikai entellektüelek cseverésznek. „Képzeld drágám — mondja egy hölgy — a múltkor már éppen azt hittem, hogy orgazmusom van, de a pszichiáterem megmagyarázta, hogy az nem volt az ... Most mindenki a klitoriszra összpontosít...” A már emlitett Hite, aki könyvének 289. lapján köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy a „nők nem várhatnak orgazmust a közösüléstől”, többek között idéz egy levélrészletet, amelyben a válaszoló bevallja, 34 évig szenvedett attól, hogy neki soha nem volt vaginális orgazmusa, mindig klitorálisan elégült ki, ezt azonban nem merte elmondani senkinek sem, mert úgy érezte, hogy valami baj van vele. A „klitoriszra való összpontosítás” korszaka után viszont mostani terapeuták például a következő adalékokkal szolgálnak, melyeket pácienseik vallanak meg: „Eddig mindig közösüléssel jutottam orgazmushoz. Amikor a női emancipációs mozgalom elkezdődött, és állandóan a klitoriszról beszéltek, kezdtem azt gondolni, hogy valami baj van velem. Harmincnyolc éves voltam, amikor életemben először hallottam a klitorális orgazmusról”.20 Vegyük egy kicsit szemügyre azt a folyamatot, ahogyan a vaginális orgazmus mítosza átadta a helyét a klitorális orgazmus ellenmítoszának. Ez egybeesik a modern szexuálterá- pia kialakulásával, Masters és Johnson munkásságával. William Howell Masters 1915-ben született, szülész és nőgyógyász lett. Szexológiai kutatásait 1954-ben kezdte az általa alapított Reproductive Biology Research Foundation- ben. Először prostituáltak szexuális reakcióit vizsgálta laboratóriumi körülmények között, 1957-től azonban, amikor Virginia Eshelman Johnson csatlakozott hozzá, a prostituáltakat önként jelentkezőkkel helyettesítették. (Hogy ebben mennyi szerepe volt annak, hogy Mastersnek a hívatásosok miatt meggyűlt a baja a hatóságokkal, illetve Johnson asszony színre lépésének, nem tudni.) Johnson 1925-ben született, 1941-ben „high school” diplomát szerzett (ez megfelel kb. a mi érettséginknek), majd elsősorban énekléssel próbált karriert csinálni, ez azonban nem sikerült. 1956-ban vált el férjétől, s jelenleg interjúkban pszichológusnak hívja magát. Már Kisney és munkatársai kijelentették 1953-ban: „valószínűtlen, hogy bármely olyan terület, amely érintésre érzéketlen, erotikusán ingerelhető legyen”.21 A „terület” a hüvely fala, s e konklúzióra nőgyógyászati vizsgálatokból jutottak. Mastersék ezen a nyomon elindulva „fedezték fel” az érzőideg-végződésekkel dúsan ellátott csiklót mint a női orgazmusban legfőbb szerepet játszó szervet, s kísérleteik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy minden orgazmus klitorális eredetű. A feminista mozgalmaknak jól jött ez az eszme, hiszen így könnyen kiiktatható a zavaró fallikus hatalom, a csikló ingerléséhez nincs szükség hímvesszőre. Az emberi szexualitás azonban bonyolult, s ezzel aligha árulunk el nagy titkot. (Hiszen milyen emberi megnyilvánulás nem az?) Mindenesetre azok a nők, akik élvezetesnek találják a hüvelyi ingerlést, aligha győzhetők meg arról, hogy nem „illene” különösebbet érezniük, hiszen a hüvely falában mikroszkóposán valóban nem lehet túl sok érzőidegvégződést kimutatni. A józanabb szexológusok manapság egyre inkább elfogadják a női szexuális reakció sokféleségét. Az az ingerlési mód, amely az egyik nőnek jó, nem feltétlenül jó a másiknak, sőt, kifejezetten kellemetlen. Vannak nők, akik orgasztikusak a csikló 34
