Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Tóth István: Szexuális "mítoszok" és "ellenmítoszok"
vében már ritkaságnak számít az a férfi, aki nem maszturbált, és száz nő közül is sokkal kevesebb az, aki nem végez önkielégítést, mint aki igen, függetlenül a partnerkapcsolat milyenségétől9 Ha most elegánsan elsiklunk annak a vizsgálata felett, hogy e fölmérések szociológiailag mennyire reprezentatívak, akkor is arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az emberek egy jelentős része felnőttkorban is, kielégítő szexuális élet mellett is időnként el-eljátszado- zik nemi szervével, éspedig gyönyörszerzés céljából. Az öröm ilyenkor csak látszólag magányos. Az autoerotikus tevékenységet ugyanis rendszerint színes fantáziaképek kisérik mindkét nemnél. A köztudat még ma is azt tartja, hogy a nők szexuális fantáziái szegényesebbek, ők írott vagy illusztrált erotikus anyagokkal kevésbé izgathatok fel, mint a férfiak. Számos vizsgálat, köztük laboratóriumi is, ezt a vélekedést egyáltalán nem erősíti meg. Napjainkra a modem szexterapeuták maszturbációval kapcsolatos véleménye legalább 180 fokos fordulatot vett. Az öningerlést nemcsak hogy „pozitív” előjellel látták el, hanem hadrendbe állították a szexuális funkciózavarok elleni csatájukban. A különböző terápiás taktikákban a maszturbáció különböző súllyal szerepel. Óvatosabb terapeuták előzetesen több ülést is szentelnek a páciens önkielégítéssel kapcsolatos attitűdjének kipuhatolására10, s ha az „negatív”, megpróbálják ezt a beállítódást megváltoztatni, mielőtt az öningerléses gyakorlatokat előírnák. Vannak azonban olyanok is, akik huszárosán a dolgok közepébe vágnak, elindítják a maszturbációs programot azonnal, s ha a páciens kényelmetlenül érzi magát vagy szabotálja a gyakorlatokat, azt az „ellenállás” jelének tekintik. Ebben a helyzetben a terapeuta normarendszere konfliktusba kerül a páciensével. Az a többé vagy kevésbé rejtett üzenet, amelyet egyes terapeuták közvetítenek a páciensek felé a következő: a maszturbáció nemhogy nem infantilis tevékenység többé, hanem ellenkezőleg, azzal van baj, aki nem hajlandó maszturbálni. Amerikában minden befutott szexterapeuta előbb-utóbb — a szakmai köröknek szánt publikációk után — megirja a nagyközönség számára is „Csináld magad!’’-típusú terápiás csomagtervét. Lonnie Barbach, aki a női orgazmuszavarok gyógyításának csoportmódszere által vált híressé, egy ilyen könyvben azoknak a nőknek, akik a maguk erejéből akarják elérni életük első orgazmusát, a következőket írja: „A nőknél nagyon gyakori, hogy egy, sőt kétórás ingerlést is igényelnek ahhoz, hogy első orgazmusuk létrejöjjön.”11 Ha azután a napi egy-kétórás maszturbáció egy héten vagy két héten át nem hoz eredményt, vibrátorvagy kézitusingerlést javasol, tehát még több és még intenzívebb maszturbációt. William Masters és Virginia Johnson12 a modern szexterápia Ádámja és Évája olyan fontosnak tartja a maszturbációt, hogy külön diagnosztikus címkét gyártott azoknak a hölgyeknek a számára, akik partnerükkel igen, maszturbációval azonban nem tudnak kielégülni: „masturbatory orgasmic inadequacy”. A rájuk jellemző, kissé nyakatekert fogalmazással szó szerint a következőket írják: ebben a betegségben az a nő szenved, aki „nem ért el orgasztikus megkönnyebbülést partner- vagy önmanipulációval, de aki képes és el is éri az orgasztikus megnyilvánulást koitális kapcsolat útján.”13 Nagyot fordult a világ. Száz meg kétszáz évvel ezelőtt a maszturbációért „kezelés” járta (láttuk, hogy miféle), manapság azok a „betegek”, akik nem maszturbálnak, még szerencse, hogy ezek számára a kezelés nem kötelező. Megint csak érdekes, hogy Mastersék a fenti diagnózist csak a nők számára tartják fenn. Gyaníthatóan ez is az egyik megnyilvánulása a férfiak — talán nem egészen alaptalan — szorongásának a nők emancipációs, sőt „hatalomátvételi” törekvéseivel kapcsolatosan. Kultúránkban a férfiak rettegését a nők explicit szexuális megnyilvánulásaitól nagyon jól mutatja a nimfománia mítosza. Gyaníthatóan a köztudatban még mindig fellelhető kép a nimfomániás nőről a 19. századi, szexuálisan tapasztalatlan orvosok és pszichiáterek leírásai nyomán él tovább14. Eszerint az ilyen nő könnyűszívű, állandóan élvezkedni vágyó, kielégíthetetlen teremtés, aki semmi szégyent nem érez, bármely adódó parmerrel könnyen és örömmel elmerül bármilyen szexuális tevékenységben, nem kell tehát elcsábítani, nincs szükség udvarlásra, mindarra a „felépítményre”, ami az emberi szexualitásra 31
