Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Baski Imre: A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása: tudománytörténeti áttekintés
Baski Imre A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés) r. JL kun eredetű tulajdonnevek kutatása napjainkban már nem képzelhető el a török és a magyar névtudomány eredményeinek és módszereinek együttes alkalmazása nélkül. A névtudomány egyesek szerint csupán nyelvtudományi ágazat (4 : 7), míg mások szerint önálló diszciplína. Az igazság nyilván ez esetben is a két szélsőséges megállapítás között keresendő. Valószínűleg éppen ezért nem foglal határozottan állást Kiss Lajos (18 : 16,17), és éppen ezért teszi Papp László az alábbi sommás megjegyzéseket: „A névtudomány és a nyelvtudomány részint alárendelt, részint mellérendelt viszonyban van egymással... a tulajdonnevek éppen úgy részei egy-egy nyelvnek, mint a közszavak. Következésképpen a nevek vizsgálata beletartozik a nyelvtudomány egészébe, a névtudomány része a nyelvtudománynak ... a névtudomány tekinthető önálló tudományos diszciplínának is, amely saját problémáit saját módszere segítségével igyekszik megoldani, s így nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban van a nyelvtudománnyal és egyéb, az emberrel foglalkozó tudományokkal” (37 : 27—28). Akár így, akár úgy, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a magyar és a török nyelvtudomány eredményei tették lehetővé azt a rohamos fejlődést, amely e két nyelvterület névtudományában az utóbbi évtizedekben végbement. Mind a török, mind a magyar névtudomány most jutott el arra a szintre, hogy használható, figyelemre méltó nyelvészeti (hangtani, alaktani és szókincsbeli) adatokat szolgáltathat a nyelvtudománynak. Az előbb mondottakból egyenesen következik, hogy a kun tulajdonnevek iránti érdeklődés első jelei akkor mutatkoznak, amikor a kunok nyelvi és etnikai hovatartozása vita tárgyává válik. A kérdés körül két nagy tábor alakult ki. A külföldi tudósok (Thunmann, Schlözer, Eichorn, Adelung, Klaproth, Hammer-Purgstall) szinte kivétel nélkül, valamint egyes hazai követőik (Cornides, Kollár, Kuun Géza, Hunfalvy, Vámbéry) a kunok török (tatár, török-tatár, kipcsak-tatár) nyelvű népnek tartották, míg a magyarok (Otrokocsy, Pray, Horváth Péter, Jemey, Gyárfás) azt állították, hogy a kunok tősgyökeres magyarok, akik mindig is magyarul beszéltek (12 : 405, 26 : 39). Nem lehet itt feladatom a kunok népi és nyelvi hovatartozását illető viták összefoglalása és ismertetése, annál is inkább, mert ezt a korabeli irodalom alapján Gyárfás István (8 : 6 —9) és Kuun Géza 1885-ben már megtette (20). Az azóta folyó történeti, nyelvészeti és nem utolsósorban névészeti (névtudományi) kutatások a kunok török nyelvűségét igazolták (29 : 3; 22 : 319). Annyit még érdemes megemlíteni, hogy Bél Mátyás, aki különben 1730-ban bejárta a Kiskunságot is, olyan tényekre figyelt fel, amelyek felett Horváth Péter (10; 11) még majd száz év múltán is átsiklott. Bél Mátyás ugyanis nevezetes Notitia-jában így ír: „Különben azoknak a székeknek és falvaknak a neve, melyeket a kunok birtokoltak Magyarországon, a magyar és még valami ismeretlen nyelv bélyegét hordja magán” (14 : 17). Horváth Péter közli ugyan több kun főember nevét, de mivel szerinte a kunok nyelve azonos a magyaro88
