Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Lipcsey Ildikó: Az önismeret írója: Beke György, a romániai magyarság szociográfusa
Lipcsey Ildikó Az önismeret írója Beke György, a romániai magyarság szociográfusa X JL szociográfia, amely irodalom is és tudomány is, mint az önismeret műfaja, a történelem, a művelődéstörténet és az irodalom mellett mindig fontos szerepet játszott a romániai magyar nemzetiségi kutatásokban. A két világháború között, szépirodalmi igénnyel ugyan, de már az Erdélyi Helikon körében ismert volt; az Erdélyi Fiatalok csoportosulását, ahogy Jancsó Béla írta, a „tudományos, társadalmi, gazdasági és népi öntudat” igénye hozta létre, tagjai közül néhányan részt vettek a Gusti-féle falukutató munkálatokban; a Hitel folyóirat programjának része volt az „Erdély felfedezése” szándéka is: a Korunk a munkásszociológia vizsgálataival tűnt ki. A felsoroltak esetében az irodalmi jellegen, az Erdélyi Múzeum Egyesületben pedig a tudományos módszerek alkalmazásán volt a hangsúly. Az áttörést, külön műfajjá, tudományággá alakulást a Gusti-féle falukutató módszer elsajátítása, illetve a csehszlovákiai, a magyarországi valóságfeltáró, falukutató mozgalom hatása váltotta ki Erdélyben. Mikó Imre, Bözödi György, Vámszer Géza, Venczel József, Turnovszky Sándor, Aradi Viktor, Braun Róbert, Jordáky Lajos publikációi már a szociográfia, a szociológia legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak ma is. Közvetlen a felszabadulás után, a valóságfeltáró irodalom főleg riportokból állt — ezek a Magyar Népi Szövetség lapjaiban, a Népi Egységben, a Világosságban, a Falvak Népében jelentek meg —; a kolozsvári Móricz Zsigmond Népi Kollégium diákjai által készített felméréseket részben publikálták. Az irodalmi sematizmus kora nem kedvezett a valósághű „valóságirodalom”-nak sem, és közel tizenöt esztendőnek kellett eltelnie, hogy megújuljon. A folyamat 1968-ban az Ifjúmunkásnak a riportról tartott ankétjával vette kezdetét és kisebb nagyobb megtorpanásokkal napjainkig tart. 1970-től főleg a marosvásárhelyi Igaz Szó adott helyett az ilyen típusú írásoknak. Itt fogalmazta meg Beke György pályatársainak és magának (Igaz Szó, 1974/5): „a hivatás törvénye lenne az: hogy a riporter gyalogoljon minél többet — és ez a gyaloglás nem okvetlenül cipőtalp-szaggatás, sokkal inkább »társadalmi gyaloglás« értendő rajta, (az író) gyalogoljon akkor is, ha ez nem is mindig kellemes és jó, gyaloglás közben legyen nagyon kíváncsi, makacs felfedező, és nagyon hallgasson a szívére, lelkére. Megtanultam, hogy a riport bátorság és gyötrelem, a sorskérdések bátorsága és gyötrelme.” Vele együtt a romániai magyar írók, újságírók a mai romániai magyar valóság — iskolai, gazdasági, művelődési, egészségügyi stb. viszonyok — kendőzetlen feltárására törekszenek. Gálfalvi György az Igaz Szó 1971/I-es számában például Marosvásárhely új arcát, és a hagyományok megőrzéséért való törekvést mutatta be, ugyanitt az 1971/12-es számban Ferencz S. István a ma is változatlan gyimesi hétköznapi és ünnepi szokásokról tudósított. Az ugyancsak a 70-es években újrainduló szociográfiai típusú monográfiák a 30-as évekhez viszonyítva, amikor a tudományos módszerek domináltak, az irodalom műfajába csúsztak át. Ennek a legszebb magyar nyelven írott, sorskérdéseket, közelmúltat, államosítást, kulák-kérdést, nemzetiségi együttélést feszegető darabja Sütő András Anyám könyű álmot ígér című könyve, amely magyarul és románul is több kiadást ért meg, s amellyel 56
