Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Költészetben elbeszélt szociográfia - másfél évtized után: Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

kell búcsút vennie, hanem a felnevelő közösségtől, a pusztakamarási szórványmagyarságtól is.

A beszámoló hangja elégikus, nem lázadó, Sütő András, nem akarja dramatizálni a szétszóródó magyar szórványok életét, sőt Mikes Kelemenre és Arany Jánosra emlékeztető csendes humorral beszél a kiábrándító eseményekről is. Ahogy maga az élet is mindig valami humoros színezetet lop a szomorúságba, s a bölcs tapasztalat is humorral veszi tudomásul a keserves tényeket. Az egyik pusztakamarási ismerős fanyarul tréfálkozva meséli el a mezőségi halastavak történetét: „Valamikor tenger volt itt, azután elment valamerre, mi itt maradtunk, hasonlóképen a vízi világból a természet sanyarú változásaiban az élelmes kétéltű békák is. (...) A kivágott nádasok helyén a közelünkben, Mezőzá- hon és Gyekében, halastavak létesültek. Őr vigyáz a halastóra. Valaki elterjesztette rólunk, hogy nem szeretjük a halat; azért nem kapunk belőle. Másvalakik erősítik: de igenis szeretjük. Ezért az őr.” „Mikor szól a puska, ne avatkozzék az ember a saját dolgába se” — mondja egy történelmi tapasztalatokon okult másik ismerős. Talán ez a humoros szemlélet okozza, hogy a szülőföldjén szétnéző író bizakodni is tud, ebből a csöppnyi bizalomból merít egy kevés erőt. Jól tudja, hogy a megmaradás történelmi esélyei bizony nem éppen biztatóak, de azt is látja, hogy a megmaradás vágya eleven, s a ravasz ön védő taktikázást is ez a vágy hatja át. Ezt a kényszerű harcmodort mutatja be Gergely bátyó mulatságosan komoly története: „Mit szól Gergelyhez az Isten? Azt kérdezi: „Mi vagy te, fiam? — Református vagyok, Uram. — Miért énekeltél ortodoxul, fiam? — Hogy megmaradjak, Uram. — Miért imádkoztál vízkeresztkor, fiam? — Hogy szárazon maradjak, Uram. — Miért lóbáltál füstölőt, fiam? — Hogy megmaradjak, Uram. — Akkor jól tetted, fiam. A fű lehajlik a szélben, és megmarad, fiam.”

Az önvédelemnek és a megmaradásnak ez a józan harcmodora régi erdélyi magyar hagyomány, arra a politikai realizmusra épül, amelynek követelményét a nagy fejedelem, Bethlen Gábor és Pusztakamarás halottja, Kemény Zsigmond fogalmazta meg. Rájuk hivatkozik a lírai szociográfia írója is: „ Lábunkat a harcra-vágtató talajon vissza kell szoktatnunk az egyensúlyozás Bethlen Gábor-i művészetéhez”; majd később: „Kemény Zsigmond sírja közelében vagyunk; a beszélgetés mintegy az ő aggodalmainak folytatásaképpen zajlik. Az ő fegyvernemeit emlegetik: az óvatosságot, a meggondoltságot, a túlzásmentes lelkesedést, a gyeplőre fogott haragot”. Ezt a józanságot egészíti ki és teszi erkölcsi erővé az anyayelv , a nemzeti hagyományok és a felnövő emberi közösség iránt érzett hűség, a beszámoló minden epizódját átható írói felelősségtudat. Ez a hűség az írói személyiség sejtrendszerébe épült, megtagadni se lehetne, megtartó hatalmáról Sütő András könyvének epilógusa tesz személyes vallomást: „Olyannyira visszaszoktam e parányi világba, mint az akváriumba ültetett hal (...) Ha megtagadnám is azzal, hogy elmegyek, a lehetetlenséget kísérelném meg, miként a hal sem tudja megfosztani magát attól a kevés víztől, amely rabsága, de szabadsága is egyben: az élete.” Az Anyám könnyű álmot ígér ennek a hűségnek és felelősségtudatnak a könyve, a hiteles írói tanúságtevést a tiszta lelkiismeret követelte meg; ez jelenti a „könnyű álom” morális zálogát. Erre a hűségre és felelősségtudatra ugyancsak az öregek élete ad biztató példát; a könyv a Sütő-szülők szavait idézi: „ilyenformán kell valahogy a világ dolgaiba avatkozni: kéretlenül is, biztatás nélkül véghezvinni a magunk feladatát; tisztán tartani az ablakot és a lelkiismeretünket”.

55