Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Költészetben elbeszélt szociográfia - másfél évtized után: Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
Pomogáts Béla Költészetben elbeszélt szociográfia — másfél évtized után (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér) «A-/ehet-e könnyű annak az álma, akit mindig új tanúságtevésre szólít a történelem? Aki nem teheti le a terhet, mondván, a munka elvégeztetett, jöhet az álom, megpihent az elme, megbékélt a szív, derűsebb tájakon kóborolhat az írói képzelet. Sütő András könnyű álmot remélt, de hiába, emésztő gondokkal kell viaskodnia. Az álmot elűzik a gondok az anyanyelv sorsa miatt és azoknak az emberi sorsa miatt, akik e nyelvtől, ha akarnának, se tudnának szabadulni, mert általa kötődnek a családhoz, barátaikhoz, a múlthoz és hitük szerint a jövőhöz. Benne találták meg emberségüket, hogy aztán emberségükben legyenek társai a más nyelvet beszélőknek. Nehéz gond ez: az anyanyelv, egy emberi közösség történelmi sorsa fölött virrasztani. Ebben a hosszú virrasztásban Sütő mindig szűkebb szülőfödjén, Pusztakamaráson, a Mezőségen keresett erőt és biztatást, bárhová vetette a sorsa, ide tért vissza megpihenni, vigasztalódni, ennek a kopár és szegényes vidéknek az életéből választotta hőseit és történeteit. Fiatal íróként egy nehéz gondok között élő emberi közösségnek a képviseletében hallatta hangját, szülőfaluja nemcsak megírásra váró emberi történetekkel ajándékozta meg, hanem a mesélés örömével is. Önéletrajz helyett című 1963-ban lejegyzett vallomásában beszél arról, hogy nagyapjától, Sütő Mihálytól — akiben ő Mikszáth és Creanga egyenrangú társát látta — tanulta a meseszövést. Ezekben a pusztakamarási történetekben a romániai magyarság tapasztalataira ismert, s mint író, ő is ezt a tapasztalatot akarta közvetíteni, megörökíteni. Szülőfalujának változatos és hányatott sorsáról számolt be Anyám könnyű álmot ígér című lírai szociográfiájában is. A méltán népszerű könyv 1970-ben jelent meg az újonnan megalakult Kriterion Könyvkiadó első kiadványai között, korai vázlatai azonban jóval régebbiek, néhány részlete már 1965-ben napvilágot látott az Igaz Szó című marosvásár- helyi folyóiratban. Ahogy az író maga mondta: „A krónika végét ki kellett várni, és ki kellett várni természetesen azt a légkört is, amelyben azt meg lehetett írni.” Sütő András „naplójegyzeteknek” nevezte művét, s a szociográfiai irodalomnak azokat a hagyományait követte, amelyek nem tudományos módszerességgel, hanem személyes tapasztalatok, emlékek nyomán mutatták be egy paraszti közösség gondjait és törekvéseit. Szeme előtt alighanem két klasszikusnak számító irodalmi szociográfia — Illyés Gyula Puszták népe és Tamási Áron Szülőföldem című műveinek — példája lebegett. A személyes tapasztalatok nemcsak a hitelesség pecsétjét nyomták az elmondott történetekre, a valóság egy kicsiny darabjának ábrázolására, hanem az anyag epikai elrendezését is lehetővé tették. Sütő András saját gyermekkorát, családjának viszontagságos sorsát beszélte el, Pusztakamarás históriája legszemélyesebb ügyei közé tartozott, művét ilyen módon szüntelenül személyes emlékek és vallomások szövik át. „A falut — mondja könyvének elején — háromnegyedrészt románok, negyedrészt magyarok lakják. Az EGÉSZTŐL kaptam útra- valóul a gyermekkor élményvilágát, a negyedrésztől a küszködő nyelvet, e színes bóját a vizek hullámzásában.” Emberi és írói gondolkodásának eredeti forrásairól, a személyiségét megalapozó élményekről is vallomást akart tenni, midőn munkájába fogott. 51
