Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Raittila, Anna-Maija: Erdélyi menyasszony: vers: Bede Anna fordítása, a fordító jegyzetével
s méhsert is fehér bodzavirágból. Korsóm szája csücsöri, hasa gömbölyű, azon egy madár, éjkék, röppenőben. Áprilisban vetem a kendert. Ha eljött az ideje, kihúzom, patakban áztatom puhára, tilolom, fésülöm simára, mint a víz. A fonóból csilingel a várakozás kacagása. . . Azután forró lúgban fehérítem a fonalat ősz-hideg árkokban, hózápor alatt. * * * Templomunk meszelt falain fönn az anyák vérpiros írása. Hagymája-hasadt tulipánok s kalász-kardok, a türelem növényi birodalma, színei hervadatlan ragyognak. Nem halott színek; elevenek mint a madarak melyek télen fagyos fákon remegnek. Jégvirágcsipkéken át nézek az útra; vénasszonyok fekete sora, s mintha szelíd hóeső lebegne. Néha-néha szeretnék elmenekülni, viharral sodródni hegyekre felhőnek, árokba bozótnak vagy mákmezőnek. De hová mehetnék e kapun túl? Küldök magam helyett gerléket, méheket, küldöm az udvar fáinak illatát. Most hallgatnak a gerlék, dér van az udvaron. A vén szőlőtőkék virágokat álmodnak. Bede Anna fordítása HÚGUNK ÉS NÉNÉNK: Anna-Maija Raittila finn költőnő Tapiolában lakik, mely városnak neve mintha a mi Tápió-vidékünk faluneveivel csengene össze. Többször is járt hazánkban, ilyenkor Erdélyben is eltölt egy-egy hetet. Sok magyar író, költő könyveit fordította már finnre, s fordítja ezután is. Ady, Illyés Gyula, Pilinszky, Móra Ferenc, Sütő András, s még sokan vannak, akiknek műveit Anna-Maija Raittila szavain keresztül ismerték meg a finnek. Kincseket visz, kincseket hoz. Húgunk és nénénk ő. Olvassuk szeretettel. (A fordító) 50
