Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)

Annak alapján nemcsak a tett elkövetőjét büntethetik szigorúbban, de esetleg másoknak is baja eshet.

És volt ott még valami, amit később sokan próbáltak a papnak magyarázni, a paraszt ember így gondolkozik, — mondták — a halotton már úgysem lehet segíteni, mentsük az élőt. Amiben persze az is benne van, hogy a másik testvér holnap agyonüti a bátyja gyilkosát s ezt is tudomásul kell venni. Mert ez mióta a világ, így van.

Mihály azonban se nem falusi, se nem rugalmas lélek. Az ilyen ügyekben — maga is bevallotta — a végtelenségig merev. Ő csak azt tudta, hogy itt valakit meggyilkoltak egy fél falu szeme láttára s hogy a fél falu, a hívei cinkosságot vállalnak a gyilkossal. Azt se kérdezte: miért. Nem fogadta el a gondolatot, hogy esetleg félelemből hallgatnak, hisz Bacsó Péternek valóban nagyon vészes híre volt. Állítólag nem ez az egyetlen gyilkossága. A sánta molnárt is ő ölte meg tavaly, de erre valóban nem volt tanú. Vagy arra is így volt tanú. A fiú állandóan verekedett. Az apja folyton fizette az ügyvédeket, a tanúkat, meg a kárvallottakat.

Mihály csak egyet akart tudni, hogy a gyilkosnak bűnhődnie kell. És olyan egyedül és olyan szótlan méltósággal várta ki az őrmester helyszíni szemléjét, hogy a hívek azt hitték, a halottért mond engesztelő imákat. Egy arcizma sem rándult, mikor végig hallgatta újra a szemtanúk védekezését, miszerint ők semmit sem láttak. A rendőr, úgy látszik, jobban ismerhette a társaságot, mert fenyegetőzni kezdett: majd megmondják maguk, csak kerüljenek a hatóságok kezére. Azonban ez sem használt. Mikor aztán az őrmester kiüvöltötte magát, az összegyűltek legnagyobb meglepetésére Mihály szólalt meg.

írja fel a nevemet a tanúk közé, mondotta. Meg a Szőcs János uramét. így hívták az egyházfit, aki neki a hírt megvitte.

Az őrmester megköszönte a domnu parintyének a segítséget és ígérte, ahogy a nyomozók megérkeznek, hívni fogják.

Persze, mondta Mihály, azokkal együtt, akik itt most jelen vannak.

Igen így fog történni, biztosította az őrmester.

Ekkor aztán a tömeg eloszlott. Mihály is elindult a papilak felé. Senki sem csatlakozott hozzá.

* * *

Észrevette, hogy hirtelen és furcsán egyedül maradt, de nem bántotta, sőt jó jelnek tudta be. Az emberek meggondolkoztak. Talán meg is rendültek. Talán az Isten is eszükbe jutott. Vagy ha nem, a törvény. De hadd féljenek! A bűnös ember féljen és szálljon magába.

Azt azonban furcsállta, hogy Szőcs János is magára hagyta. Ez a Szőcs János különös ember volt. Húsz-harminc szónál, legalábbis a vele való beszélgetésben, nem használt többet, de úgy tűnt, az egyház s a pap betöltötte az életét. Nagy családja, s gyengülő egészsége ellenére mindig ott volt, ahol a pappal valami történt. Biztos ezt tette a többi pappal is, nem csak vele. Lám, azon a sokat emlegetett éjszakán is ő jött utána elsőül a fegyverek elé. Bárhová volt menése, Szőcs uram oda s vissza kísérte. Első alkalom ez, hogy nem maradt mellette.

Mihály abban a percben s abban a hangulatban ezt is megértette. Hiszen végül is választás elé állította az emberét. Neki nem mondhatja, hogy ő sem tudja, ki a gyilkos. Lehet, hogy nem ő a szemtanú, sőt az sem, akitől ő hallotta. De ezen az úton el lehet jutni a cinkosságot vállaló szemtanúkig és a gyilkosig. Szőcs János tehát súlyos választás előtt áll. Súlyosabb előtt, mint a többiek.

A halottat még az este elszállították, de a helyszíni bizottság csak harmadnap jött ki. Meglepetésére sem őt, sem Szőcs Jánost nem hívták oda.

Ez számára teljesen érthetetlen volt. Megtámadta az őrmestert: mi van, hiszen megígérte. Az a vállát vonogatta: nem tehetek róla, ő jelentette, de a városi elvtársak így döntöttek.

37