Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)
felett utálta a falut és idegenkedett attól, hogy mint papnénak mindenkit meg kellett értenie, meg kellett vigasztalnia és le nem vehette ajka sarkáról a jóságos mosolyt. Érdekes, most hogy így újragondolom az élményt, mennyi mentséget lelek fel abban a magatartásban, ami még eddig a percig is egyértelműen antipatikus. Még azt is megértem most, hogy csodálta a férjéért magát oly hősiesen föláldozó Szécsi Máriát. Mert nem vitás, hogy a mese kezdetén szerepelt és a végéig elfelejtett Paula Mária iránti érzelmei az ő keblét hevítették. A hatóság kegyeinek elvesztéséért a falusiak bőségesen kárpótolták Mihályt. Majdnem olyan nimbusz vette körül, mint a háborús életmentést követően. Az elnyomó szervek is érdeklődni kezdtek utána, de a helyiek közül senki, még az állami hivatalt betöltők sem vallottak ellene. Úgy hogy az ügy abbamaradt. Csak az ideiglenes bizottság elnökével izenték meg — mert ha jól emlékszem, akkor még így hívták a helyi hatalmi szervet —, hogy húzza meg magát, mert baja is lehet. Ide tartozik egy saját tulajdonságom: utálom a hősködő embert. És ebben a mesében amikor a pap elmondta — miért tagadjam — valami effélét sejtettem. Meg ne haragudj Mihály, mondottam, — bizonyára a szilvórium hatására —, te ezt az államvédelmi históriát honnan tudod? Ezt ő onnan, hogy neki is elmondták. Az Ideiglenes Bizottság hozzád küldött elnöke mondta el? Nem. Egy másik ember, aki aztán döntő szerepet kapott az életében. Egy Veress nevezetű Túri Dani. Mert ha nem vettem volna észre, ő a falut főleg az irodalomból ismeri. Nem ért faluul. Ha valamit általánosítani akar, azt mondja, hogy Túri Dani. Bár ez nem volt egészen az, csak félig. Nem volt olyan nagyvérű, olyan nőfaló. Ő egyet szeretett el, de azt valóban Túri Danisán. A legnagyobb gazda leányát. A nagygazda később neki s e csábításnak köszönhette, hogy nem lett kulák, mert mikor baj volt, a fele földjét azonnal Veress Danira íratta, akinek szinte semmije sem volt. Csak a két keze, de olyan talán valóban csak Móricz Zsiga bánál létezett. Mihály ezt a szorgalmat öngyilkos szorgalomnak hívta. Ez a Veress is annyit dolgozott, hogy annyit a községben senki. Nem kellett az apósának napszámost tartani, se szolgát. Mindent elvégzett egymaga. A sógora is részegeskedhetett s bujákolhatott kedvére. Mert a sógor, egy Bacsó Péter nevezetű, erről volt ismeretes. Az előtt asszony nem állhatott meg, hogy ha neki kedve kerekedett reá, szép szóval, vagy erőszakkal hanyatt ne döjtse. Kedveltem ezt a Veress nevű fiatalembert, mondotta Mihály. Nemcsak a szorgalmáért, hanem azért is, mert engem nagyon pártfogolt. Mikor kiderült, hogy az államrendőrség érdeklődik utánam, házról házra járva biztatta az embereket, hogy ne hagyjanak. Fel is fújta a bajt, hogy el akarnak vinni, ami nem volt igaz. De ő megszervezte, hogy éjjel is őrség álljon az utcán, hogyha jön az állítólagos fekete autó, riasztani lehessen a községet. Ekkor s ezért jött az ideiglenes elnök. Hogy a riadót lefújja. Hogy bejelentse: nem akarja bántani senki, de vigyázzon arra, hogy mit beszél. Ami azért volt kissé furcsa, mert a baj épp ebből származott: épp emiatt, hogy vigyázott, hogy nem mondta azt, amit kellett volna. Na mindegy, Veress Dani is vigyázott. Igaz, mikor a veszély elmúlt, egy kicsit magának tulajdonította a sikert. Lehet, része is volt benne. De mindenképpen megbocsájtható hiúság volt ez. Szegény ember, sokáig lenézett ember lévén, szükségét érezte annak, hogy egy-két sarzsit felvarrjon magának. Más is megteszi. Nem itt van a baj. És Mihály nem tudta megmondani hol a baj. Csak a történetet mondta el. Sok kommentár nélkül, visszafojtottan, férfiasán. * * * Bál volt. Valami őszeleji bál. Szüreti bál? Az is lehetett, de hol volt a szőlő? Afféle ott a havasok tövében nem terem. Szóval Mihály mondta, hogy milyen bál volt, én elfelejtettem. 35
