Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)
Szóval sejtettem én valamit. Egy vasárnap délelőtt, a papilak ablakából elnéztem, milyen kevesen jönnek ki az istentiszteletről. Csupa öregasszony meg öregember. Ha nem járok más falvakban, azt hiszem, hogy ez a marxizmus diadala. De tudtam, hogy nem egész tíz évvel a háború után ez képtelenség is volna. Tudtam, de főleg láttam. Ezt is a pap hatalom iránti lojalitásának tulajdonítottam. És ezért tudatosan pártfogoltam is. A szerkesztőségben is elmondtam, hogy néhol milyen jelenségek vannak. Mondták, hogy az osztályharc teljesen átalakítja nemcsak a társadalmi, de az erkölcsi struktúrákat. A struktúra helyett más szót mondtak, mert ez később lett divat, de már nem tudom, mi volt az. így esett, hogy egyszer megkérdeztem a papot, akkor már tegeződtünk, ez is jelzi az érzelmi közeledést: — Te Mihály, mostanában mintha kevés falusi járna a papilakba. Meglepődtem, mert hirtelen nagyon lehajtotta a fejét. Arcán a férfias komolyság és határozottság ismeretségünk óta először lágyult szomorúsággá. Ittunk. Ezúttal sokat. Reggelig. Nem volt otthon a papné. Látszott a házon az asszony hiánya. De nemcsak ilyen értelemben érződött a távolléte. Valahogy civilebbé is lett a ház. Szabadabban is beszéltünk. Főleg én. Már nem ütöttem a számra, ha kiszaladt rajta egy káromkodás. A pap pedig fel se vette. Emlékszem, kihűlt a nappali. Bekormozódott a lámpaüveg. Nem gyújtottunk tüzet. Nem oltottuk el a lámpát, pedig közben megvirradt. A pálinkásüveg pedig üres volt az asztalon. * * * Ekkor derült ki, hogy tévedtem, amikor a kollektív gazdaság körül kerestem a baj okát. Mihály — miként a képviselőségben — ebben is következetes volt: tisztelettel bejelentette, hogy nem politizál. Az évek óta a parókián működő gazdakörben szívesen beszél a szövetkezeti eszméről. Eddig is beszélt. Rábeszélni a belépésre senkit nem fog. Ez ellenkezik az életelveivel. Mint ahogy arra sem beszélne rá senkit, hogy legyen pap, suszter, vagy jövendőmondó. Az embert fel kell világosítani, az embert meg kell tanítani értelmes dolgokra — nem vitatja, hogy a kollektív gazdaság is ilyen — de helyette senki sem dönthet. Az embereknek is ezt mondta: az állam a javatokat akarja, tájékozódjatok, vessetek számot magatokkal s tegyetek belátásotok szerint. A kiélezett helyzetre abszolút jellemző módon mindkét fél és ugyanúgy félreértette Mihályt. Azt értették meg, hogy a pap ellene van a szövetkezetesítésnek. A parasztok egy része ennek örvendett. Abban a nagy határozatlanságban, amiben a falusiak akkor vergődtek, a pap semlegessége döntő tényezővé vált. Mert akármilyen apró jelet képesek voltak vészjellé avatni. Ezer esztendős ösztönt kellett megtörni. És a szervezők között is voltak sztahanovisták, olyanok, akik ebben a munkában akartak kitűnni. Nem olyan széplelkek, mint azok, akiket én ábrázoltam. Emlékszem, egyszer egy másik faluban elkísértem egy ilyen meggyőző munka végett falura küldött értelmiségi csoportot. Előttünk már járt egy brigád, minekünk csak az eredményt kellett begyűjtenünk. Ezért hívtak újságírót is. Jómódú parasztember házába mentem el velük. Az ötven körüli kemény férfi úgy állt az asztal előtt, ahová bennünket letelepítettek, mint egy bűnöző. És bármit mondtunk neki, egyet ismételt: hozzon az állam törvényt, hogy kötelező belépni s akkor ő lesz az első, aki feliratkozik, de a felelősséget, hogy ősei földjét csak úgy odadobja, azt nem tudja vállalni. Nem kellett tehát a parasztot lebeszélni. Félt ő magától is eléggé. Mégis azt jelentették, hogy Keménytelkén a pap aknamunkát végez. És hamarosan ki is tették a feleségét a tanügyből, aki addig tanítónőként működött. Tehát mikor én megismertem, még tartott a háborús fellépés dicsősége, de az osztályharc is elkezdődött ellene. Ezért volt a papné olyan elutasító. Emberileg nagyon is érthető szomorúságát, megalázottságát úriasszonyi fölénnyel palástolta. Kicsit sznob volt. Kicsit ténsasszonyosan primitív. De mindenek 34
