Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)
Most mondtam el egy régi, terjedelmes novellát. Az ötvenes évek elején írhattam. Tizenkét flekk volt és arról szólt, hogy felszállt a vonatra két illető: egy aktivista és egy könyvelő. Rövid ismerkedés után a könyvelő azt mondja: jobban meg kellene szervezni a gazdasági életet, mert íme nincs tüzelő. Az aktivista szörnyen s azonnal lerohanja: maga reakciós. Nem — védekezik az ipse — ő könyvelő. De apukának gyára volt. Nem volt gyára, ellenkezőleg, tüdőbaja volt, ami proletár betegség, mert apuka ugyan tisztviselő volt, de nagyon szegény. Na hát vegye tudomásul minden valóságtól elszakadt értelmiségi, hogy tűzifa van, az állam gondoskodott róla, hogy legyen, de azok a kurva parasztok nem szállítják ki a vágtérről az állomásra. (Hogy ez miért volna kötelességük, nem tűnik ki. Az sem, hogy ezért nekik mennyit fizetnének. Feltehetően az önkéntes munka esete forog itt fenn.) Aztán még egy munkást is lemar az aktivista, hogy miért nem foglal állást, ha ilyen öntudatlan dumát hall. És nincs benne a novellában, hogy a munkás az illetőt hová küldte el. Később az aktivista operett-dalokat fütyül és ez feltűnik a könyvelőnek. De hiszen ez egy művelődő ember! Majd arra is ráébred, hogy a mellette fekvő könyv egy középiskolai fizika tankönyv. Most is tanul. Amikor munkából jön vagy oda megy! Az aktivista meglát egy asszonyt a folyosón, gyerekkel a karján s azonnal beinvitálja a fülkébe. Leülteti a saját helyére, ő pedig a kufferjére telepszik. Erre a könyvelő — hogy rehabilitálja magát! — elmondja, hogy három napja nem alszik, mert rovancsol. Mire az aktivista banditának nevezi az igazgatót, aki ilyesmit megtűr. Aki hagyja, hogy az emberek halálra dolgozzák magukat. Ez álhumánum! Tehát lassan kibontakozik az aktivista mögül az ember. Az írás címe: Nem is olyan egyszerű.” Ez nem egyszerű. Mihály esete bizonyára túl egyszerű volt. Átesett a kapitalizmusba, olyan egyszerű volt. Ma pedig olyan bonyolult, hogy érthetetlen. Nem a Mihály viselkedése. Az enyém. * * * Két héttel Mihályhoz írt levelem elküldése után újabb kísérletet teszek, hogy szólásra bírjam. Táviratot küldök az f. bányai aggmenházba. Hosszan gondolkozom a szövegen, hogy annak valami benső tartalmat adjak. Ne tűnjön kiváncsiskodásnak, vagy zaklatásnak. Végül ezt írom: „Válaszod elmaradása aggodalommal tölt el, betegséget gyanítok, válaszolj azonnal”. A táviratozás bizonyos mértékig megnyugtatott. Tettem valamit a B. Mihály-ügy tisztázása érdekében. Addig tehát lejegyzem amit még tudok róla. Sajnos az ilyen rükverc okoskodások során az élet önálló darabokra hullik. Eddig tart az a rész, amelyben úgy látom, teljesen azonosul a faluval és itt egy újabb vallomással kezdődik a másik rész, ahol megtudom, hogy a harmónia felborult. Ez persze így nem igaz, mert az események a tudatomban is egymásba fonódnak, bár nem ismerem fel valódi jelentőségüket. Utolsó és drámai vallomása előtt felfigyeltem egy s másra. Egyszer például arra, hogy a falun végig menve a parasztok elkerülnek bennünket. Gondoltam irántam, a városi iránt gyűlt meg a bizalmatlanság. A kollektív gazdaság ugyanis megosztotta a falu lakosságát. Harag és szolidaritás, barátság vagy ellenségeskedés akkoron főleg ezen az alapon alakult ki. Az volt az érzésem, hogy a pap tekintélye is ennek során kopott meg. Vagy a szerzők mellé állt s azért, vagy éppen ellenkezőleg. Idővel ebben az utóbbiban bizonyosodtam meg. Mert Dali Péter — lám ezt a nevet nem felejtettem el — a kollektív gazdaság talpraesett elnöke egyszer nagyon leszólta a papot a jelenlétemben, de én restelltem utána kérdezősködni — vagy talán féltem —, mert ezúttal is épp nála laktam. De én nem is róttam fel a papnak hibájául, hogy nem állt be agitátornak. Nem papnak való az efféle munka. Maradjon ő a bibliánál. Tanítsa jóságra, egymás iránti szeretetre az embereket. Realizmusra, józanságra, becsületre, állam iránti tiszteletre. De ne üljön fel a traktorra, mert nem oda való. 33
