Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)

istállóba. És szülte a sok gyereket, egyiket a másik után. Egyik még ki sem nőtt a bölcsőből, a másik már foglalta el a helyét. Na ez az asszony, akinek a vágyait a ganédombra vetették, aki már éjjel, vagy ünnepnapon sem álmodozott, mert egyszerűen nem volt mit kezdenie álmaiban önmagával, nos lelkem, ennek az asszonynak volt egy szentje. Egy másik asz- szony. Én is ismertem, azóta elkerült innen, de én jól ismertem. Máriának hívták, Szécsi Máriának.

— Tejet hordott neki Paula. Meg zöldséget, ezt, azt. Szívesen járt oda. Máriát nem tudom magának megmutatni, bár ő az igazi téma. Az ő élete mutatja, hogy miken kell keresztülmennie egy asszonynak. Fiatal korában, a háború előtt Kolozsváron élt. Úri környezetben. Jómódban. Aztán tönkre mentek. Nem tudom hogy. De nem is fontos. Kártyás volt az apja? Nem fontos. Tudom, hogy hirtelen lettek nagyon szegények. És ez tette tönkre az életét. Mert akkor ő már szerelmes volt egy fiatalemberbe. Egy földbirtokos fiába. Halálosan szerelmes volt. De a tönkremenetel után a fiú szülei nem engedték, hogy elvegye. És akkor jött Béla úr. Egy szintén gazdag ember. Itt a malom is az övé volt. De sok mindene volt. Főleg disznója volt sok. És megszerette Máriát. És annak ellenére, hogy a férfi jó tíz esztendővel volt idősebb nála és jó fejjel alacsonyabb is, a nő hozzáment. így került a községünkbe. Elmondhatja mindenki, hogy milyen volt. Mint egy hercegnő. Szép, magas, elegáns, finom. Béla úr valóban szépen tartotta. Kezetcsókolt. Büszkélkedett vele.

— Persze Mária nem volt boldog. Még mindig azt a fiatal jogászt szerette, akitől eltiltották. De nem tehetett mást. Összecsukta az ajkát és élt Béla úr mellett. Mindig nagy társaság gyűlt össze nála. Ott laktak, ahol most a kollektív gazdaság székháza van. Láthatta, olyan mint egy kastély, ott pénzben nem volt hiány. Szóval mindenki szerelmes volt Máriába. A főispántól az utolsó írnokig és katonatisztig mindenki. Ő mosolyogva fogadta a hódolatot és örvendett, hogy az urának kedve telik az ő sikerében.

— Aztán jött a háború, ugye. Béla úr vagyonának egy része átesett a magyar fennhatóság alá. Vagyona megcsappant, de Máriának semmije sem hiányzott. A francia párföm is ott volt az asztalán a legnagyobb háború idején is. A háború után is zavartalanul éltek egy darabig, mert Béla úr ügyes volt. Mindenkit lefizetett. Azt hiszem, örmény lehetett. Dús fekete szemöldöke volt, vörös arca, köpcös teste. És mellette Mária mint egy istennő. Na! Az államosításnál minden elúszott. A megmentett pénzből, ékszerből, értéktárgyakból éltek. Béla úr azonban ekkor sem hagyta magát. Baja is volt a hatóságokkal, Feketézés miatt ült is. És itt kezdődött szegény Máriánk életében az igazi kálvária.

— Volt itt egy rendőr. Valamiféle tiszt, mert sok falunak parancsolt. És az beleszeretett Máriába. Béla eleinte örvendett. Szokva volt az udvarlókkal. És biztos volt a felesége erényeiben. És remélte, hogy a rendőr, aki minden este náluk vacsorázott, bár a közeli városban volt családja, szóval, hogy többet nem zaklatja. Nem így történt. A rendőr mind erőszakosabb lett. Meg akarta kapni a gyönyörű nőt. De Mária nem volt az az asszony, akit csak úgy le lehet venni a lábáról. Művelt volt, fölényes és gyönyörű. Míg aztán egy éjjel a rendőr berúgott, betört a házukba, lövöldözni kezdett s azt mondta Máriának, ha nem jön vele, akkor Béla urat tömlöcbe juttatja. Nagyon jól tudja, hogy Tordán aranyat adott el és hogy a pénzből háromszáz juhot vett, amit a havason tart, eltitkolva a hatóságoktól.

— És Béla úr berezelt. Főleg, hogy a rendőr mind agresszívebb lett. Azt mondta lelövi s úgy állítja be a dolgot, hogy ellenállt. Hogy ő csak védekezett.

— Nem volt mit tenni. Máriának fel kellett áldoznia magát. Képzelheti azt a finom, gyönyörű asszonyt, azzal a csizmaszagú rendőrrel. Reggel jött haza. Olyan volt, mint egy összegyűrt szentkép. És a rendőr vérszemet kapott. Minden második, harmadik napon újra megjelent és újra elvitte. És Mária, mint egy legyőzött ország királynője, magasra emelt fejjel követte.

— Senki sem vetette meg. Senki. Mindenki sajnálta. Siratták.

— Béla úr, becsületére válik, vagy gyávaságára vall, maga dönti el, hallgatott. Nem volt mit szólnia. Sok minden volt a számláján. Félt a rendőrtől. És feláldozta a feleségét.

29