Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény - I. rész)
gesztenyefáknak, a templomtoronynak, meg a házsoroknak vezényelt volna, nem tíz, tizenkét fáradt katonának, olyan vad volt és hangos. B. Mihály mikor a történet előadásában ideért, nem ivott újabb pohár pálinkát s hangját sem emelte fel. Bevezetőül is csak ennyit mondott: nagy elhatározások mindig úgy vesznek erőt rajta, mint valami fizikai inger. Természetesen és ellenállhatatlanul. Nem emlékezett például arra, hogy a torkában dobogott a szíve, ami bőven indokolt lett volna. Arra viszont igen, hogy a felesége sikoltva próbálta visszatartani, de ő oda se nézett. Feltette a Bocskay sapkát, magára vette a vitézkötéses papi palástot, még a bibliáról sem feledkezett meg. És elindult. És alig lépett ki a kapun elkiáltotta magát, mert a kapuból már nem látta a katonákat s félt, hogy elkésik. Elkiáltotta magát és a jobbját is magasra emelte: megállni, kérem megállni! A tiszt fordult feléje. Meg is lepődött. Szólni sem tudott. Mintha a magyar történelem valamelyik lapjáról lépett volna ki egy harcos kálomista prédikátor. Mit akar? — gondolhatta. A tiszteletes azonban nem hozzája ment, hanem úgy, nyugodt léptekkel a halálra ítéltekhez. Egyenesen a középre. És oda is szólt az egyik embernek magyarul: csinálj helyet köztetek, testvér. És a román parasztember nézte, mintha maga Jézus Krisztus jött volna közéjük és helyet csinált neki. De ekkor már felüvöltött a zászlós. Mit akar? Menjen onnan, ha kedves az élete. Mit gondol, hogy ezzel a teátrális lépéssel valamit elér? Ez itt háború, nem feltámadási körmenet. A pap azonban nem tágított. Mondta ő is hangosan, szószékhez szokott eréllyel: ezek az emberek ártatlanok. Itt még szinte gyerekek is vannak. A zászlós visszakiáltott, hogy fogja be a száját. Azt is mondta, hogy lelépni. Ő azonban azt látta, hogy a felsorakozott harcosok, a vigyázz-állás ellenére megmozdulnak. És azt is látta, hogy a házakban az ajtók, ablakok nyitódnak-csukódnak. És a végítélet hangján kezdett üvölteni: — Ön uram elmegy, de mi itt maradunk! Hogy élhetünk sírokon? Ki biztosít, hogy holnap nem mi állunk így a fal előtt? Ebben a pillanatban kicsapódott egy kapu és megindult a kivégzendők felé az egyházfi. A papunkat nem hagyom, mondta állítólag a katonák előtt elmenve. De ezt nem hallotta senki, ő mesélte el utólag, mert ekkor további kapuk nyíltak és csukódtak. És elindultak az emberek. Némelyik futva jött. Sírás is hallatszott. De lehet, hogy az asszonyok sírtak. Akik előbb kapukba gyűltek ki, majd gyerekeiket a karjukba kapva mentek a férjük után. Percek alatt tele volt a tér. Nem látszott már ott, ki a román, ki a magyar, ki a katona és ki a civil. Csak a zászlós kiáltozott még egy darabig, de mikor látta, hogy hiába, elindult a községháza irányába. Talán erősítésért. Az emberek sokáig ott maradtak még a téren. A katonák aztán elmentek. A románok egy része nekiment a havasnak, de a többség hazaszéledt. A kivégzés elmaradt. Másnap egy százados jött a községbe gépkocsin. Sokakat kihallgatott. Egy fiatal tanítónő, aki a leégett ház mellett lakott, elmondta, hogy ő egész éjjel ébren volt, mert félt s látta volna, ha kívülről keletkezik a tűz. Kipattant szikra volt az ok, meg az alkohol. Ezt aztán a földmíves nép is megerősítette. A tiszt szó nélkül mindent feljegyzett. Egyedül B. Mihályt szidta le. Kiküldött mindenkit az irodából s nyíltan a szemébe vágta, ahogy ő mondta: mint úr az úrnak, hogy hazafiatlan. És a végén azt is mondta, hogy a háború után az ilyen meggyőződésű emberekre majd gondjuk lesz. A pap nem is reagált a fenyegetésre. A felesége állapota aggasztotta, aki a kiállt izgalomtól elájult. Talán szívbeteg is lett. Kétségtelen, mondta, hogy azóta baj van a szivével. Akkor annyit árult el az asszonyról, hogy árva lány volt, a püspök egy távoli rokona, s mikor elvette, a papok azt mondták, hogy karriervadász, így akar a püspök kegyeibe férkőzni. Pedig — magyarázta — csak a szelídsége, meg a kiszolgáltatottsága fogta meg. Úgy éreztem: ez az a személy, akinek szüksége van rám s aki jóban rosszban ki is tart mellettem. 27
