Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Emlékek a századelőről: Dénes Zsófiával beszélget Belohorszky Pál

Szóval: József Attila verseket hozott be hozzám. Akkor néztem meg közelről először, mert én kávéházból ismertem őt, a Japán kávéházból, de nem közeledtem őfelé, ahogy soha nem közeledtem semmiféle férfihez, és ő sem közeledett felém, hanem ott, a szerkesztőségben egyenesen az íróasztalomhoz jött. Én fölkeltem, kezet fogtam vele, nagyon tiszteltem, nagyon sokat olvastam tőle. Jól tudtam, hogy ő milyen Ady-hívő. És ez nagyon sokat számított külön nálam. Hiszen alig 20 éves korában írta azt a szürrealista verset a Holtan megbántott Adyrol, és még egyet később írt, évekkel későbben; az szintén egészen nagy vers, de az már nem szürrealista, hanem forradalmi vers. Mert ő is a zsellérek mellé állt, úgy, mint Ady. Hát ő mindig is a bántott Adyt védte . . . „Meghalt, hát mért ölik naponta”, ezt írta. Hozott nekem pár verset, és akkor is bementem Erdőshöz; hát kiutalta rögtön. És én azt akartam, hogy duplahonoráriumot kapjon, és keresztül is vittem. És az utolsó vers, amit behozott, egészen csodálatosan: a vonatok dübörgéséről szólt. Hogy éjszaka zakatolnak a vonatok, a tehervonat az ablaka alatt. És ő akkor fölébred és hallgatja. Ez jutott eszembe a halála, az ő szárszói tragédiája után. Na, én közben figyeltem őt, hogy hogyan vár. Ő nem rohant a szobában föl-alá. Nagyon netten, szerényen volt öltözve, olyan rendbe tett külseje volt. Ő nem tette magát különleges, bohém figurává, mint drága Kassák Lajos, Kasi; neki külön a megjelenése volt valahogy különleges. De József Attiláé nem. Ellenben a kezét néztem, ahogy egy folyóiratot olvasott, miközben a honoráriumára várakozott. A keze, az egészen csodálatos volt. Maga a kézfej durva volt, széles, mint egy munkásé, vagy egy földön túró ... a földet munkáló paraszté. Ez valami öröksége lehetett. Az ujjai viszont olyan elvékonyultak voltak, olyan csodálatosan megfinomultak, amilyen megfinomult volt a szelleme is és a költészete is. Szóval: a kezét néztem, és ez a kettősség valami meghasonlottságról vallott nekem. Nekem, aki mélylélektanon nőttem fel. Az volt róla a benyomásom, hogy meghasonlott ember. És, sajnos, ez bebizonyult a halálával.

— Juhász Gyulának és József Attilának a sorsát ez a kettősség, ez a hasadás, a lírai kibékülésnek a lehetetlensége kapcsolja össze. Viszont Kassák az ellenpontja mindkettőjüknek. Mert ö maga az elhatározott biztonság, magabiztosság és erő. Hogyan lehet, hogy Zsuka néninek Kassák mégsem volt kevésbé szimpatikus és hogy nagyon jól megfértek a szivében ezek az ellentétek.

— Természetesen. Mert aki becsületes ember volt, aki a gyengébbek mellé állt, aki azért harcolt, hogy a gyengébbekkel történjék igazságtevés, és az emberjogot tiszteljék bennük, szóval mindent, amit manapság tisztelünk, azt az íróktól már akkor elvártam. És ez a kiállás mindegyikben megvolt, akit én szerettem. Kasinak külön kijárt az én szeretetem és tiszteletem, merthogy vasmunkás volt és nem volt iskolázottsága, mint nekünk, akinek a sors kedvezéséből polgári nevelés, jó nevelés jutott. Az ő első felesége, Jolán, esemyőgyárban dolgozott, azaz gyári munkáslány volt. Ők olyan magasra fölvitték, hogy bennünket haladásra tanítottak. Kasi, mint a régi mesteremberek, gyalog járta be Európát, fillér nélkül, bekopogtatott ajtókon, ott mindig kapott vagy egy bögre tejet, vagy egy karéj kenyeret, és nem szégyellte, mert a művészetért ment Párizsba. Saját bevallása szerint, saját írása szerint azért vágyott Párizsba, mert Ady vágyott Párizsba, Ady járt Párizsban, és Adynak tett annyi jót Párizs, hogy olyan hatalmasat haladt költészetében.

— Ugyanolyan szigorú és kicsit ridegnek mondható ember volt Kassák, mint ahogy a képeiről néz ránk, vagy pedig föl tudott oldódni, és azért tudott közvetlenebb is lenni?

— Ő nagyon is fel tudott engedni olyannal, akiről meg volt győződve, hogy jóindulattal van iránta. De neki nagyon sok irigye és ellensége, sőt gőgből lenézője volt. Hanem én mentem oda az ő tanyájukra, tizenötben, amikor ő először megszólalt egy polgári lap hasábjain. Háborgott és mennydörgött a háború ellen, amennyire lehetett. Én nem üres kézzel és csupán kíváncsisággal mentem a tanyájára, amely egy harmadrendű kávéház volt; ott ülték körül a csupaszegény munkatársfiúk, hanem ajánlattal kerestem meg, hogy én, aki akkor még 5 nyelven beszéltem és írtam és fordítottam, mert abban az időben angolul és olaszul is tudtam; interjúkat csináltam ezeken a nyelveken is; fölajánlottam neki, hogy amire a lapjának szüksége van, azt lefordítom. Természetesen ingyen. És ő el is fogadta,

9