Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Emlékek a századelőről: Dénes Zsófiával beszélget Belohorszky Pál
sok volna mindazt felsorolnom. Mindenesetre én a legtöbbet az egész életre akkor tanultam Párizsban. Azok az egészen nagy festők, akik olyanok, mint a Himalája a többi festők között: Cézanne, Gauguin, Van Gogh és Toulouse Lautrec ... ezekért rajongtam. Nagyon sokat írtam róluk. Hiszen én a legszívesebben művészetekről írtam; mind a 9 múzsa az én múzsám volt: Apolló 9 múzsája. A festés, a szobrászat, az írás, a költészet, a tragédia, a zene, nem is tudom, mennyit soroljak még fel, mert zavarban vagyok. Elmentem még Pesten, főszerkesztőm megbízásából arra a Kokoschka-kiállításra. Azok is újítók voltak akkoriban, a legbátrabb bécsi újfestők, egy egész művésztársaság. Bécsben ma megvan a múzeumuk. Van, aki jó, van, aki nem olyan jó, de Kokoschka, az remek volt. Már akkor is. És még egy pár festő nagyon jó volt. Nem jut eszembe most a nevük. Hát arról „a bolondok házáról”, ahová engem a főszerkesztőm küldött, én nagyon is európai kritikát írtam. Nagyon előnyös kritikát, mert el voltam ragadtatva egyes képektől. — Mit szólt ehhez a főszerkesztő? — A főszerkesztő, miután elolvasta, én féltem, hogy nem adja le, de érdeklődéssel olvasta, és azt mondta: hát mi ilyen modernek vagyunk, Dénes Zsófia? Mondom: igen. Mi ilyen haladók vagyunk. Mert lehetetlen, hogy ilyen nagy lap, mint a Pesti Napló, lemaradjon a világszintről. Én világszintről írtam ezt a kritikát. És erre megjelent, utolsó betűig, úgy ahogy én írtam. Utána a Kokoschka-csoportnak egy nagyon tehetséges tagja megkérte a kezemet. Itt megmondom a nevét, álneve volt, művész álneve: Páris von Gütersloh. A Gütersloh név még nem is volt hazug, de a Páris, az igen. Mert a régi görög mitológiában Páris, az a gyönyörű ifjú, akinek a három legszebb istennő felajánlkozik szeretőnek. Hát ő ezt a nevet választotta művésznévnek: Páris von Gütersloh. És ő úgy el volt ragadtatva az én bírálatomtól, hogy telefonált anyámhoz, mert én anyámnál laktam, mint özvegy, hogy szabad-e fölkeresnie, és köszönetét mondani ez egész társaság nevében. Azt mondtam: igen. Akkor eljött, és eljött még egyszer és még egyszer, és nem tudott elutazni. De én sem tudtam még elutazni Párizsba, mert ő folyton jött, és megkért engem feleségül. Én őt őrültnek találtam, nemcsak azért, mert a Páris nevet választotta, hanem, mert például: soha nem vágta le a körmét. Olyan hosszú körme volt, mint a karmok. És azokat pirosra hennázta, férfi létére. Olyan volt, mint a régi perzsa miniatűrökön a bajadérok. A táncosnők. Én azt mondtam neki, hogy csak nem gondolja ... és a haját se vágatta le; zsíros, hosszú haja volt. Azt mondtam neki: csak nem képzeli, hogy én magához feleségül megyek! Ilyen körmökkel és ilyen hajzattal, hát nem mennék végig az utcán magával. És erre ő azt felelte: ezt én nem tehetem meg, mert az én asztrál testem fázna. Akkor én kikosaraztam. Még nem utaztam el rögtön Párizsba, hanem azt mondtam neki: ha én Párizsba megyek, én dolgozni akarok, és nem férjhez menni. Azt mondta: hiába utazik Párizsba, én is kimegyek maga után Párizsba. A környezetéből nem megyek ki, amíg nem egyezik bele, hogy a feleségem lesz. És én akkor írtam Freudnak Bécsbe, mert én át fogok utazni Bécsen, amikor Párizsba megyek, de ezen és ezen a napon kérek tőle egy óra kihallgatást, vagyis analízist. Nem vagyok beteg, csak tanácsot kérek. És ő rögtön felelt titkárnője útján, hogy igenis vár. Erre én elutaztam Bécsbe, és elmentem Freudhoz a kitűzött órában. Nem kellett vámom, rögtön beengedtek. Csodálatos szoba volt az. Eléggé kis szoba, keskeny; ő az íróasztala mögött ült, és egy nagy karosszék volt az íróasztalával szemben, engem abba tessékelt. De a háttérben ott volt a fehér lepedővel letakar kerevet, amelyre a betegeit szokta mindig invitálni, hogy feküdjenek le, és hunyják be a szemüket, és mondják el kritika nélkül, önbírálat nélkül mindazt, ami eszükbe jut. Ez kell az analízishez. Majd ő abból megállapítja, hogy mi van a mondott szavak mögött. Nekem ezt nem ajánlotta föl, miután én tanácsot kértem, és nem beteggyógyítást. Abszolút nem volt beteg a pszichém. — A hangulat Freuddal feszült, szigorú, rigorózus, professzoros volt-e, vagy pedig volt benne valami emberi elem is, ami felszabadította . . . — Elmondom, hogy milyen volt. Ő nagyon komoly arcú volt. Olyan keskeny arca volt, mint Anatole France-nak, akit én előző évben Párizsban már láttam, mert a teájára 4
