Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Orosz László: A százötven éves szózat
az eperjesi magyar társaság ünnepségéről írt beszámolójában. Pályaművek jeligéjének, záró mondatának a Szózatból vett idézeteket választanak, a tanulóifjúság számára évenként kiadott Hármas kistükör a hazaszeretetről szóló fejezetét 1846-tól a Szózat első két versszakának idézésével kezdi, s a Budapesti Hírlap 1845-ben a szinte hihetetlen műveletlenség példájaként említi, hogy egy politikai celebritás nem ismeri a Szózatot. A költemény széles körökben közismertté válását elősegítette Egressy Béni szerezte dallama is. Ennek első változatát már 1839. november 2-án előadták a Nemzeti Színházban Erkel Ferenc vezényletével. A ma is énekelt dallam 1843. május 10-én csendült fel először, szintén a Nemzeti Színházban. Bár nem fogadta egyhangú lelkesedés, hamar népszerűvé vált ez is. Az 1843—44-es országgyűlés alkalmából a pozsonyi magyar színkörben mutatták be. Hatásáról Vahot Imre így számolt be a Pesti Hirlapban: „A szívrázó költemény és melódia hallatára egészen el volt ragadtatva a közönség, elannyira, hogy a végső verseket a hallgatók közül többen együtt kezdték énekelni a színészekkel...” Hasonló sikerrel adták elő még 1843-ben több helyütt, például Debrecenben és Kolozsvárt. Fontos szerepet kapott a Szózat 1848 forradalmi napjaiban is. Március 15-én Párizsban tartózkodó magyarok a forradalmi kormány elnökét, Lamartine-t a Szózat eléneklésével köszöntötték, ezt énekelték ugyanakkor a Bastille-téren is. A franciák kérdésére, mi ez a dal, azt felelték: „Ez a magyar Marseillaise.” A párizsiak lelkesen kiáltozták: „Éljen a magyar Marseillaise! Le a kalappal, ez a magyar Marseillaise!” Felhangzott a Szózat ezen a napon Pesten is. A Nemzeti Színház Bánk bán-előadását félbeszakítva a közönség előbb a Nemzeti dalt akarta hallani, majd az egész színészgárda — a közönségtől kísérve — elénekelte a Szózatot. Forradalmi dalként énekelték Bécsben is a Rákóczi-indulóval együtt, sőt egy emlékezés szerint cseh átköltése a prágai forradalmárokat is lelkesítette. A szabadságharc idején a harcok szüneteiben, sőt csata közben is dalolták a honvédek, szövegét röplapon is terjesztették. A szabadságharc bukása után, az első döbbenet hangulatában úgy látszott, beteljesedett a Szózat jóslata a nagyszerű halálról. Mint Gyulai Pál írja Vörösmarty-életrajzában, Világos után a költő „alig találkozott valakivel, ki azt ne mondotta volna neki: a jóslat beteljesült, a nagyszerű halál bekövetkezett. A költő mindig elkomorult ilyenkor, ingerülten mondá: a jóslat még nem teljesült, ez még nem a halál, nem ilyen halált értett. Gyermekeinek ama versszakok híján kellett megtanulni a Szózatot”. Fennmaradt egy Vörösmarty-kötet, amelyben át van húzva a nemzethalálról szóló két versszak. Maga a költő húzta át őket. A kötet egykori tulajdonosának emlékezetében így őrződtek meg a versszakokat áthúzó Vörösmarty szavai: „Ha csak sejthettem volna, hogy ily idők szakadhatnak reánk, meg nem írtam volna ezen versszakokat.” A Szózat azonban e két versszakkal együtt is, sőt a nemzethalál fenyegetését is tartalmazva még riasztóbban, még ösztönzőbben ébresztette a nemzeti érzést, a hazához való hűséget az önkényuralom idején. Szavalása, éneklése a Bach-korszakban hazafias tüntetés volt. Olmützben magyar politikai foglyok énekelték. Az 1859-es események (Solferino, Bach folmentése) hatására forrongó közhangulatban is fontos szerep jut a Szózatnak. Társas összejöveteleken, utcai tüntetéseken szavalják, éneklik. Jókai hírlapi beszámolójából tudjuk, hogy egy 1859 decemberében, a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen a műsor zárószámát, a Szózatot közkívánatra háromszor énekelték el egymás után. 1860-ban a Széchenyi halála alkalmából országszerte tartott gyászistentiszteleteken is rendre felhangzik a Szózat, így Pesten a belvárosi templomban s utána az utcán is. Énekelték ekkor Kecskeméten is mind a három felekezet templomában. Nagykőrösön már híre terjedt, hogy megtiltották az éneklését, ezért harsány orgonaszóval igyekeztek elnyomni a Szózatot éneklő diákok hangják, sikertelenül. A rendőrség később vizsgálatot indított a diákok ellen. 1860—61-ben, pattanásig feszült politikai helyzetben, amikor 49 után először mutatkozott remény a nemzeti függetlenség helyreállítására, de ugyanakkor jelentkezett a veszély is, hogy rossz, elhamarkodott döntéssel mindent elveszíthet a nemzet, Arany János két 3
