Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - "Szeretethiányos kor ez ...": Varga Csaba válaszol Mezey László Miklós kérdéseire

Tehát irodalmi eszményem az, hogy az író és az irodalom egyaránt legyen az, ami: sorskutatás, világértelmezés. A szerencsétlen ember helyzetének vizsgálata a nem kevésbé szerencsétlen világban. Nem dicsekedni akarok, de már gimnazista koromban azért olvastam el jó pár filozófiai művet — Marxtól Sartre-ig — hogy ne legyenek illúzióim arra nézve, hogy az egyén nem lesz autonóm anélkül, hogy körülötte a világ, legalábbis Európa ne változzék meg. Ez a kontinens és kultúrája félelmetes válságban van, de van remény a megmaradásra is, amely viszont csak egy gyökeres megújulással lehet azonos.

— Néhány esztendeje az Új Forrásban vita folyt a magyar irodalom önszemléletéről, a hazai és a határon túli magyar irodalmak viszonyrendszeréről, kapcsolatairól, itthoni befogadásáról. Te is letetted a voksod a Magyar nyelvű irodalomért című tanulmányoddal. Hogyan látod a hazai és a nemzetiségi magyar irodalomnak kapcsolatát? A közös nyelvi, történelmi, kulturális hagyományok alapján fő irányaikat tekintve együtt haladnak, vagy a társadalmi különbözőségek és a helyi hagyományok, illetve az eltérő napi létezés életérzése okán elkülönülnek? Lazulnak-e a szellemi közösség szálai?

— A szálak rég meglazultak. Volt, amikor tudatosan is szaggatták őket. De a kérdés megoldhatatlan, ha csak irodalmi problémának tekintjük. A mi nemzedékünk egyszer már, a 70-es évek közepén megpróbált Kelet-Európábán gondolkodni, akkor az orrunkra csapták az ajtót, így csupán egyetlen szerény antológia, a Keleti Golf-áram című könyv maradt emléknyomként. Másfél éve körülbelül úgy gondolom, ismét komoly esélyünk van a Kelet-Európábán való gondolkodásra. Ám ebben a kérdésben valószínűleg másként kell vélekednünk, mint jeles elődeinknek.

Ha egész Európában gondolkodom, úgy vélem, az a normális megoldás, ha a kontinensen és valamennyi országon belül a népek és a kultúrák egyre szabadabbak és önállóbbak lehetnek. Ha tetszik, azt is mondhatom, Kelet-Európábán az az igazi szocialista megoldás, ha minden nemzetiség megkaphatja, illetve továbbfejlesztheti jogait és életesélyeit. Akkor is ezt kell mondanom, ha rövid távon úgy tűnhet fel, hogy némelyik országban erre kevés a remény.

A magyar nemzetiségi irodalmak megmaradása, sőt további fejlődése csak akkor lehetséges, ha valamennyi állam nem csupán deklarálja, hanem minden tekintetben garantálja is a nemzetiségek kulturális, illetve ahol erre mód van, területi autonómiáját. Addig is, amíg ez lehetővé válik, számos nehézséggel, megoldatlan kérdéssel kell szembenéznünk. Engem egy különösen nyugtalanít. Mi lesz azokkal a magyar nemzetiségekkel, amelyeknek elit értelmisége, különösen gondolkodói és írói áttelepednek hozzánk? Minden áttelepülőt személy szerint megértek és elfogadom az érveit. De mi lesz az ottmaradottakkal? Kik lesznek érdekeik megfogalmazói, identitásuk erősítői? Félek, illúzió abban reménykedni, hogy az urbanizációval, az iparosítással amúgy is szaggatottá vált etnikai csoportok mindenképpen megmaradnak. Különösen akkor, ha a saját népi és „magas” kultúrájukat nem teremtik állandóan újjá. Félek, nehogy ötven, száz év múlva a magyar nyelvű irodalmat csak Magyarországon műveljék. Ezért azt gondolom, hogy egy-egy írónak nem csupán arról kell beszélnie, milyen kiváló teljesítmények láthatók a nemzetiségi magyar irodalmakban, hanem arról is, hogy ezeknek az irodalmaknak a megmaradásáért eddig is mit nem tettünk meg, és még inkább, mi az, ami ma vagy holnap tehető.

— Kihez tartozunk? című esszédben úgy fogalmazol, hogy — az általad is érzékelt hiányok ellenére — az egyéni lét felől közelítve az ember számára utolsó, a legnagyobb, de még lelki-érzelmi értelemben átélhető, közösségként átérezhető egység — a nemzet. Szerinted milyen állapotú és intenzitású a mai magyar nemzettudat?

— Az igazság — evidens: nemzettudat ott működik, ahol nemzet van. Nemzet ott van, ahol az ember nem alattvaló, hanem közösségpolgár és a közösségpolgárok között sokféle együttműködés lehetséges. Mondanom sem kell, még nem tartunk itt. Holott tartósnak látszó gazdasági és társadalmi problémák megoldhatatlanok egy jobb minőségű nemzetté szerveződés nélkül. De senki ne higgye, hogy a nemzeti érzések manipulált felszítása segíti a nemzetté válást.

52