Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - "Szeretethiányos kor ez ...": Varga Csaba válaszol Mezey László Miklós kérdéseire
el, ha képesek vagyunk dühödten elutasítva fölébe kerekedni, nem pedig beledögleni. Tehát nem a mindennapi gőgösségről van szó, hanem a szellemi fölényt megjelenítő, szikrázóan kemény magatartásról. Most igazán nincs hely arra, hogy a korábbi vagy későbbi elődökhöz való viszonyomat részletesen elemezzem, de azért még néhányat felsorolok: Balassi Bálint, Kemény Zsigmond, Eötvös Jószef, Jászi Oszkár, Nagy László, Pilinszky János. — Tudom, erősen foglalkoztat Eötvös alakja, életműve, gondolkodói rendszere. Kivált a reformgondolkodó Eötvös ébresztéséről van szó — ha szabad így mondanom. Miért tartod öt itt és most aktuálisnak? — Olyan korban élünk, ahol — Eötvös szavával élve — halogatjuk a gyökeres reformokat. A 70-es éveket Magyarország története problematikus korszakai között tartom számon. Nem az a bajom vele igazán, ami a dühöm már önmagában is igazolná, hogy nekünk ebben az évtizedben kellett a pályánkon elindulni, és bizonyos igazságok kimondására ez az évtized nem volt alkalmas; hanem az, hogy az elmaradt történelmi jelentőségű változások miatt a következő harminc évben az önmagunk lehetőségeihez való felzárkózás esélyei lecsökkentek. Sorolnám: a népesedés gondjai, az iparfejlesztés egyenetlenségei, a közigazgatási reform következetlensége, a társadalomban meglevő energiák pazarlása. A szociog- ráfus mondatja velem, hogy a szocializmust nem tudtuk külső és belső okok miatt igazán demokratizálni, s az egyes ember változatlanul alattvalói státusban maradt. Ráadásul milliók számára vált megfogható realitássá a pusztító önbecsapás, a fogyasztói magatartás. Csak jelezni tudtam a problémákat. De ennyi is elég, hogy minden józan ember eltöprengjen azon, merre vezet kiút a válságból. Csakhogy ma az is igaz, nincsenek vagy alig láthatók vállalható utak. Ha egy balga értelmiségi legalább annyi szerepet szán magának, hogy nem akar megfeledkezni a nemzet bajairól, nem tehet mást, mint sietve azokhoz az elődökhöz fordul, akik ebben a hazában bármikor is érvényes reformokon gondolkodtak. Az egyik nagy példa pedig Eötvös József. És hogy ma nincs divatban, mutatja, mennyire messzi vagyunk a gyökeres reformok megtervezésétől. Ezért is szeretnék egy olyan kötetet kiadni, amelyben minden kommentár nélkül egymás mellett közölném a különböző reformkori gondolkodók elképzeléseit, reformtervezeteit. Persze nem csupán Eötvös lehet példa, hanem az említett Jászi Oszkár vagy Németh László. — Megjelenés előtt álló új köteted — folyóiratokban publikált — irodalmi tanulmányait olvasva föltűnt, mennyire a politikus szól belőled, legalábbis a politizáló, az elkötelezett író. Mi is a Te irodalmi eszményed tehát? — Valóban meg fog jelenni egy esszékötetem. Ennek szerkesztője is körülbelül ugyanazt mondta, amit te. Hogy kitaláltam egy új műfajt, a politikai kisesszét. Akkor meglepődtem ezen, amint azon is meglepődöm, hogy szerinted ebből a könyvből a politikus szól. Tisztázzuk: soha nem akartam és ma sem akarok politkus lenni. De nem is érdekel ez a fajta létezés. Én „csak” írni, gondolkodni akarok. De! Ha jól látom az ország gondjait, ezeket le kell írnom és a diagnózis mellett akár terápiát is javasolhatok. Ez tisztán írói feladat. Ha a politika tanul ebből, magam is meg leszek lepve. Nekem az a dolgom, hogy lehetőleg pontosan, félreérthetetlenül írjam le a mai világ törvényeit. Persze itt adódik egy kérdés: a 80-as években milyen lehet a politika és az író viszonya? Nagyon sokan szeretnék, ha az írók távol kerülnének a köz gondjaitól. Ugyanakkor jó néhányan vannak, akik még hisznek az író „gátőr” szerepében. Én egyik nézettel sem értek egyet. Nem hiszem, hogy a politikusnál okosabb vagyok, azt még kevésbé, hogy a politikusnál jobban dönthetek. Viszont ki kell kémem magamnak, ha megtiltják, hogy a nemzet ügyeiben íróként és állampolgárként kompetens legyek. Nem akarok se többet, se kevesebbet, mint egyenrangúnak lenni. Legyen jogom elmondani mindazt, amit a valóságról gondolok, és természetesen joga a politikának, ha úgy gondolja, akár részletekbe menően is cáfolni állításaimat. De se nekem, se neki ne kelljen félni a következményektől. A félelem okozta kiábrándultság ugyanúgy öl, mint a önkizsákmányoló életmód. 51
