Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - II. rész

A leventefoglalkozások vasárnap délelőtt 7 órától a nagymise kezdetéig, 1/2 10-ig tartottak. A késve érkezőket az illetékes oktatók megfircangolták: — Hát nálatok délben kelnek föl? Elaludt a levente? A fene a leventét egye meg! Békaügetésben hatszor körbefutni az udvart! A másik fésületlenül jött: — Hát fegyelmeteknél az ötágú villával nem rakják boglyába a gazt? Mához egy hétre kopaszon jelentkezel, különben a garics! A harmadik mosdatlanul jött: — Hát te tán malacot szoptál früstökre? Futás a kúthoz, azután száz fekvőtámaszt Locsolós segédrajparancsnok ügyelme alatt, aki megjelenti, hogy a parancs végrehajtó­dott! És ment a gatyábarázás gyűrött sapkák, hiányzó címerpajzsok és sokféle más hiányossá­gok emlékezetbe vésése érdekében. Miközben a büntetősök nyelvüket kiöltve loholtak letudni a rájuk róttakat, folyt a névsorolvasás. A hiányzóknak igazolniok kellett a távolmaradás okát. Annak elmaradása esetén pénz- büntetésre kapott fölszólítást a szülő, akárcsak iparos legények esetében a kenyéradó gazda. A pénzbüntetést vasárnap délutánonként a garicsban letölthette a levente. Névsorolvasás után a szakaszkötelékek összeálltak, fölszedték a majdani foglalkozások­hoz szükséges szereket. A kiskorosztályok a magasugrás léctartó lábait, a középkorúak a fából esztergált kézigránátokat, a nagyok a fapuskákat, amelyek a Mandlicher mintájának fa, öntöttvas másolatai voltak. Jó idők esetén zárt rendben, énekszóval kivonulás a nagy gyöpre. Végigmentem a dombiratos főutcán, Betekintek a kisangyalom ablakán. Éppen akkor vetette meg az ágyát, Háromágú rozmaringgal söpörte a szobáját. Odakint a gulyalegelőn a tehénlepényektől kevésbé elpiszkolt részeken a század szaka­szokra, rajokra bontakozott. A kiskorosztály az alakit gyakorolta. Vigyázzállás! Az oktató megmutatta annak mibenvalóságát. Arra a parancsra: vigyázz! — a levente a két sarkát szorosan összezárta, kinyújtott kezét a nadrágvarrásra szorítja. Mell ki, has be! Pihenj vezényszóig áll, mint a gyertyaszál. Darázs csípheti az orrát, meg sem rezdül! Gyakorolni. A szakaszparancsnoktól átveszi uralmát a rajparancsnok. A hosszú vigyázz után végig­szemléli a szoborrá merevedetteket egyenként. Igazítja a kezeket, lábakat. Ténykedését megjegyzésekkel fűszerezi: — Ügy állsz, mint valami télire kintfelejtett madárijesztő! — Úgy állsz, mint egy rakás szerencsétlenség! — Úgy állsz, mint az anyátlan bornyú! — Úgy állsz, mint a nehezen ellő tehén! Ha a szándékolt kuncogás fölhangzik, következik a lepisszentés: — Volt nevetni? A vigyázz megtanulása eltarthatott két hétig is, mire a jobbra át, balra át ismeretének elsajátítására sor került. — Balra fordulásnál a bal sarkadon, jobb lábujjadon félre fordulsz! Ezek után következett a tisztelgés fontos tudományának elsajátítása. A jelentkezés, a vigyázzmenet besújkolása. A szabályos jelentkezés az eddigi elemekből épült. A rajvonal szemben az oktatóval vigyázzban áll: A parancsnok név szerint szólítgatja beosztottjait: — Ződág István levente! — Jelen! — Hozzám! 34

Next

/
Thumbnails
Contents