Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - II. rész
További nyolc nap múltán azt vizsgálták, hogy használatba vétettek-e a megépült ibrikáló készségek. Ahol nem bírtak ráülni, hanem a régi kerékvágásban végezelődtek, ott már kinézett az egy-kétpengős büntetés. S azokat újra megvizsgálták. Európaizálódni kell itt, ha törik, ha szakad! A megbírságoltak ellenőrző vizsgálatakor már ráunt Víg András a vegzatúrára. Bűntelen ember volt, de azt nem szerette, ha kakastollat látott a kerítése fölött libegni. Víg Andrást pedig megbüntették 1 pengőre, mert ugyan elkészítette a készséget kifogástalanul a megparancsolt időre, de azóta se használja, minél fogva az a rendeltetését nem tölti be, minél fogva továbbra is többféleképpen árt az egészségnek. Ezért további 1 pengőre vagy egynapi elzárásra bírságolják. De ekkor már nem tudta befogni száját Víg András. — Hát a nagyfüstöst nem akarják megnézni a tiszthelyettes úrék? A tiszthelyettes más vidékről került e környékre, nem ismerte a dombiratosi virágnyelvet. Mit sem tudó jámborsággal válaszolt, hogy most nem a tűzi megelőzéseket vizitálják, de majd eljön annak is az ideje! Mert arra gondolt, hogy Víg András a szabadkéményt akarja megmutatni. Pedig fojtott haragjában Víg András nem a szabadkéményt akarta megmutatni a nagyfüstös képében, hanem valami egészen mást. De nem feszegette tovább az ügyet, mert még odaírnak a terhére két pengőt, aztán ülhet a kóterben három napig, mert üzemi aztán nem fizet, annyi bizonyos. A téli hónapokban lesz rá idő, hogy letudja a dutyiban. Legföljebb tüsköt, tűzrevalót fűrészeltetnek vele a községháza udvarán, vagy elsöpörtetik napjában tízszer is a havat. Megesik az más szegényember gyerekével is. Nem büntetés az, hanem a hatalom körmenyoma. Mutatni akarja, hogy ő pedig létezik. S a szegényemberen a karistolások szárai meglátszódnak. Söpör a kisbíró helyett, mert jártatta a száját. Nem szabad olyan nyakasnak lenni. A kisbi- ró henyél a befűtött pihenőszobában, pedig az ő dolga lenne a községi favágás, de mindig akad, aki a szájával bünteti magát. Levente A Trianon utáni Magyarországnak nem engedélyeztek reguláris hadsereget. A törvény megtartását a győztes hatalmak nálunk működő katonai missziói ellenőrizték. Talán ennek ellensúlyozására vezették be a kötelező leventefoglalkozásokat, aminek értelmében minden egészséges fiúgyerek a hatodik elemiből kimaradva, 13 éves korától 21 éves koráig köteles volt a hetenként egyszeri foglalkozásokon az előírásos módon megjelenni. 1936-tól léptem a leventekötelesek korosztályába. Akkor már kiforrott módszerek uralkodtak a szervezetben. A főoktató, a községi leventeszázad mindentudója, katonaviselt, markáns egyéniségű tanító. Az oktatók, segédoktatók, kikerülhettek arra alkalmas akárkikből, tanultságuktól függetlenül. Az iskolaszolga mint főoktató-helyettes, szakaszparancsnok, ügyintéző minőségben működött a leventeintézményben. De iparos ember is sokáig leventeoktatóskodott a dombiratosiak körében. És jó kiállású, komplett, hat elemit végzettek éppúgy a fejükre tehették a tűzzománcos címerű, ezüstpaszomántos levente-sapkát, ha a kívánatos tanfolyamokat sikeresen zárták. A közleventének a katonai sapka soványabb változata volt a kötelező viselet a foglalkozásokon. A közlevente címerpajzsa bádogból készült, és az ünnepeken elkívánták a pulykatoll mellé tűzését. Díszelgéseken. Az egyensapka adta a formát. Onnét kezdve az öltözék változhatott ízlés és tehetség szerint. Egyik lakkcipőben, a másik bakancsban járt leventébe, vagy mezítláb. Nyárvíz idején az volt a szép viselet. Darutollat utánzó pulykatoll, rongyos ing, cérna- nadrág, meztelen lábak. Ebben a formaruhában: díszmenet! vigyázzmenet! 33
