Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - II. rész
Tóth Béla Hazagondolások (II. rész) Kakastollasok községi hatalom a maga erejéből bűnüldözéssel nem foglalkozhatott. Erre teremtődött a csendőrség. A kunágotai őrsről járőröztek. Mindennap megfordultak a faluban. Hol gyalog, hol lóháton. Kettesével jártak. Fekete kemény kalapjukon oldalt fénylett a rézből vert magyar címer. Mögüle fekete kakastoll karéjozott föl. Idegességet sugárzott. Testükre szabott katonaruha. Télen posztó, nyáron zsávolyból. Minden évszakban csizma. Hamarmérges a vállukon, rajta a hosszú szurony kitűzve. Óriásbélű bőrtáska kapaszkodott a hámkon. Derékszíjukon tölténytáska. Kilométeres távolságról föl lehetett őket ismerni. Jöttek, mint a félelem. Jöttek, mint a végzet. A félsz a bűntelen embert is elfogta látásukra. Ha beléptek a kocsmába, ott a legbüntetlenebb ember kezében is megállt a pohár, megfagyott benne a bor, a pálinka. Tudták ők maguk is. Talán éppen ezt akarták elérni. Szigorú arcukon soha egy moso- lyintás át nem suhant. Valószínű szolgálati szabályzatuk parancsolta rájuk ezt is, ahogy minden lépésüket a szigorúság kormányozta. Pedig valahol ők is emberek voltak. Őket sem vasvillával szedték el az anyjuktól, ahogy a faluban minősítgették a zsarukat. A többségük a katonai szolgálat alatt tanúsított jó kiállásukkal, keménységükkel mutattak alkalmas formát a csendőri mivoltra. Ott aztán kiválasztották, megkínálták őket kakastollal. Feszes puskaszíjtartással, tempósan komoly léptekkel végigmentek minden utcán járőrözés közben. Szegény emberek portáira ok nélkül nem látogattak be soha. Azok se nézték őket szívesen. Az már gyanús lakos, akinek a zsandár nyitogatja az ajtóját. A bélyegesekhez kéretlenül beköszöngéltek. Szétnézegettek. A csempészeket, a börtönviselteket, a románoktól átszökötteket, a gyújtogatókat, kukoricabetyárokat hajkurászták. Baloldali bűnökben levelesekhez éjszaka évadján is bezörgettek. Itthon van-e mindenki? Némelyik jobb gazda szívesen vendégelte őket. Leültek, eszegettek. A puskát a kezükből le nem tették. A bírót gyakran megkeresték, hogy ki mi rosszat tett ittjártuk óta. „Rossz ember”, akivel már nem bír a községi hatalom, mindig kerülközött. Az úgy szóban zsandárkézre adódott. Voltak ragadmányoskezű határi tolvajok, akiket az ezerszemű csőszök sem bírtak tetten érni. A kakastollasok a csőszökkel összekarolkozva, csapdák és kelepcék állításával ki-kike- rítették egyik-másikat. A fineszesek azért túljártak a hatalom eszén. A nagy gazdasági válság idején, amikor az éhkopp elterjedt, akár a járvány, kezdett elszaporodni a tyúktolvajlás. Kis bűn, de aki a kárát látja, az kiabál. Szalad a bíróhoz, a jegyzőhöz, hogy csak lopik, de lopik a tyúkjait. Már lakat alatt tartja, kutyát köt a tyúkól elé, s mindig csak lopik! 30
