Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - II. rész
Elkapták az egyik tyúktolvajt. Szegény volt az istenadta, akinek a gyerekei novemberben is mezítláb jártak iskolába, aszalt szivált früstököltek. Se munka, se kereset. A gyanúsítottak nagy figyelem alatt, a károsultak a zsarukkal együtt lesték őket. Na, egyiket elfogták. A vasárnapi nagymise után, amikor a megtisztult templomozók sugárzó arccal kibodo- rodtak az isten háza elé, a zsaruk ott álltak bajnétauffosan. Előttük a tolvaj. Hóna alatt két kopott tollú, öreg tyúkkal. A bűnösnek azt a rigmust kellett mondogatnia: fillárom, trillárom: hopp, hopp, hopp, így jár aki tyúkot lop! A mutatvány után elkisérték a községi garicsba. A csendőrség nyomozta az öngyilkosok körülményeit, a hirtelen halál okait, a tűzeseteket. Éppen az én csöpörödésem idején szállították le őket a lóról, s ültették biciklikre. Fene szép nehéz, nikkelezett Dürkopp-márkájú biciklik voltak, puskatartóval, visszapillantóval. A kocsmákban olyan szuronyos szemmel nézelődtek, hogy mindenki az oldalában érezte a bajonettük hegyét. A kölökképűnek igazolnia kellett, van-e piros cédulája. Azaz, volt-e már sor alatt, s arról a piros cédulája megvan-e? Ez volt a jogosítvány arra, hogy az illető elütötte a tizennyolcadik évét, fegyverfogásra alkalmas, ülhet a kocsmában. Próbálták is sorozás utáni időkben a legényfélék a kocsmai életet, ültek húszán is egy asztalnál, borozgattak, hangoskodtak. Belépnek a hamarmérgesek, igazoltatják a társulatot. Hát egynek nem volt piros cédulája, mivel kiszuperálták. — De hát kend akkor mit keres itt, a kend anyjának azt a gyönyörűséges egyúristenit! Grabancon kapták, kivágták az ajtón, elterült, mint a gyalogbéka. Mindenkiben megállt a lélegzet. — Van valami kifogásuk a bennmaradottaknak? — Dehogy! Épp ezt vártuk, meg hogy ha innának a tizedes úrék velünk! Ittak. Méregették a leszek-legények társulatát. Nem szóltak hozzájuk. Hanem az idő múlásával indulnak a kakastollasok, hát a biciklijük gumija araszos darabokban. Valaki, valakik bicskával levagdalták a külsőt meg a belsőt. Ujnye, hogy az a gyönyörűséges dombiratosi észjárással megálldott szakramentumos szűzmária úristen roggyantsa rátok a reterátot, na, ezt megkeserülitek! Visszafordultak a legénytársulathoz, pedig azok közül senki az ajtón ki nem lépett, míg a csendőrökkel iszogattak. Kapták a pofonokat. Igazságosan porciózták sorban. Egyik fiú: — Úgy üssön meg, hogy én vitéz ... fia vagyok! Nem ütötte meg. A mögötte következőket sem. Hogy mégis anya szülte őket, azt inkább az öreg nyugállományú Puskás Illés révén tudtuk. Az az első háború előtt szolgálta sorkatonai idejét Nagyváradon. A semmitlen paraszt- gyerekembernek tetszett a katonaruha. Meg is tett mindent, hogy jó katona legyen. A leszerelése körüli időben köröm közé vette a nagyváradi számyparancsnok, álljon be csendőrnek. Jó fizetés, ruha, szép élet. Az öreg beállt, fölvitte őrsparancsnokságig, tiszthe- lyetteskedett nyugdíjáig. Lippa tájékán szolgált, de verekedős híre eljutott Dombiratosig. Kerek képű, nagyerejű vicccsinálónak ismertük. Volt gyereke, a Géza fiú, de rajta kívül minden fiúgyereket a nyakába kapott, hurcolászta faluszerte. Apró cukrokkal kínálta őket. Velünk, néhány utcabeli gyerekkel, olyan bizalmas kapcsolatba került, még a nagy becsben őrzött kakastollas kalapját is a fejünkbe nyomta, ha pandúrosat jött kedvünk játszani. Néhányunkat kiszemelt csendőrnek. Tanított is bennünket. Lopni. Mivel a jó csendőrnek ismernie kell a lopás módozatait. Akikre haragudott, azokhoz segített bejutnunk. Lulu bácsi kertjében sok mogyoró termett, eltevés előtt szárítókon süttették a nappal. Minket Balázs Sanyi komával betett a drótkerítésen, hogy lopjunk mogyorót. 31
