Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Takáts Gyula: Mezsgyén áll minden: Mint aki ott tanulta: versek
Takáts Gyula Mezsgyén áll minden És megint így ez a szüret... Sötét pincémben nélküled és döntheti. . . Már ez a szem nem az. Fecskéd kiszállt... Az őszben tél havaz. Fagyott fürttel zörög a kert. Présem ropog, mintha jeget sajtolna és az október keze vérzik, akár a vörös venyige. Jelek, szavak, szonett hiába! Szebben tart az, mi itt maradt s e satuk kettős feszes szárnya emel sötétlő afrikákon át ide e mindig másik mába, hol mezsgyén áll minden a világba. Mint aki ott tanulta De ceruzámat mért hogy elveszed? Ki adta e titkos erőt? ... Az élet és a holt tárgyak felett vad játék ez így tél előtt! Szobámba jössz ... Adod, veszed ... A fa merev, kihajtott ráma s belé szabod a hegyeket, mint aki ott tanulta s látta, hogyan, s most itt testesül az erő ... Érzem és a kezembe adva betűm közül te lépsz elő, mint akarat, formálva tárgyát, s tizennégy sorral a füzet hozzám suhintja szárnyát...
