Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Balogh László: Vaskor: Haavikko "újramesélt" Kalevalája

kiemelkedő emberek. Ki-ki a maga területén. S itt is módosítás történt a jellemeken, sorsokon. A Kalevala főhőse, az eseményeket tervező, megoldáshoz segítő legfőbb stratégája Väinämöinen. A Vaskor-ban szintén ő a főszervező, mozgósító; ám míg korábban varázsigéjével úrrá lett akadályokon, természeten és embereken, ezt a hatalmát véglegesen elvesztette. Maga is csak fokozatosan érzékeli: lassan átformálódott körülötte a világ s a szó mindenható ereje megszűnik, problematikussá válik. A ráolvasások ideje elmúlt, mitikus értékét elvesztette a szó, mely lassan a társas érintkezés bizonytalan, sokféleképpen értelmezhető eszközévé alakul át. A változó idő új értéket, új hőst termel. A szampó készítéséhez Väinö már nem sámánszavának erejéhez folyamodik. A szó értékvesztésével új érték jelent meg a világban: a munka, melynek Ilmari a hőse. Eszköze már nem a szó, hanem az anyag. Ügy is felfoghatjuk, hogy a szó, a művészet után megjelent a technika, a tudomány, mely már nem varázslással állítja elő a vasat, ekét, szampót. Ám éppen a vaskor olyan átrendeződést hoz létre a társadalomban, hogy hamarosan kiderül, az újabb hatalom, a munka szintén olyan kétértelmű, mint a szó: nemcsak jót teremthet, de gonoszát is; nem csak ekét, gereblyét, kohót, szampót, de íjat, csákányt, kardot is. A hősködő Lemminki számára már a fegyver hatalma a legfontosabb „érték”. Ő már „a kalandozó, kardforgató viking hős típusa” — írja róla Rácz István. A fegyver számára már a rombolás és rablás eszköze, mellyel feltörheti Svédország fővárosának, Sigtunának kapuit és templomait.

A forgatókönyv végéhez közeledve a hősök már nem annyira cselekednek, inkább önmagukat, tetteiket, sorsukat elemzik s létük determinánsait felfedezve zúgolódnak, megdöbbennek vagy vállat vonnak, mint a léha Lemminki. A „Szerelemfi”, a „Messzikedvű” nemcsak az eposz legszínesebb személyisége: „a gyönyör és életélvezés jelképezője, az őskori Don Juan, minden asszony elhódítója” — ahogyan Kosztolányi jellemezte. Álmai szertelenek, ígéretei teljesíthetetlenek, tervei felelőtlenek, ám makacsul ragaszkodik az önmagáról kialakított idealizált képhez. Ezek mellett a filmből mind határozottabban rajzolódnak ki az egyre kegyetlenebb kalandokba vágó viking vonások.

A Kalevala Väinämöinenje a világgal együtt született. A forgatókönyv és film Väinöje nem nagyszakállú agg és mitikus kultúrhős. Ereje teljében levő férfi, örökkön tervező, sokat tapasztalt, ám szerelmi ügyekben mégsem elég bölcs. S nem csupán Aino és Észak lánya szerelmének elnyerése végződik kudarccal, hanem a szampó visszaszerzésére toborzott vállalkozása is. Kudarcai abból származnak, hogy nem érti meg, az erkölcsi és társadalmi normák, törvények idővel megváltoztak a világban, melyből egyre jobban kiszorul. Lönnrot egy keresztény motívummal kevert runóval zárja az eposzt. A vörösáfonya bogyótól teherbe esett „szentséges szűz”, Marjatta fiának diadalmaskodása elűzi a földről Väinämöinent. Ám eposzbeli exodusza méltó a mítosz kultúrhőséhez: rézbárkát varázsol magának, beleszáll s ott lebeg az ég peremén. Sértődött búcsúzása magabiztos: tudja, szükség lesz még rá és sámánszavára. A film Váinöjében nyoma sem maradt e magabiztosságnak. A vak, ősz és öreg Väinö gyámoltalanul tapogatózik a hóesésben. Beismeri élete csődjét: „Háromfélétől féltem életemben, a haláltól, a szegénységtől meg a szerelemtől.” Mind a három végigtiport rajta. A világ már csak „levegő és álom” számára. A lányát kérőről ezt már korábban megállapította Észak úrasszonya. A szó hatalma már elvesztette mindent eldöntő értékét s ő már egy új világ értékrendjét kéri számon: „A férfinak nem áll csónakja a kikötőben, sem az udvaron paripája, de a lányom kéri. A férfinak nincs neve, nincs kardja, se pénze, se szerencséje. Mije van hát? Álma és levegője.” A szó erejével egykor a hős fölébe kerülhetett akadályainak; de az újabban felbukkanó értékkívánalmak láttán, a kortól elidegenedve egykor magabiztos létfilozófiája ingataggá válik: „Minden kockázatos. Mindenki veszélyben forog. Minden a szerencsétől függ.” Idegennek, vendégnek érzi magát környezetében s mivel sámánikus révülettel, a szó hatalmával már nem képes teljesíteni terveit, annak szerepét az álom veszi át, felszínre hozva az elfojtott vágyakat: „meleg, asszonyi mosollyal” jelenik meg Aino s vele tölt egy éjszakát. A Haláltól is álmában kapja a talányos szavakat, melyekkel elnyerhette volna Észak lányát s amelyeket végül is nem értett meg.

16